Az elmúlt esztendőben 116 képviselő 267 alkalommal hívta tetemre a kormány becses, vagy kevésbé becsesnek minősített jeleseit. 46-ot az előterjesztők elfogadtak, 70-et elutasítottak, ám az utóbbiak is átmentek a rostán, a kormánytöbbség ugyanis minden alkalommal a válasz elfogadására szavazott.
kdnp.hu - Bartha Szabó József
Az interpellációk nem ölnek, nem gyilkolnak, „csak” jeleznek. Mint legyek a tisztátalan úri hölgy testén, szagra érkeznek, zúgnak, dongnak, zajongnak, - hesseget, legyezget, vakaródzik is tőle a kormány. Legfőbb erényük: a képviselők feketén-fehéren közölheteik, elfogadják-e vagy sem a kormány panaszra, jajszóra születő magyarázatát.
Megszólítók és megszólítottak
Szembetűnő érdekesség volt, hogy az MSZP képviselői, ’míg a Gyurcsány-Bajnai kormány köpönyege alatt masíroztak, nem érzékeltek interpellációra érdemesnek semmiféle gondot-bajt, menesztésüket követően azonban „szuronyt” szegeztek. Látványosan arra hivatkoztak, hogy a nehézségek ellenére, nemes és eredményes volt a küzdelmük az elmúlt nyolc esztendőben, most viszont az új kormány áldatlan működésének köszönhetően romba dől az ország. Az LMP is sűrűn hátra-hátra nézve, visszasírta a liberális erényeket, miközben az elfüggetlenedett Gyurcsány-csapat szószólói Szálasi rehabilitációjával riogattak. A Jobbik padsoraiban sem suttogtak a múzsák. Vélt vagy valós visszaélések, korrupciók, rossz döntések, hiányosságok sorozatával szembesítették a kormányt, zászlóvivőik egy régi induló felújított dallamára - a „múltat és a jelent végképp eltörölni!” – masíroztak.
A kormány s pártjainak tekintélyes szószólói viszont sandának, provokatívnak minősítették még a kétkedést is, ékes szavakkal rámutattak: a Gyurcsány-Bajnai kormány mutyijai nemcsak súlyos vagyonvesztéssel jártak, de megbocsájthatatlanul ártottak hazánk tekintélyének is! Hosszasan sorolták a számokat, repkedő milliárdokat emlegetve, messze hangzóan buzdítva minden honpolgárt, parasztot, vállalkozót, ifjút és aggot, munkást és munkanélkülit, otthonnal bíró és az otthonról álmodozót: „bízzatok, a jövő még szebb lesz, különösen 2014, 2016, meg 2030 után!”
A Fidesz 36 interpellációját 28-an szónokolták, - éllovasaik Font Sándor, Koszorús László, és Németh Szilárd István voltak. A KDNP 31 interpellációját 17-en adták elő, - legtöbbet: dr. Tarnai Richárd, és dr.Lanczendorfer Erzsébet. Az MSZP 88 interpellációját 27-en sorolták, - toplistájukat Tóth Csaba és Gúr Nándor vezeti. A Jobbik 86 interpellációját 27-en jegyezték, - éllovasaik Magyar Zoltán és Z. Kárpáti Dániel. LMP 15 interpellációjának 7-en voltak a gazdái. –- listájuk élén Ertsey Katalin harmadmagával szerepelt. Független színekben született 11 interpelláción 10-en osztoztak, - egynél többször: Lendhard Balázs.
Az interpellációk eltérően a napirend előtti felszólalásoktól - nem csak országos ügyekről szólhattak: szűk környezetük, választóik gondját-baját is tolmácsolhatják. Fontos erénye: a képviselők feketén-fehéren közölhetik: elfogadják-e a felvetésükre, panaszaikra, jajszavaikra a kormánytól érkező válaszokat vagy sem. Nos, működött a papírforma. Minden párt hálásan megtapsolta a szószóját, és zajongtak, rikkantottak, doboltak, ha nem kedvükre valót hallottak. A Fidesz és a KDNP padsoraiban buzgón bólogatva minden alkalommal elfogadták a kormány jeleseinek a magyarázatát, elvégre milyen ember az ’ki harapja az emlőt, mely táplálja. A szemük is fölragyogott, midőn a válaszokból félreérthetetlenül megtudták, hogy amióta nem a Gyurcsány-Bajnai kormány vet, azóta bőségesebb az aratás.
A másik oldalon ülők viszont, szólhattak bármiről hangosan és diadalmasan közölték: „elfogadhatatlan a válasz!” Egy alkalommal kisebb csodaként észlelte viszont a T. Ház, hogy még a Jobbik bátor képviselője is (Baráth Zsolt: „Hej, halászok, horgászok!”) elfogadta a kormány válaszát. Tanulságként, megszigorították a frakciófegyelmet, azt azonban nem sikerült elérniük, hogy a szavazások idejére a parlamenti büfét is bezárják.
+
A megszólított minisztériumok listáját - messze megelőzve a mezőnyt – a Nemzetgazdasági minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezeti, ám a többiek sem panaszkodhattak.
Címzettek |
Kormánypártok |
Ellenzéki pártok, függetlenek |
ÖSSZ.
|
||||||
Fidesz |
KDNP |
Összesen |
MSZP |
Jobbik |
LMP |
Független |
Összesen |
||
Nemzetgazdasági minisztérium |
12 |
5 |
17 |
28 |
16 |
2 |
2 |
48 |
65 |
Emberi Erőforrások Minisztériuma |
7 |
10 |
17 |
15 |
20 |
4 |
5 |
44 |
61 |
Vidékfejlesztési Minisztérium |
5 |
5 |
10 |
8 |
17 |
3 |
1 |
29 |
39 |
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium |
6 |
1 |
7 |
16 |
9 |
- |
1 |
26 |
33 |
Belügyminisztérium |
2 |
- |
2 |
15 |
11 |
- |
- |
26 |
28 |
Közigazgatási és igazságügyi minisztérium |
4 |
9 |
13 |
2 |
7 |
- |
1 |
10 |
23 |
Miniszterelnök |
- |
- |
- |
3 |
3 |
6 |
1 |
13 |
13 |
Külügyminisztérium |
- |
1 |
1 |
|
2 |
- |
- |
2 |
3 |
Honvédelmi minisztérium |
- |
- |
- |
- |
1 |
- |
- |
1 |
1 |
Tárca nélküli, nemzetpolitikáért felelős miniszter |
- |
- |
- |
1 |
- |
- |
- |
1 |
1 |
Összesen |
36 |
31 |
67 |
88 |
86 |
15 |
11 |
200 |
267 |
21-en vállalkoztak válaszadásra. Bár Orbán Viktort is megszólították, a miniszterelnök azonban e műfajban távol tartotta magát a tűztől, a hozzá címzett interpellációkat kormánya tagjaira bízta. Néhány kivételtől eltekintve miniszterei is követték e példát, államtitkáraikat küldték csatasorba. Éllovasaik: Fónagy János, (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, 38 válasz), Budai Gyula, (Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, 25 válasz), Rétvári Bence, (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára, 24 válasz), Soltész Miklós, (Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, 24 válasz) és Kontrát Károly, (belügyminisztériumi államtitkár, 20 válasz).
+
Íme, a tabellák. Összeállításunk különlegessége, hogy rákattintva az amúgy is fölöttébb beszédes interpellációk címeit követő „fekete számokra” eredetiben olvashatóak az emlékezésre, emlékeztetésre vagy a feledésre méltó „szép” szavak.
KDNP
KÉPVISELŐ |
TÉMA |
A KORMÁNY VÁLASZA |
KÉPVISELŐI VISZONTVÁLASZ |
||
Dr. Tarnai Richárd |
Kinek lehet haszna a szemétből? |
Illés Zoltán Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.09.16. |
||
Kisegítették-e a közigazgatási reformok Magyarországot a súlyosan versenyképtelen helyzetből? |
Rétvári Bence Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára |
2013.09.16. |
|||
Az elveszett vagy meglévő képességekre koncentrál a kormány? |
Soltész Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.08.26. |
|||
Lehet-e csillapítani az életvitelszerűen gazdálkodók földéhségét? |
Budai Gyula Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.07.04. |
|||
Hogyan támogatható nemzeti hatáskörben az állattenyésztés? |
|
Budai Gyula Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.06.17. |
||
A magyar bor megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez? |
Budai Gyula Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.05.27. |
|||
Milyen konkrét eljárások esetében valósította meg a kormány az Egyszerűsítési Program célkitűzéseit? |
|
Rétvári Bence Közigazgatási Minisztérium államtitkára |
2013.05.06. |
||
Csatlakozás a Nyílt Kormányzati Együttműködés (Open Government Partnership) elnevezésű nemzetközi kezdeményezéshez. |
Rétvári Bence Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára |
2013.02.25 |
|||
Veszélyben az inkubátorprogram! |
Soltész Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
||||
Dr. Lanczendorfer Erzsébet |
Csökkenő gyógyszerkiadások. |
Szócska Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.11.11. |
||
Az Erzsébet program idei eredményei. |
Rétvári Bence Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára |
2013.03.04. |
|||
Rémhírterjesztés-e a nők 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetőségének megszűntetése? |
Soltész Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.04.15. |
|||
Veszélyben az inkubátorprogram! |
Soltész Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.03.04. |
|||
Firtl Mátyás |
Hogyan járul hozzá a Munkahelyvédelmi Akcióterv a foglalkoztatás javulásához és a gazdasági növekedéshez? |
Szatmáry Kristóf Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.09.30. |
||
Hogyan járul hozzá a Munkahelyvédelmi Akcióterv a foglalkoztatás javulásához és a gazdasági növekedéshez? |
Németh Zsolt külügyminisztériumi államtitkár |
2013.12.02. |
|||
Gaal Gergely |
A civil pénzek is közpénzek! |
Doncsev András Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.11.18. |
||
Kiknek segít a kormány legutóbbi döntése a kommunizmus áldozatainak nyugdíjkiegészítéséről? |
Rétvári Bence Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára |
2013.03.25. |
|||
Michl József |
A fogyatékos személyek társadalmi integrációja. |
Halász János Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.12.09. |
||
Milyen segítséget kínál a kormány a családi támogatást nélkülöző gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok számára? |
Halász János Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.10.28. |
|||
Dr. Stágel Bence |
A kommunista nyugdíjprivilégiumok felülvizsgálata! |
Rétvári Bence Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára |
2013.05.21. |
||
Segítette-e a családi adórendszer és a családtámogatások a népességcsökkenés mérséklését? Részesülnek-e a kedvezményekből a bérből és fizetésből élők is? |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.04.08. |
|||
Dr. Aradszki András |
Munkahelyvédelem a munkaalapú társadalom jegyében. |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.10.21. |
||
Földi László |
Van-e már látható eredménye a családi pótlék rendszeres iskolalátogatáshoz kötésének? |
Soltész Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.04.22. |
||
Kalmár Ferenc András |
Az erdélyi magyar egyházak levéltárainak restitúciója. |
Rétvári Bence Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára |
2013.06.03. |
||
Móring József Attila |
Milyen további tervei vannak a kormánynak, a nehéz helyzetben lévő devizahiteles családok megmentésére? |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.04.29. |
||
Pálffy István |
Megkezdődött a Várkert Bazár rekonstrukciója? |
Rétvári Bence Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára |
2013.03.18. |
||
Sáringer-Kenyeres Tamás |
Mennyiben sikerült a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően növelni a helyi termékek piacra kerülését? |
Budai Gyula Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.11.25. |
||
Dr. Seszták Miklós |
Újra Panelprogram? |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.12.16. |
||
Seszták Oszkár |
Hogyan készül a kormány a téli időszakra a hajléktalanellátásban? |
Soltész Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.11.04. |
||
Spaller Endre |
Régi problémák, új trükkök. |
Szatmáry Kristóf Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.09.23. |
||
Varga László |
Továbbra is garantálva lesz-e a nyugdíjak értékállósága? |
Soltész Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.05.13. |
||
Dr. Vejkey Imre |
Magyarország eredményei a korrupció elleni harcban. |
Rétvári Bence Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára |
2013.10.14. |
MSZP
KÉPVISELŐ |
TÉMA |
A KORMÁNY VÁLASZA |
ELUTASÍTÓ KÉPVISELŐI VISZONTVÁLASZ |
||
Tóth Csaba |
Folytatódik a pénztárgép-káosz! II. |
Szatmáry Kristóf Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.12.02. |
||
Hol a dohány, hol a pénz? |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.09.23. |
|||
Folytatódik a pénztárgép-káosz! |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.09.09. |
|||
a Nemzeti Kaszinó |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.08.26. |
|||
Trafikbotrány - vesztesek és nyertesek! |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.06.26. |
|||
Trafikbotrány után jön a pénztárgépbotrány? |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.05.27. |
|||
A nagy átverés, - elfüstölt a remény! |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.05.21. |
|||
Ki jár jól a végén a kkv-k, vagy a kormány? |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
36 2013.05.06. |
|||
Sikertörténet vagy kudarc? Közel 1500 településen senki nem akar nemzeti dohányboltot! |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.04.29. |
|||
Álompályázat és a valóság... |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.03.18. |
|||
Kis- és középvállalkozások, - előre, vagy hátra? |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.02.25. |
|||
Aki rokkant az csak két pontot ér? |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.02.18. |
|||
Gúr Nándor |
Közfoglalkoztatás a FIDESZ jövő évi választási csodafegyvere! |
Czomba Sándor Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.12.16. |
||
Újabb egyetemi oktatók és szakszervezeti tagok veszítették el munkájukat! |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.11.18. |
|||
Egyre több munkavállaló kénytelen feketén dolgozni! |
Czomba Sándor Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.06.26. |
|||
FIDESZ Mutyi, FIDESZ Mutyi hátán, avagy hogyan tűnik el újabb 400 Milliárd forintos vagyon!? |
Rétvári Bence Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára |
2013.06.17. |
|||
A kormány tényleg jobban teljesít, három éves csúcson a munkanélküliség! |
Czomba Sándor Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.06.10. |
|||
A nevelőszülőket miért bünteti az Orbán-kormány? |
Soltész Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.05.06. |
|||
Érdemi szociális párbeszéd, - béke poraira! |
Czomba Sándor Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
76 2013.04.22. |
|||
Tündérmese a munkahelyteremtésről! |
Czomba Sándor Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.02.25. |
|||
Dr. Harangozó Tamás |
Hajlandóak-e intézkedéseket hozni a vagyonőrök kiszolgáltatott helyzetének felszámolása érdekében? |
Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár |
2013.10.07. |
||
Mi ez, ha nem pénzbehajtás? |
Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár |
2013.09.16. |
|||
Fideszes érintettség miatt akadozik a nyomozás a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál? |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
|
2013.06.10. |
||
Kötelező továbbképzés, avagy a vagyonőröket sújtó újabb sarc? |
Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár |
2013.04.15. |
|||
Mi lehet a megoldás? |
Pintér Sándor belügyminiszter |
2013.03.25. |
|||
Mi jó fizetséget fogunk adni a munkájukért! |
Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár |
2013.02.11. |
|||
Nyakó István |
Tévedés, gondatlanság, vagy előre megfontolt szándékkal elkövetett otrombaság történt a minisztériumában? |
Doncsev András Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.11.18. |
||
Munkahely helyett alamizsna és állami jótékonykodás jut a szegényeknek? |
Soltész Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.07.04. |
|||
Vissza mindent! |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.05.27. |
|||
Aki szegény, az szó szerint ássa meg a saját sírját? |
Tállai András belügyminisztériumi államtitkár |
2013.05.21. |
|||
Milyen, a rendőrség hatáskörébe tartozó "jelenségek kísérik a vásárlóerő jelentős visszaesését, a tömeges elszegényedést? |
Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár |
2013.03.04. |
|||
Még kér a nép! |
Czomba Sándor Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.02.11. |
|||
Tukacs István |
A Takarékszövetkezetek lenyúlásáról. II. |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.11.04. |
||
A Takarékszövetkezetek lenyúlásáról. |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.09.30.
|
|||
Történt-e változás a gyógyulás esélyeiben? |
Soltész Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.07.04. |
|||
Orbáni recept, - fizetős egészségügy! |
Szócska Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.06.17. |
|||
Lenullázott nyugdíjszámlák avagy miként csapták be ismét az embereket! |
Soltész Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.04.29. |
|||
Kényszernyugdíj! |
Szócska Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.05.13. |
|||
Dr. Nemény András, - |
Betartja-e a kormány az ígéretét a társasházi közös gázvezetékek cseréjének költségmegosztására vonatkozóan? |
Czomba Sándor Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.12.09. |
||
Mekkora siker a 75 milliárdos bukás? |
Lázár János miniszterelnökséget vezető államtitkár |
2013.09.23.
|
|||
A hír igaz csak.... |
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter |
2013.09.09. |
|||
Rokkantak, kismamák, fiatalok háta mögé bújva is látszik a mutyi! |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.05.13. |
|||
Dr. Sós Tamás |
A szakmunkások is munkát keresnek, de nem találnak! |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.11.25.
|
||
Megszűnő szemétszállítás Heves megyében. |
Illés Zoltán Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.10.21. |
|||
Káosz a szakmunkás vizsgáztatásban! |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.05.27. |
|||
A szénkülfejtéses bányatérségben dolgozó munkavállalók bányász szakmai nyugdíját mikor állítják vissza? |
Soltész Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.04.08. |
|||
Miért titkolja a kormányzat a felnőttképzésben nyertes pályázatokat? |
Czomba Sándor Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.02.18. |
|||
Dr. Hiller István |
Ferenc József és a KLIK |
Hoffmann Rózsa Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.10.14. |
||
A Klebelsberg Intézetről. |
Hoffmann Rózsa Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.06.03. |
|||
Meggondolatlanság és kényszer a közoktatásban! |
Hoffmann Rózsa Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.04.15. |
|||
A röghöz kötésről. |
28 |
Halász János Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.02.18. |
||
Dr. Józsa István |
Miért akadályozza a NAV-botrány kivizsgálását? |
Szatmáry Kristóf Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.12.02. |
||
Miért nem tesz semmit a kereskedők, vendéglátósok online pénztárgépeivel kapcsolatos üzemeltetési költségek csökkentése érdekében? |
Szatmáry Kristóf Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.11.11 |
|||
Két éve zuhan a gazdaság, nincs pénze az embereknek! |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.04.29. |
|||
Az Orbán-kormány példátlan gazdasági kudarcairól. |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.03.04. |
|||
Tóbiás József |
Megéri-e kereskedők tízezreit megsarcolni néhány baráti cég érdekében? |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.11.25. |
||
Gyorsvonati pótjegy, - a Fidesz újabb adója! |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.05.13. |
|||
Ön szerint kevésbé fáj az áremelés, ha azt csendben, adagoltan vezetik be? |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.04.15. |
|||
Sikerágazat vagy totális káosz? |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.03.25 |
|||
Harangozó Gábor |
Lehullt az álarc: a kormánynak a gazdák nem számítanak! |
Bitay Márton Örs Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.11.25. |
||
Miért utasították el hamis indokkal kezdeményezésünket? |
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter |
2013.10.28. |
|||
Visszaélések az állami földbérlet-pályázati rendszerben. |
Bitay Márton Örs Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.11.25. |
|||
Lukács Zoltán |
A kormány közeli offshore-lovag építhet kormányhivatalt is? |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.09.30. |
||
Fiktív, inkorrekt, de legalább átlátszó. |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.05.13. |
|||
Megfelelő emberek állnak a katasztrófavédelem élén? |
Pintér Sándor belügyminiszter |
2013.03.25. |
|||
Szabó Imre |
Hisznek-e végre a valóságnak? |
Illés Zoltán Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.11.04. |
||
Nápolyi állapotok a hulladékgazdálkodásban. |
Illés Zoltán Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.09.16. |
|||
Káosz és kosz! |
Illés Zoltán Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.02.18. |
|||
Gőgös Zoltán |
Mi lesz veled Ménesbirtok? |
Bitay Márton Örs Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.12.09. |
||
Veszélyben a családi gazdálkodók! |
Budai Gyula Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.04.08. |
|||
Pál Béla |
Betartják-e a szociális ágazatban dolgozók bérfejlesztésére tett ígéretüket? |
Soltész Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.11.11. |
||
Miért nem ismerik be végre, hogy beteg gyerekektől vették el eddigi támogatásaikat? |
Szócska Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.06.17. |
|||
Simon Gábor |
Az ócsai kudarcért ki a felelős? |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.10.28. |
||
Egy hete nincs gazdája az évtized környezetvédelmi katasztrófájának! |
Budai Gyula Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.10.07. |
|||
Dr. Simon Gábor |
A Nemzeti Eszközkezelő tönkreteszi a miskolci társasházakat? |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.10.14. |
||
Tényleg Lyukóbánya Miskolc ékszerdoboza? |
Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár |
2013.02.11. |
|||
Dr. Szanyi Tibor |
Nyulak vagy nyúlások? |
Rétvári Bence Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára |
2013.06.03. |
||
Fiatalok, szegények, nők a hatalom kalapácsa alatt! |
Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár |
2013.03.18. |
|||
Boldvai László |
Az Orbán-kormány költségvetési politikája, avagy megszorítás megszorítás hátán! |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.02.25. |
||
Burány Sándor |
Mi jöhet a földmutyi és a trafikmutyi után? |
Rétvári Bence Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára |
2013.06.10.
|
||
Horváth András Tibor |
A Móri Kórház és Rendelőintézet integrációjáról. |
Halász János Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.02.11. |
||
Dr. Ipkovich György |
Közös lónak túros a háta? |
Völner Pál Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.05.06. |
||
Pál Tibor |
Repül a Bálna! |
Tállai András belügyminisztériumi államtitkár |
2013.10.21. |
||
Dr. Steiner Pál |
A nemzetbiztonságot fenyegették az Olimpiai Park fái? |
Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár |
2013.09.23. |
||
Dr. Tóth József |
Mi az álláspontja a kormánynak az Európai Helyi és Regionális Kongresszusa jelentésével kapcsolatban? |
Tállai András belügyminisztériumi államtitkár |
2013.12.16.
|
||
Dr. Ujhelyi István |
Demokrácia Központ = Erdélyi Magyar Néppárt = Fidesz? |
Rétvári Bence Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára |
2013.04.08. |
||
Dr. Varga László |
Miért taszítják még mélyebb nyomorba a szegénységben élőket? |
Soltész Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.03.04. |
FIDESZ
KÉPVISELŐ |
TÉMA |
A KORMÁNY VÁLASZA |
KÉPVISELŐI VISZONTVÁLASZ |
|||
Font Sándor |
Elegendő lesz a rendelkezésre álló négymilliárd forint az idén arra, hogy a NFA korrigálja a szocialista kormányok idején elharapózott spekulációs célú zsebszerződések által okozott károkat? |
Budai Gyula Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.05.06.
|
|||
Az agrárkamarai választások után. |
Budai Gyula Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.03.04. |
||||
Valóban mérséklődik a földhasználati regisztrációs díj? |
Budai Gyula Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.02.18. |
||||
Koszorús László |
Hogyan mérséklődött történelmi mélypontra az infláció? Mit kíván tenni a kormány annak érdekében, hogy az infláció mértéke alacsony maradjon? |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.11.18. |
|||
Hogyan lettünk Európa sereghajtóiból éltanulók a költségvetési hiány terén? |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.04.29.
|
||||
Sikerült-e megállítani a népességcsökkenést? Milyen lépéseket tervez a kormány, hogy a családi adórendszerrel az alacsonyabb jövedelműek is jól járjanak? |
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter |
2013.03.25. |
||||
Németh Szilárd István |
Újabb rezsicsökkentés, újabb rezsiháború? |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.10.14.
|
|||
Várhatóan mekkora megtakarítást jelent majd a magyar háztartások számára a rezsicsökkentés november 1-től bekövetkező 3. lépése? |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.09.30.
|
||||
Folyamatosan csökkenő lakossági terhek - avagy sikeres volt-e a rezsicsökkentés? |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.09.09. |
||||
Talabér Márta |
A Népesedési csomag keretében a Kormány milyen lépéseket tervez a GYED Extra bevezetésével? |
Halász János Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.12.09. |
|||
Az szocialista kormányok eredményeivel szemben 2010 óta javult a nők foglalkoztatása Magyarországon! A kormány intézkedései mennyiben segítik elő a nők munkaerőpiaci helyzetének javulását? |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.03.11. |
||||
Zsigó Róbert |
Várható-e a fogyasztói jogok további szélesítése és a rezsiárak újabb mérséklése? |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.05.21. |
|||
Milyen intézkedéseket tesz a kormányzat a fogyasztóvédelem területén a leginkább kiszolgáltatott fogyasztók - a fiatalkorúak és az időskorúak - érdekeinek védelmében? |
Szatmáry Kristóf Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.02.11.
|
||||
Ágh Péter |
Miért hallgatnak nemzetközi jogvédő szervezetek? |
Rétvári Bence Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára |
2013.10.21. |
|||
Balázs József |
Hogyan sikerült több, mint harmadára csökkenteni a költségvetési hiányt? |
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter |
2013.06.03. |
|||
Baráth Zsolt |
Hej, halászok, horgászok! |
Illés Zoltán Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.03.25. |
|||
Bábiné Szottfried Gabriella |
Emelkedhet-e az ápolási díj összege? |
Soltész Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.11.11. |
|||
Dr. Bene Ildikó |
Milyen további fejlesztéseket tervez a kormány a sürgősségi ellátás hatékonyabb működése érdekében? |
Szócska Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.05.27. |
|||
Dr. Bohács Zsolt |
Hogyan mozdítja elő a kormányzat az edzői életpálya tervezhetőségét? Számíthatnak-e nagyobb megbecsülésre a sportolókat felkészítő, a sport ügyét a hátukon vivő edző? |
Simicskó István Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.09.16. |
|||
Ékes József |
A szocialistáknak csak a szájuk jár, amikor lehetőségük volt rá, a rendelkezésre álló uniós források töredékét hívták le. Mit tesz a kormány az uniós források hatékony és gyors felhasználásáért? |
Lázár János miniszterelnökséget vezető államtitkár |
2013.10.07. |
|||
Gajda Róbert |
Ki állja a liberálisok tartozásait? |
Rétvári Bence Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára |
2013.12.02. |
|||
Gulyás Gergely |
Hova vezetnek a bajai videó szálai? |
Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár |
2013.10.28. |
|||
Hirt Ferenc |
A kormány milyen mértékben támogatta az idei évben a gyermekek nyári étkeztetését? |
Soltész Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.08.26. |
|||
Kara Ákos |
20 éves csúcson a foglalkoztatás! Beérik a foglalkoztatáspolitikai reform? |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.11.04.
|
|||
Kósa Lajos |
Milyen módon próbál megoldást találni a kormány a jelentős kárt szenvedett kistermelők, családi vállalkozások gondjaira a Hajdú-Bét ügyben? |
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter
|
2013.05.13. |
|||
Dr. Láng Zsolt |
Mikorra várható a volt Gazdasági Minisztérium épületének lebontása? |
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter |
2013.06.17. |
|||
Dr. Mengyi Roland |
Hogyan segíti a KATA és a KIVA bővítése a hazai kis és középvállalkozások versenyképességét? |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.03.18. |
|||
Dr. Molnár Attila |
Mikor épülhet meg végre Komárom és Almásfüzitő térségében az árvízvédelmi gát? |
Tállai András belügyminisztériumi államtitkár |
2013.07.04. |
|||
Patay Vilmos |
Mit tesz a kormány a minimálbéren élők megsegítése érdekében? |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
|
2013.04.08. |
||
Pócs János |
Mit tesz a Vidékfejlesztési Minisztérium azok ellen, akik kijátsszák a földtörvényt? |
Bitay Márton Örs Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.09.23. |
|||
Révész Máriusz |
16 évvel a Tüskecsarnok építésének szocialista-liberális felfüggesztése után van remény arra, hogy végre befejeződik ennek a budapesti tornacsarnoknak az építése? |
Simicskó István Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.04.15.
|
|||
Román István |
Kiknek okoztak fájdalmat Bajnai Gordon megszorításai és hogyan orvosolta ezeket a kormány az elmúlt három évben? |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.11.25.
|
|||
Dr. Selmeczi Gabriella |
Nemet mond-e a kormány a nyugdíjak megadóztatására? |
Soltész Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.02.25. |
|||
Dr. Szakács Imre |
Milyen fejlesztések és mikorra várhatóak a győri-péri reptérrel kapcsolatban? |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.06.26. |
|||
Tasó László |
Milyen intézkedéseket tervez a kormány a járási hivatalok könnyebb elérése érdekében? |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.04.22. |
|||
Dr. Vas Imre |
Megmenekült az ország a házi őrizetes gyilkosoktól? |
Rétvári Bence Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára |
2013.12.16. |
|||
Wittner Mária |
Erkölcsi igazságtétel. |
Rétvári Bence Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára |
2013.06.10. |
|||
|
|
|
|
|
|
|
JOBBIK
KÉPVISELŐ |
TÉMA |
A KORMÁNY VÁLASZA |
ELUTASÍTÓ KÉPVISELŐI VISZONTVÁLASZ |
||
Magyar Zoltán |
Elmulasztott kétharmados lehetőség, elpazarolt négy év, elsunnyogott ígéretek? |
Budai Gyula Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.12.16. |
||
A kormány a csúsztatások és mellébeszélés után mikor tér át a földvédelem útjára? |
Budai Gyula Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.12.02. |
|||
Amíg a kormány látszatintézkedésekkel próbálkozik, a külföldi földszerzés megállíthatatlanul tovább tombol? |
Budai Gyula Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.11.04. |
|||
Miért titkolják az emberek elől, hogy 30 ezer hektár állami földet kinek adtak ajándékba? |
Budai Gyula Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.09.09. |
|||
Hol van az ígért földtörvény? |
Budai Gyula Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.07.04. |
|||
El innen rablók, ez az én hazám! El innen rablók, meddig lesz az én hazám? |
Budai Gyula Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.06.17. |
|||
A kormány a magyar emberek helyett narancsbárókkal kötött szövetséget? |
Budai Gyula Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.06.03. |
|||
Az új "földtörvény" nem más, mint az intézményesített földrablás. |
Budai Gyula Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.05.27. |
|||
Átláthatatlan, zavaros és titkos állami földbérletek, avagy zsákmányszerzés Fidesz módra? |
Budai Gyula Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.05.21. |
|||
A Fidesznek Kajászó, Lepsény, Segesd, Nagyatád, Csorna, Csákvár, a Borsodi Mezőség és még számtalan településen nyilvánvalóvá vált állami földbérleti mutyik után a Somogy megyei Bábonymegyeren is fontosabb volt a narancsos-haverok földdel való kiszolgálása ahelyett, hogy a helyben élő családi gazdálkodók megmaradását segítse? |
Budai Gyula Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.04.29. |
|||
Miért hozta létre a kormány a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetet, ha az a hangzatos ígéretekkel szemben nem végzi a feladatát és még a helyben élő családi gazdálkodók egyértelmű jelzése után sem hajlandó megvédeni a magyar földet a holland befektető spekulációs célú földvásárlási szándékától? |
Budai Gyula Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.04.15. |
|||
Z. Kárpát Dániel |
Megállítják-e az áradatot? |
Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár |
2013.12.02. |
||
Hogyan kívánja a kormányzat elejét venni az indokolatlan szolgáltatói és végrehajtói visszaéléseknek? |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.11.04. |
|||
Megállítják-e a zavarosban halászókat? |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.10.14. |
|||
Mikor ismeri be a kormányzat, hogy a "bankcsapda" legyűrte a hitelkárosultak nagy többségét megmenteni célzó intézkedéseit? |
Szatmáry Kristóf Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
90-92 2013.06.17. |
|||
Hogyan működtetnék a hazai gazdaságot a kivándorlók hazahívása nélkül? |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
72-74 2013.04.29.
|
|||
Kívánja-e a kormányzat szélesíteni a rezsicsökkentések hatását az indokolatlan szolgáltatói és végrehajtói visszaélések felszámolásával? Meddig vegzálhatják még az ártatlan polgárokat a túlkapásokra hajlamos közműcégek? |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.04.08.
|
|||
Miért menekülnek a magyar fiatalok és dolgozók a kormányzat intézkedései elől? |
Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.02.25. |
|||
Mikor veszi át Magyarország az ellenőrzést a stratégiai fontosságú ágazatai felett? |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.02.11. |
|||
Dr. Apáti István |
A választási rasszizmus. |
Rétvári Bence Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára |
2013.11.11. |
||
Nettó hazugság, bruttó agymosás! |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.09.30. |
|||
Iskolai terror. |
Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár |
||||
Miért végeztek félmunkát? |
Rétvári Bence Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára |
2013.05.13. |
|||
A rezsicsökkentés súlyos hiányosságai. |
Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.04.29. |
|||
Isten hozta Miniszter Úr, ez a való világ! |
Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár |
2013.03.11 |
|||
Kepli Lajos |
Miért hagyja a kormány, hogy a simlis hulladékszállító cégek áthárítsák a rezsicsökkentéssel elszenvedett veszteségüket? |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.12.16. |
||
Vörösiszap-katasztrófa: hol késik az elszámoltatás? |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.11.25. |
|||
Fidesz-Közgép mutyikormány - kinek nem mellénye, ne vegye magára? |
Rétvári Bence Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára |
2013.10.28. |
|||
Háromszázötven milliárd forint a szabadságharc ára? |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.09.23. |
|||
Meddig vár még a kormány a zöldgazdaság finanszírozási források megnyitásával az energiahatékonyság számára? |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.03.04. |
|||
Szemétszállítási díj: miért a lakossággal fizetteti meg a kormány az elhibázott hulladékkezelési rendszer költségeit? |
Illés Zoltán Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.03.04. |
|||
Bertha Szilvia |
Hogyan lesz itt egymillió új munkahely? |
Czomba Sándor Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.12.09. |
||
Van-e a magyar munkásnak, dolgozónak jövője a multik árnyékában? Avagy, munkaalapú társadalom gyarmati munkahelyekkel? |
Czomba Sándor Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.11.11. |
|||
Az állam kényszeríti törvényszegésre a vagyonvédelmi cégeket |
Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár |
2013.10.14. |
|||
Nem mindegyik munkahely ér ugyanannyit? |
Czomba Sándor Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.07.04. |
|||
Kit vernek át a hazug propagandával? |
Soltész Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.06.10. |
|||
Farkas Gergely |
Miért diszkriminálja a kormány a külföldre kényszerülő magyar embereket? |
Rétvári Bence Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára |
2013.12.09.
|
||
Fiatalokat elűző, bizonytalanságot állandósító, megszorítások és dolgozói leépítéseket eredményező felsőoktatási politika. Ezt érdemli a jövő nemzedéke és az oktatói gárda? |
Klinghammer István Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára
|
2013.06.17. |
|||
Miért nem tettek lépéseket az elmúlt három évben az idegennyelv-tudás javítása érdekében? |
Doncsev András Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.05.06. |
|||
Káosz és bizonytalanság a tankönyvellátásban. Miért kockáztatja több százezer diák zökkenőmentes iskolakezdését a kormány? |
Hoffmann Rózsa Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.12.09. |
|||
Sneider Tamás |
Az egészséghez való jog kikerült az Alaptörvényből? |
Halász János Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.10.28. |
||
Mindezt ugyanúgy csinálnák, ha a lakhatási integráció az Önök közvetlen környezetét, netán az Önök ingatlanjának szomszédságát érintené? |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.06.26. |
|||
A szociális szféra a süllyesztő felé halad, ugye nem csak ígéret, hogy még idén pótolják az elmaradt béremelést? |
Soltész Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.06.10. |
|||
Mikor ismeri el végre a kormány a szociális szakemberek munkáját nemcsak szavakkal, de tettekkel - béremeléssel - is? |
Soltész Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
84 |
2013.05.27. |
||
Szilágyi György |
Tipikusnak mondható-e, hogy a vidékfejlesztési miniszter töretlen bizalmát élvezik azon háttérintézményi vezetők, akiknek a feladatellátásával összefüggésben a hűtlen kezelés bűncselekmény gyanújával évek óta nyomozás van folyamatban? |
Budai Gyula Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.11.25. |
||
A hazai lovassport végül áldozatul esik a tárca tehetetlenségének? |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.08.26. |
|||
Továbbra is off-shore lovagok markában vergődik a fejlesztéspolitika? |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.03.25. |
|||
Egyesek vetnek, mások aratnak? |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.02.11.
|
|||
Ferenczi Gábor |
Fenyegető jövőkép: humán katasztrófa és tönkrement hazai sertéstartók? Avagy megmenti-e a Kormány a pápai húsgyárat és az ellehetetlenített gazdákat? |
Budai Gyula Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.09.16.
|
||
Mi a terve a kormányzatnak azokkal a magyar kis- és középvállalkozásokkal, amelyek a MAL Zrt. által feléjük felhalmozott tartozások miatt mehetnek csődbe? Vagy Önöknek csak a nagyok és a multik számítanak? |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.04.08.
|
|||
Mikor épülhet meg végre a megígért korszerű mentőállomás Tapolcán? |
Halász János Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.02.18. |
|||
Dr. Gyenes Géza |
Miért nemtelen eszközöket kíván alkalmazni az egészségügyi tárca a dohányzók számának tervezett csökkentése érdekében? |
Doncsev András Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.04.15. |
||
A véradók számának drasztikus csökkenésére tekintettel, hogyan kívánja biztosítani a tárca Magyarország betegellátásának vér és vérkészítmény szükségletét? |
Szócska Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára
|
2013.03.18. |
|||
Javaslat a nemzet tragikus népességfogyásának megállítására, amely a rendelkezésre álló közfinanszírozás gazdaságosabb felhasználásával segítheti el ő a gyermekre váró meddő párok eredményesebb, biztonságosabb kezelését. |
Halász János Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.02.18. |
|||
Dr. Staudt Gábor |
Mikor áll végre az emberek oldalára a kormány, és mikor fog közfeladatként tekinteni a bírósági végrehajtásra? |
Rétvári Bence Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára |
2013.10.07. |
||
Miért kell milliárdos összegben pályázatot kiírni a tavaly beszerzett garanciális rendőrségi gépjárművek karbantartására? |
Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár |
2013.09.09.
|
|||
A Nokiás doboz a múlté, hol a határa az állami szintű korrupciónak Magyarországon? |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.03.11. |
|||
Vágó Sebestyén |
Valóban jó módszer a megtakarítással pazarolni? |
Soltész Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.11.18. |
||
Mi a fontos, a lobbiérdek vagy a rászorulók? |
Szócska Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.06.10. |
|||
Felülvizsgálat. |
Soltész Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.05.06. |
|||
Zagyva György Gyula |
Mikor számoltatják el a parkolási maffiát? |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.05.13. |
||
Törvénytelen titkosszolgálati módszerek a nemzeti szervezetek ellen? |
Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár |
2013.04.15. |
|||
Miért kell életveszélyben élni egy település lakóinak a felelőtlen kisebbség miatt? |
Tállai András belügyminisztériumi államtitkár |
2013.02.18. |
|||
Balczó Zoltán |
Miért nem nyújtotta be a kormány a tavaszi jogalkotási programjában szereplő balatoni kártalanítási törvényt? |
Tállai András belügyminisztériumi államtitkár |
2013.05.27. |
||
Miért nem törődik a kormányzat az egyetemi, főiskolai oktatókkal? |
Doncsev András Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.03.25. |
|||
Dúró Dóra |
Miért nem lépnek fel a normatívabűnözés ellen? |
Hoffmann Rózsa Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.09.30. |
||
Miért hazudtak a pedagógusoknak? |
Hoffmann Rózsa Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.08.26. |
|||
Hegedűs Tamás |
Mi indokolja a kft-k alaptőke-szükségletének drasztikus megemelését? |
Rétvári Bence Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára |
2013.06.26. |
||
Mit kíván tenni az egészségügyért felelős minisztérium annak érdekében, hogy a költségvetési intézménnyé alakuló, korábban gazdaság társaságként működő egészségügyi intézményekben a jövedelmeknek a jogviszony változásából fakadó csökkentése miatt ne legyen újabb elvándorlási hullám az orvosi hiányszakmákban? |
Szócska Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára
|
2013.04.22. |
|||
Mirkóczki Ádám |
Mikor lesz hatékony és megbecsült rendőrség Magyarországon. |
Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár
|
2013.10.21. |
||
Valóban büntetés a büntetés? |
Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár |
2013.03.18. |
|||
Németh Zsolt |
Miért lapítanak ennyire a Snowden - ügyben? |
Németh Zsolt Külügyminiszter |
2013.10.21. |
||
A kormány internet politikája: cenzúra, blokkolás és lehallgatás? |
Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár
|
2013.09.23. |
|||
Dr. Nyikos László |
A kormánynak Brüsszel, a Nemzeti Banknak Frankfurt diktál? |
Czomba Sándor Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.06.26. |
||
Tudja-e Ön, hogy miből áll és mennyit ér az állam vagyona? |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.04.08. |
|||
Varga Géza |
Milyen intézkedéseket tervez a kormány annak érdekében, hogy a mezőgazdaságban foglalkoztatottak számának drámai csökkenését visszafordítsa? |
Budai Gyula Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.11.18. |
||
Miért tűri a kormány az új földforgalmi törvény lebegtetése miatt terjedő visszaéléseket? |
Budai Gyula Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.04.22. |
|||
Baráth Zsolt |
Hej, halászok, horgászok! |
Illés Zoltán Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.03.25. |
||
Dr. Gaudi-Nagy Tamás |
Mit kíván tenni a Kormány az MSZMP, KISZ, DEMISZ, MSZP, valamint a Magyar Úttörőszövetség neve alatt ítéletekkel és más okiratokkal bizonyított törvénysértések sorozatával elvont milliárdos értékű állami vagyonok visszaszerzése és az állapot-bűncselekményekben közreműködő és haszonélvező személyek felelősségre vonása érdekében? |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.05.21. |
||
Gyöngyösi Márton |
Elszámoltatás helyett kitüntető és jól fizető állami posztok? |
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter |
2013.05.06. |
||
Egyed Zsolt
|
Milyen sors vár a fészekrakók által megszállt társasházakra? |
Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár |
2013.03.11. |
||
Hegedűs Lorántné |
Közel az emberekhez? |
Rétvári Bence Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára |
2013.10.07. |
||
Hegedűs Lorántné, - Egyed Zsolt
|
Mennyivel támogatjuk a "hazatérőket"? |
Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár |
2013.02.25. |
||
Jámbor Nándor |
Mikor teljesülnek a '48-as követelések, mikor lesz önálló a haza védelmét ellátni képes Honvédség, és mikor kívánja a kormány az Alaptörvénynek megfelelően rendezni a szerződéses állományú Honvédek bérezését? |
Hende Csaba honvédelmi miniszter |
2013.03.18. |
||
Dr. Kiss Sándor |
Lesz-e költségvetési törvénymódosítás, vagy végképp ellehetetlenítik a kistelepülések önkormányzatait? |
Tállai András belügyminisztériumi államtitkár |
2013.03.04. |
||
Szávay István |
Miért nem lép fel a kormány - a koszovói szerbek példájára hivatkozva - a lehető legszélesebb körű délvidéki magyar területi autonómia mielőbbi megvalósítása érdekében? |
Németh Zsolt külügyminisztériumi államtitkár |
2013.06.03. |
LMP
KÉPVISELŐ |
TÉMA |
A KORMÁNY VÁLASZA |
ELUTASÍTÓ KÉPVISELŐI VISZONTVÁLASZ |
||
Ertsey Katalin |
Mi folyik a bölcsődék és családi napközik létesítésére szánt EU támogatások területén? |
Soltész Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.11.25. |
||
Hogy áll az Európa Tanács nőkkel szembeni és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és megelőzésről szóló isztambuli egyezményéhez való csatlakozás előkészítése? |
Doncsev András Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.10.14. |
|||
Hova lett a 11 pontból 10 és fél? |
Soltész Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.09.23. |
|||
Lengyel Szilvia
|
Mikorra válik valóra a kis- és közepes családi birtokok túlsúlya a földterületek használatában? |
Bitay Márton Örs Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.12.09. |
||
Mikor váltják már fel a szavakat a tettek az öntözés területén? |
Illés Zoltán Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.11.11. |
|||
A nagy földrablás, avagy az "eredeti tőkefelhalmozás" magyar módszere? |
Bitay Márton Örs Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.09.16. |
|||
Dr. Szél Bernadett |
Kormányzati pótcselekvések helyett miért nem a munkahelyteremtésre koncentráltak, a választóiknak tett ígéretüknek megfelelően? |
Soltész Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.11.18. |
||
Ki fizetett és mennyit a mai napig a 2003-as paksi baleset miatt? |
Fónagy János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.10.28. |
|||
Hogyan károsítja meg az Elios nevű Közgép cég százmilliókkal az adófizetőket? S hogyan nézi ezt tétlenül a kormány? |
Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár |
2013.10.07. |
|||
Osztolykán Ágnes |
Mit tervez a kormány a tankönyvkiadással? |
Hoffmann Rózsa Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.11.04. |
||
Kinek jó a kötelező napközi? |
Hoffmann Rózsa Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.09.09. |
|||
Vágó Gábor |
Mi folyt itt az NFÜ-ben az elmúlt három évben? |
Lázár János miniszterelnökséget vezető államtitkár |
2013.10.21. |
||
Hajlandó-e a kormány kijavítani a pénztárgépek online bekötése körüli hibákat? Lehetnek-e a kisvállalkozók is stratégiai partnerek, nem csak a multik? |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.09.30. |
|||
Mile Lajos |
Hátraarc kaszinó ügyben kinek az érdekét képviseli a kormány? |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.12.16. |
||
Szél Bernadett, - Vágó Gábor |
Vizsgálta-e a kormány az úgynevezett stratégiai partnerek esetleges érintettségét az 1000 milliárdos adócsalásban? |
Szatmáry Kristóf Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
66 |
2013.12.02. |
FÜGGETLEN
KÉPVISELŐ |
TÉMA |
A KORMÁNY VÁLASZA |
ELUTASÍTÓ KÉPVISELŐI VISZONTVÁLASZ |
||
Dr. Lenhardt Balázs |
Önöknek valóban fáj Trianon? |
Rétvári Bence Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára |
2013.08.26. |
||
Már megint bűnös nép a magyar? |
Doncsev András Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.03.04. |
|||
Jávor Benedek |
A sarcolás mellett mit kíván tenni a rekordszintű munkanélküliség csökkentése ellen? |
Czomba Sándor nemzetgazdasági államtitkár |
2013.07.04. |
||
Karácsony Gergely |
Miért ellentétes a kormány felsőoktatás-politikája a kormány felsőoktatási koncepciójával? |
Doncsev András Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.10.07. |
||
Scheiring Gábor |
Mennyivel nőtt a szegénység, illetve az egyenlőtlenség az egykulcsos adórendszer miatt a kormány számításai szerint? |
Cséfalvay Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
2013.11.04. |
||
Dr. Schiffer András |
Mitől élénkülnek a seychelles-i és a belize-i befektetések Magyarországon? |
Fónagy János nemzeti fejlesztési államtitkár |
2013.04.22. |
||
Szabó Rebeka |
Miért árulta el az Orbán-kormány a családi gazdálkodókat? |
Budai Gyula Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára |
2013.12.02.
|
||
Szabó Timea |
Miért hagyta cserben a miniszter úr a magyar nők és gyerekek százezreit? |
Doncsev András Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.05.21. |
||
Szilágyi László |
Miért nem cselekszik a kormány az ombudsmannak a gyerekek egészségügyi ellátását érintő drámai jelentése nyomán? |
Szócska Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.09.16. |
||
Dr. Vadai Ágnes |
Az üléspont és az álláspont! |
Halász János Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
2013.02.11. |
||
Varju László |
Kié lesz a dohány? |
Völner Pál nemzeti fejlesztési államtitkár |
2013.06.03. |