„Hazának füstje is kedvesebb mint idegen országnak tüze.

– Patriae fumus igni alieno luculentior.”

Különös pillanatok kísérik a Tisztelt Házban az azonnali kérdések műfaját. Az elnök csenget, hosszasan csenget, rövid szünetet rendel el, mert vége az interpellációknak, vége a „kötelező szavazás” okozta frakciófegyelemnek, a képviselők zöme elindul a büfébe, a folyosóra vagy egyéb szükséges dolgait végezni.  Pillanatok alatt harmadnyian maradnak. Így kezdődik. Mindig így kezdődik. Kivéve, amikor a miniszterelnököt szólítják. Időről időre, személyesen kell választ adnia a hozzá címzett kérdésekre. Garantált a telt ház.  A siker egyik oldalon sem kétséges: minden párt hálásan megtapsolja a szószóját! Szolidan stilizálva – udvariasan mellőzve a zajokat, közbekiabálásokat – tallóztuk legutóbbi szónoklataikat. 

Miről szóljon a vitánk az Európai Unióval?

VONA GÁBOR (Jobbik): – Miniszterelnök Úr! Önnek van egy sajátos vitastratégiája az azonnali kérdések kapcsán, ami nagyjából úgy néz ki, hogy föláll az ember, föltesz egy egyértelmű kérdést, aztán föláll ön, és válaszol egy olyan kérdésre, ami nem hangzott el. Így volt ez közöttünk az Európai Unió kérdése kapcsán már nagyon sokszor, amikor fölvetettük az Európai Unió csatlakozási szerződésének módosítását, illetve egy népszavazás kiírásának a lehetőségét. Igen, mert úgy gondoljuk, hogy a csatlakozási szerződés módosítása a magyar gazdaság talpra állítása szempontjából szükséges, és azért, mert úgy gondoljuk, hogy a népszavazás kiírása legitim, hiszen eltelt most már annyi év 2004 óta, hogy a magyar társadalomnak van valós tapasztalata az Európai Unióról.

– Miniszterelnök Úr! Azért hozom ezt most újabb alkalommal ide az Országgyűlés és ön elé, mert történt egy változás: David Cameron, Nagy-Britannia újraválasztott miniszterelnöke is szóról szóra ugyanazt mondta, amit mi mondunk évek óta: vagyis azt, hogy Nagy-Britannia a csatlakozási szerződést módosítani kívánja, és ki kíván írni egy népszavazást az európai uniós tagságáról. Én azt gondolom, fontos, hogy David Cameron ad hoc jellegű szövetséges lehet a bevándorlás kérdése kapcsán, ezért sokkal inkább ebben a kérdésben kellene nekünk Nagy-Britanniába és David Cameronba kapaszkodnunk és szövetséget létrehoznunk vele, mert a csatlakozási szerződés módosítása ezek szerint lehetséges.  Sőt, azt gondolom, hogy nemcsak lehetséges, hanem nekünk ezt meg is kell vitatni itt az Országgyűlésben. Ahogy Nagy-Britannia összeállította a maga harminc pontját, úgy nekünk, magyar országgyűlési képviselőknek is felelősségünk van, hogy összeállítsuk a magunk akárhány, húsz-harminc pontját, ahol mi szeretnénk módosítani a csatlakozási szerződést. Kérem ezért, miniszterelnök úr, hogy ne a halálbüntetés, ne a bevándorlás kérdésében konfrontálódjon vagy vitatkozzon csupán az Európai Unióval – ezek is fontos viták –, mert Magyarország fontos érdeke a csatlakozási szerződés módosítása. Tehát a kérdésem az:

– Fontosnak és szükségesnek tartja-e ön, miniszterelnök úr, az európai uniós  csatlakozási szerződésünk módosítását?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Képviselő Úr! Ezek fontos részletkérdések, de ne csináljunk úgy, mintha nem látnánk világosan a pályán. Pontosan tudjuk, hogy itt két párt két különböző álláspontjáról van szó. Bújhatnak önök népszavazási kezdeményezés mögé, amit egyébként tudomásom szerint az Alkotmány a nemzetközi szerződések ügyében nem tesz lehetővé, de most ezt tegyük zárójelbe, ez csak egy egyszerű alkotmánysértő javaslat volna, ezen túl tudunk lépni, de a lényeg nem ez. A lényeg az, hogy a Jobbik nagyon világosan kifejtette többször is: azt akarja, hogy lépjünk ki az Európai Unióból és lépjünk ki a NATO-ból. Nem érdemes elkenni ezt a kérdést, mindannyian tudjuk, hogy önök mindig is ezt képviselték. Ezzel szemben - bár számos kritikai észrevételünk van mind az Európai Unióval, mind a NATO-val szemben - a mi álláspontunk az, hogy Magyarországnak és a magyar embereknek az az érdeke, hogy tagjai maradjunk az Európai Uniónak és tagjai maradjunk a NATO-nak. Ezt a különbséget semmilyen vitával nem fogjuk tudni feloldani!

+

VONA GÁBOR: – Miniszterelnök Úr! Hányszor beszéltem én a kérdésem során az Európai Unióból való kilépésről? Egyszer sem! Egyszer sem tettük ezt szóvá. A csatlakozási szerződés módosításáról beszéltünk és egy népszavazásról. És továbbra is azt kérem öntől, hogy arra a kérdésre válaszoljon: fontosnak tartja-e, hogy a csatlakozási szerződést módosítsuk vagy nem tartja fontosnak? Ne másról beszéljen, ez a kérdésem!

+

ORBÁN VIKTOR: – Képviselő Úr! Sajnálattal kell észrevennem, hogy a Jobbik elnökének inába szállt a bátorsága. A helyzet az, hogy önök ki akarnak lépni és ki akarják léptetni az  Európai Unióból az országot. Ha valamiről, erről van értelme vitatkozni. Az álláspontunk világos: önökkel szemben mi azt szeretnénk, hogy Magyarország az Európai Unió és a NATO tagja maradjon.

Tényleg ön döntött?

HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): – Miniszterelnök Úr! Az elmúlt napokban óriási botrányt okoztak a volt amerikai nagykövet könyvében megjelent részletek, amelyek Németh Lászlóné akkori fejlesztési miniszter asszony mondatait idézik, miszerint a magyarországi közbeszerzésekről minden szerdán egyeztetett önnel, és szűk körben eldöntötték, hogy mely fejlesztések valósuljanak meg és melyek nem. Ön egy nyilatkozatában elismerte, hogy ez így történt és történik a mai napig is. Ön szerint ez így rendben van és törvényes, hiszen csak a pályázatok kiírásáról és sorrendjéről és a felhasználható összegről döntöttek, soha nem a leendő győztesről. Persze. Az pedig csak a véletlennek köszönhető, hogy amíg például Simicska Lajos az ön személyes jó barátja és a Fidesz legfontosabb gazdasági háttérembere volt, addig néhány év alatt szerény becslések szerint is több mint 300 milliárd forintot nyert el a közbeszerzéseken. Az is csak biztos a véletlen műve, hogy amióta Simicska Lajos elküldte önt melegebb éghajlatokra, hirtelen nem nyer a közbeszerzéseken, helyette azonban új csillagok emelkednek az ön baráti köréből. És az is csak a véletlen műve lehet, hogy ezeket a közbeszerzéseket eleve úgy írják ki, hogy a végül győztesként kihirdetett cégeken kívül más nagyon indulni se tudjon rajtuk. A keményen dolgozó kisemberek, az erről szóló hírek láttán csak legyintenek: csirkefogó csibészek ezek. Miniszterelnök Úr!Segítsen eloszlatni ezt a sommás véleményt, és válaszoljon a kérdéseimre!

– Ön személyesen részt vett-e a fejlesztési kabinet szűk körű ülésein?

– Ön személyesen döntött-e kiírandó pályázatokról, azok összegeiről?

– Ön személy szerint részt vett-e az M4-es autópálya azóta leállított beruházásának kiírásáról szóló döntésben?

– És tavaly decemberben ott volt-e, amikor még 20 százalékkal megemelték az erre fordítható keretet, amikor már világosan látszott, hogy az EU nem fogja finanszírozni ezt a messziről bűzlő beruházást?

–Önt tájékoztatták-e arról, ha valamelyik barátja, mondjuk, csak a felcsúti VIP-páholyban önnel rendszeresen megjelenő cégvezetők egyike nyert az önök által eldöntött pályázatokon?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Képviselő Úr! A fejlesztési kabinet minden ülésén részt veszek. 

+

HARANGOZÓ TAMÁS: – Miniszterelnök Úr! Saját magát minősíti; én azt gondoltam, hogy ezekre az egyszerű kérdésekre képes lesz és mer tisztességesen válaszolni. Ha már nem sikerült, hátha fel tudom az érdeklődését kicsit kelteni. Van itt még néhány kérdés, amire jó lenne, ha válaszolna. Mi van például a nemzeti parkok széthordásával?

Mi van a trafikok lesötétítésével? Mi van a Tiborcz-traktorral, a családi közvilágítás-biznisszel, a nemzet gázszerelőjének meggazdagodásával?  Ki az a Habony Árpád, honnan van a vagyona? Mennyi pénzt kívánnak még átjátszani Andy Vajnának a közpénzekből? Mikor derül ki végre, hogy mi történt a Rogán-féle belvárosi ingatlanpanamában? Mit kell még tennie Fazekas miniszter úrnak és Szijjártó Péternek, hogy leváltsa végre őket, és felelősségre legyenek vonva csak azért, amit az elmúlt fél évben tettek? Miért stadionokra költik az emberek adóforintjait, amikor romokban az egészségügy és az oktatás?

Folytathatnám a kérdéseket, de mindenki tudja, csak egy kérdésre kell, kellene válaszolnia:

– Meddig lehet még következmények nélkül hülyének nézni a parlamentet és ezt az egész országot?

+

ORBÁN VIKTOR:  – Képviselő Úr! Minden értelmes kérdésre szívesen válaszolok,  provokációknak azonban nem ülök fel. Ami a konkrét kérdést illeti: a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság működési rendjét nyilvános rendelet szabályozza, bárki elolvashatja, még a parlamenti képviselő is, és így megkímélheti magát attól, hogy szamárságokat beszéljen. Köszönöm megtisztelő figyelmét! 

Létezik-e kettős mérce?

SCHIFFER ANDRÁS (LMP): – Miniszterelnök Úr! Ön a múlt héten elismerte azt, hogy Németh Lászlónéval rendszeresen megbeszéltek különböző nagy jelentőségű pályázati kiírásokat. Ez egy állítás. A másik állítást Szijjártó Péter akkor még miniszterelnökségi államtitkár tette 2012 októberében, amikor azt mondta: a kormány úgy döntött, hogy uniós forrásból 5 milliárd forintot bocsát az önkormányzatok rendelkezésére. Ez az összeg később nőtt, azért, hogy energiatakarékos LED-lámpákra cseréljék le a közvilágításokat. Ezek után az történt, hogy egy Elios nevű cég, amelynek a tulajdonosa történetesen az ön családjába tartozik - 2009-ben indult ez a cég -, 2010 óta 19 közvilágítási tendert nyert el, nyolc esetben ellenfél nélkül. Az eddig kiosztott 5,7 milliárd 71 százalékát nyerte meg.

– Miniszterelnök Úr! Mindegyik pályázatban közös volt, hogy rendkívül szigorú feltételeket szabtak, nagy összegű referenciákat írtak elő, de csak LED-lámpás referenciát fogadtak el, és különböző egyéb vicces feltételeket támasztottak, ami a hozzáértők szerint szakmailag teljesen indokolatlan. Beismerése volt a Miniszterelnökségnek, hogy visszadobta például a jászberényi lámpatest-korszerűsítési pályázatot, mondván, hogy az szűkíti a versenyt. Csakhogy az a probléma, hogy a jászberényi pályázathoz szinte szóról szóra megegyező kiírások voltak máshol is. Ráadásul négy esetben - amelyekben feljelentést is tettünk – az Elios érdekeltségei ott voltak az ajánlattevői oldalon, mint a műszaki tartalom meghatározói. A következő kérdéseim lennének:

– Döntött-e olyan pályázat kiírásáról, amit később az Elios nyert meg, illetve a fejlesztési kabinet üléseinek jegyzőkönyveit nyilvánosságra kívánja-e hozni?

– Miért nem szavazta meg azt az LMP-s indítványt, hogy ne lehessen összefonódás kiírói, illetve ajánlattevői oldalon, és történetesen ilyen nagy jelentőségű országos pályázatoknál a miniszterelnök családtagjai ne indulhassanak?

– Szolgálja-e miniszterelnök úr szerint a hazai kkv-szektor fejlődését, ha olyan pályázatokat ír ki az állam, amelyeknek csak egy cég tud megfelelni, nem pedig sok-sok kicsi hazai vállalkozás tud szerepelni?

– Nem tekinti-e tiltott pártfinanszírozásnak azt, ha az ön családi érdekeltségei nyernek el közbeszerzéseket?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászoktam lassan tízéves miniszterelnökségem alatt, hogy valójában engem támadnak, amikor a családom tagjait támadják. Ez az életem részévé vált. A 25 éves képviselőségem alatt azt is megtanultam, hogy az üzleti kérdések, viták és érdekkijárások aligha valók a parlament üléstermébe. Üzleti vitákat az üzleti életben kell eldönteni és nem a politikában. Ezért a magam részéről itt is csak elvi kérdéseket és elvi álláspontokat szeretnék leszögezni.

– Az én álláspontom az, hogy senki nem élvezhet előnyt, nem szenvedhet el hátrányt sem kapcsolatai, származása, sem pedig politikai nézetei miatt. Ezt az elvet, ennek az elvnek a betartását várom el a kormány minden tagjától. Éppen azért, mert ezek a támadások folyamatosan kiújulnak, ezért utasítottam is jó idején még a nemzeti fejlesztésekért felelős minisztert, aki az állami cégekért felel: minden céget kötelezzen arra, hogy bárki, aki rám vagy a családomra hivatkozva ott megjelenik, azt azonnal zavarják el. Ennél többet ebben a pillanatban nem tudok tenni.

+

SCHIFFER ANDRÁS: – Miniszterelnök Úr! Ezek szerint korábban voltak olyanok, akik önre hivatkoztak? Azt gondolom, az egész országra nézve méltatlan, ha egész egyszerűen az árnyéka vetülhet a mindenkori magyar miniszterelnökre, hogy állami pályázatok, amelyek kiírásáról adott esetben ön is dönt, véletlenül pont az ön érdekeltségi vagy családtagjának az érdekeltségi körében folynak le. De azért arra a kérdésre próbáljon meg egyértelmű választ adni: egyetért-e azzal - itt nem pusztán az ön személyéről van szó -, hogy adott esetben egy önkormányzati pályázatnál a polgármester családtagjai indulhatnak-e, amikor a polgármester a kiíró? Támogatja-e azokat az összeférhetetlenségi szabályokat, amiket letettünk a parlament asztalára, és amelyek világosan és egyértelműen kizárnák, nemcsak önre, hanem az egész országra, illetve természetesen a kormányra nézve az ilyen méltatlan helyzeteket?

+

ORBÁN VIKTOR: – Képviselő Úr! Eddig is támogattam és ezután is szívesen támogatom, ráadásul ez most időszerű is, hiszen új közbeszerzési törvény kerül a Ház elé. Ha ennek keretei közé önök ilyen szabályokat kívánnak beiktatni, én ennek nem leszek ellenzője. Bizony 25 év alatt, de akárcsak az elmúlt öt évben is több százan fordultak meg az államigazgatás különböző grádicsain, rendszeresen hivatkozva hol valamelyik miniszterre, hol pedig a miniszterelnökre és környezetére. Több száz alkalommal! Ez ellen nem tudunk mást tenni, ezeket az embereket el kell mindig zavarni. Minden kormánydöntésnél lehetőséget kell adni a jogorvoslatra, és lehetővé kell tenni az áttekintést. Ez most is így van. Azonkívül sajnos együtt kell élnünk azzal a ténnyel, hogy a világ tele van méltatlan ostobaságokkal, és ez ellen nincs mit tenni; bírni kell, derűsen és nyugodtan. Várom jövő heti kérdéseit is. Köszönöm a figyelmét! 

Mi változott?

MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): – Miniszterelnök Úr! 2012 novemberében önhöz fordultam egy azonnali kérdéssel, amelynek témája a halálbüntetés vitájának szükségességéről szólt. Akkor úgy gondoltuk, hogy ez a vita egy politikai színtéren a nulladik lépés ahhoz, hogy ki tudjuk vesézni. Ön akkor a következőt válaszolta nekem, szó szerint idézem a lényegi részt: „Amikor Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, akkor elfogadtuk a közösségi jognak azt a szabályát is, ami az EU-tagállamokban nem teszi lehetővé a halálbüntetés bevezetését.”

– Miniszterelnök Úr! Mi akkor sem a bevezetését firtattuk és nem azt céloztuk, hanem kifejezetten a halálbüntetés vitáját, amely a pró és kontra érvek megismerését tette volna lehetővé. Tekintettel arra, hogy az elmúlt hetekben ön mind Magyarországon számtalan fórumon, mind pedig Strasbourgban egy nagyon éles vita keretében hitet tett, ha szabad így fogalmazni, a halálbüntetés vitájának szükségességéről, ezért is fordulok most ismételten önhöz.

– Ha azt vesszük alapul, hogy a bűncselekmények gyakorisága, az életellenes bűncselekmények brutalitása mit sem változott az elmúlt két és fél évben, akkor az ön álláspontjának változása függvényében, hogy mi változott?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Képviselő Úr! Bár egyetlen mondattal is válaszolhatnék és mondhatnám azt, hogy sikerült eleget tennem a kérésének, de mégiscsak, azt gondolom, az ügy komolyabb annál, semhogy ezzel a kurta mondattal intézzük el. Két dolgot szeretnék az ön figyelmébe ajánlani. Az egyik az, hogy országos felháborodást és lelki megindulást okozott az a brutális rablógyilkosság, amellyel egy húszéves lányt néhány ezer forintért meggyilkoltak. Szerintem minden ilyen esetben, minden ilyen brutális, a közéletet felzaklató esetben felszínre kerül az a kérdés, hogy a halálbüntetés ügyét vajon elég jól kitárgyaltuk-e és elég jól zártuk-e le.

– Képviselő Úr! Ezenkívül van itt még egy dolog, amit szeretnék a figyelmébe ajánlani,  és ez összefügg azzal, amit válaszként adtam önnek 2012-ben: de valahogy nem kapott a közvéleményben kellő figyelmet. Az történt, hogy Brüsszel megtámadta a tényleges életfogytiglani büntetést. A dolog ma úgy fest, hogy arra akar bennünket rákényszeríteni Brüsszel, hogy a tényleges életfogytiglani büntetést, a tényleges életfogytiglani börtönbüntetést emeljük ki a magyar jogrendből. Erről tárgyalások zajlanak. Ez azt jelentené, hogy ha Brüsszel rá tud bennünket szorítani, hogy többszörös visszaeső, valószínűleg többszörös emberöléssel elítélt, gyilkosnak mondható embereket egy idő után vissza kellene engednünk a társadalomba. Ez egy új helyzet. Ezért én azt javaslom, hogy ne védekezzünk, hanem lépjünk előre! Tehát ha Brüsszel el akarja tőlünk venni a tényleges életfogytiglani börtönbüntetést, akkor mi erre válaszoljunk azzal, hogy rendben van, de akkor vitassuk meg a halálbüntetést. 

+

MIRKÓCZKI ÁDÁM: – Miniszterelnök Úr! Örömmel hallom, hogy ezek szerint ön eleget tett a kérésünknek. Finoman jegyezném meg, hogy ez még nincs így, hiszen egy parlamenti vitanapot kezdeményeztünk durván három héttel ezelőtt, ahogy két évvel ezelőtt is. Az igazsághoz pedig az is hozzátartozik, hogy egyedül a Fidesz frakciója nem foglalt állást sem igennel, sem nemmel. Ezért, tekintettel arra, hogy most a vita helyességéről és szükségességéről biztosított, én most oda fogom adni ezt az üres, még aláíratlan, vitaindító, vitanapra vonatkozó beadványt, és arra kérem önt, hogy akkor legyen ön az első, aki a Fidesz-KDNP soraiból aláírja ezt a kezdeményezést. Bízom benne, hogy frakciótársai követni fogják. 

+

ORBÁN VIKTOR: – Képviselő Úr! A frakció készen áll arra, hogy megvitassa az ön javaslatát. A képviselőtársaim pedig azért nem vették ezt napirendre, magam sem támogattam egyébként, mert ebben a kérdésben mi magunk is megosztottak vagyunk. Tehát azt gondolom, mindennek megvan a helyes és értelmes sorrendje, mielőtt parlamenti vitára jönnénk, ezeket a vitákat érdemes a saját köreinkben lefolytatni.  Nem akarom azt a tényt eltagadni, hogy a Fidesz-Kereszténydemokrata Néppárt közös nagy politikai táborában ez a vita jelentős véleménykülönbségeket hozott felszínre. Kellő higgadtsággal és nyugalommal, sőt mi több, kellő méltósággal javaslom lefolytatni. Nem biztos, hogy a parlamenti vitanap a megfelelő első lépés. Mindenesetre ez egy hosszú vita lesz, de szeretném megismételni az elkötelezettségemet és a meggyőződésemet: a magyar állam kötelessége minden körülmények között megvédeni az ártatlan áldozatokat!