„Minél nagyobb a támogatás, annál gyorsabb lesz a változás.”

Semjén Zsolt szerint az emberek a választások első fordulójában egyértelműen döntöttek, melynek során a Fidesz-KDNP szövetség történelmi győzelmet aratott. A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában üdvözölte az LMP reagálását az MSZP jelöltjeinek visszalépésével kapcsolatban. Az új párt ugyanis nem kér a szocialisták gesztusából.

Semjén Zsolt kifejtette: a választópolgároknak fontos tisztában lenniük azzal a ténnyel, hogy minél nagyobb támogatást élvez a Fidesz-KDNP, az új kormány annál gyorsabb és lendületesebb változtatásokat tud véghezvinni.

Kérdésre válaszolva elmondta: a kisebb parlamenttel kapcsolatos javaslataikat azonnal benyújtják majd, amint összeül az új összetételű Országgyűlés.

Hangoztatta: a törvénytervezetek kiindulópontja minden esetben a szakmai csoportokkal történő konzultáció lesz. A javaslatok összehangolása pedig a kormány feladata – tette hozzá.

semjen110.jpg

Forrás: dunatv.hu

Letölthető dokumentumokMéret
Hattól nyolcig Semjén Zsolt honlapja.flv23.72 MB