A KDNP a Reformszövetség figyelmébe ajánlotta a családi adózást

Az ország a demográfiai katasztrófa felé tart, ezért a Kereszténydemokrata Néppárt képviselői a Reformszövetség figyelmébe ajánlották a francia mintájú családi jövedelemadózást – mondta Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke a párt és a szervezet között lezajlott megbeszélést követő sajtótájékoztatón.

A KDNP elnöke lényegesnek nevezte, hogy a Reformszövetség a szellemi hátterével lehetővé teszi a pártok számára egy olyan politikán kívüli mérce felállítását, amely egyfajta igazodási irányt, kánont jelenthet. Különösen fontos, hogy a szövetség nemcsak pénzügyi kérdésekre koncentrál, hanem a társadalom egészét veszi alapul a maga komplexitásában, figyelmet szentelve a társadalom egészségügyi, oktatási, mentális állapotára – közölte Semjén Zsolt.
    
A kereszténydemokraták szerint a piaci viszonyoknak érvényesülnie kell a gazdaságban, de az egészségügyben, az oktatás, a kultúra területén, a szociálpolitikában a szolidaritást és az állami felelősségvállalást kell előtérbe helyezni. Semjén Zsolt azt mondta, a Reformszövetség összetétele és szellemisége garancia arra, hogy ebben a széles összefüggésben tudjanak gondolkodni.

A Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja szerint az ország demográfiai katasztrófa szélén tántorog, ezért a nemzet jövőjéért felelőséggel tartozó kormányoknak mielőbb megoldást kell találniuk a népességfogyás megállítására. A KDNP a Reformszövetség figyelmébe ajánlotta kidolgozott javaslatát, amely francia mintára lehetővé tenné, a családi jövedelemadózás választhatóságát – jelentette ki a pártelnök. Hozzátette: ezt a programot átadták a testületnek, és megállapodás született arról, hogy a jövőben a Reformszövetség és a KDNP szakértői és a szövetség tagjai folyamatos és közvetlen dialógust folytatnak egymással.
    
Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos volt elnöke arról beszélt, hogy a Kereszténydemokrata Néppárttal teljes lett a lista, hiszen valamennyi parlamenti párttal leültek tárgyalni.
    
A Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke felhívta a figyelmet, arra, hogy a világgazdasági fórum által évente elkészített, a világ 134 országának versenyképességét rangsoroló listán Magyarország idén a 62-ik helyet foglalja el, míg tavaly a 47-ik, tavalyelőtt pedig a 37-ik helyen állt. Mint mondta, egyetlen más ország gazdasági megítélésben nem tapasztalható ilyen zuhanás.

Magyarország rendkívül nehéz helyzetben van, miután a pénzügyi és gazdasági válság hatásai fokozottan jelentkeznek, és ezek következménye akár egy szociális válság lehet. Emlékeztetett arra, hogy a fejlett nyugati országok komoly intézkedéseket hoztak ezen hatások kiküszöbölésére, a tudásalapú társadalom, tudásalapú gazdaság létrehozása érdekében.

Vizi E. Szilveszter bejelentette: a Reformszövetség február elejéig le akar tenni egy anyagot az asztalra, amelyben rögzítenék, milyen kiutakat lehet találni a válságból, s hogyan lehet megakadályozni a válság elhatalmasodását.
   
Leszögezte: a testület politikamentesen működik és reményeik szerint abban is segíteni tud, hogy a bizalmi válságban szenvedő parlament is az ország jövőjét befolyásoló kedvező hatású intézkedéseket hozzon.
    
A Reformszövetség november 28-án alakult meg az Országos Érdekegyeztető Tanácsban képviselt kilenc munkaadói szervezet vezetői, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) volt és jelenlegi elnökeinek részvételével.
    
Pálinkás József, az MTA elnöke a Reformszövetség megalakulásakor azt mondta, olyan átfogó reformprogramot kívánnak kidolgozni, amely beépíthető a 2009-2013 közötti időszak társadalom- és gazdaságpolitikai programjaiba. A reformok bevezetésének célja, hogy a magyar gazdaság teljesítménye, a lakosság jövedelme és életminősége mielőbb felzárkózzon az Európai Unió átlagához, és elkerülhető legyen az ország további gazdasági lemaradása.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!