Felelős párkapcsolatról szóló ismeretek oktatását a középiskolába

Harrach Péter szerint a középiskolai oktatásban már mindenképpen meg kell jelennie a felelős párkapcsolatról és a családi életről szóló ismereteknek; ezt a készülő köznevelési törvényben is rögzítené. A KDNP frakcióvezetője elmondta, hogy a családi példa sok esetben már nem tudja betölteni a szerepét, viszont ha a házasodási és a gyermekvállalási kedv a mostani szinten áll be, és a válások magas száma is megmarad, akkor a század végére működésképtelenné válik az ország.

A kisebbik kormánypárt frakcióvezetője elmondta, hogy van olyan forgatókönyv, amely szerint, ha a termékenységi arányszám megmarad a jelenlegi szinten, akkor az ország lakossága a század végére 5,2 millióra csökken, aminek egy része bevándorló lesz, és mintegy 36 százalék lehet majd a hatvanöt év felettiek aránya.

Ha tehát a házasodási és a gyermekvállalási kedv a mostani szinten beáll, és a válások magas száma is megmarad, akkor a század végére működésképtelenné válik az ország - figyelmeztetett a KDNP-s politikus, hozzátéve: az inaktívak száma olyan magas lesz, hogy sem a gazdaságot, sem a társadalombiztosítási rendszert nem lehet majd fenntartani.

A kereszténydemokrata politikus megjegyezte: fontos, hogy a gyermekvállalási kedv erősödjön, ez pedig összefügg a házasság intézményével, amely a legtermékenyebb párkapcsolati életforma.

Fontos, hogy a felelős párkapcsolatról, a családi életről szóló ismeretek megjelenjenek a középfokú oktatásban - emelte ki, hozzátéve: a családi példa sok esetben ezt a szerepet már nem tudja betölteni. Harrach Péter az ismeretek megjelenítését a készülő köznevelési törvényben is rögzítené.

A kereszténydemokrata politikus a kimunkálás alatt álló törvény kapcsán kitért arra is, hogy a kisiskolák védelme érdekében szeretné, ha a jogszabályban az szerepelne, hogy elegendő felső tagozat indításához egy osztály is.

Jelenleg az az elképzelés, hogy felső tagozat ott lenne, ahol két párhuzamos osztály van.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!