A vihart kiváltó regisztrációról, illetve a vele kapcsolatos ellenzéki megnyilvánulásokról nehéz eldönteni, hogy a szokásos csípőből mindenre történő gyorstüzelés műfajába tartoznak-e, vagy valóban gondot jelent-e számukra? Meglepő az az érvelés, hogy „mert a választók lusták is, bizonytalanok is, ezért nem mennek majd el regisztráltatni magukat”. Mármint az ő választóik nem regisztrálnak, a kormánypártiak meg majd elmennek és ez diszkriminatív módon sérti a politikai jogokat.
Ha azt gondolják, hogy az ő választóik, illetve csak az ő választóik ilyenek, az nagyon gyászos lenne a baloldali szavazópolgárok elkötelezettségét és az emberi-politikai magatartását illetően. Akkor egyáltalán miben reménykednek a baloldali politikusok?
Ez semmi más, mint a már előre elkönyvelt vereség beismerése és kibúvó, magyarázat a világ számára. Felmelegítése annak a másik hadjáratnak, amelyet az új választójogi törvény ellen folytattak. És akkor olyan mindegy, lesz-e feliratkozás, vagy nem!
Akármit is mondanak, a választás eredménye kizárólag azon múlik, hogy melyik pártnak, illetve melyik oldalnak van több híve és melyik oldalnak sikerül őket eredményesen mobilizálni a választói törvény ide, regisztráció oda, ha egyszer mindenkinek egyaránt van választójoga és egyaránt joga van regisztráltatnia magát.
Ha a két oldal esélyeit figyeljük, az elmúlt két évben lényegesen nem változtak. Akármennyit is csökkent a Fidesz tábora, még mindig őrzi pozícióit.
Ami a jobboldal esélyeit illeti, a választási törvény valójában maradhatott volna a régiben. Kockázatot leginkább annyiból jelent a jobboldalnak, hogy ha a Fidesz újra nyer, világgá lehet kürtölni, hogy ezt a regisztrációnak köszönheti. És biztosan lesznek, akik ezt el is hiszik.
Az igazi kockázata pedig az lehetne, amitől az ellenzék fél, hogy az elkényelmesedett, vagy elbizonytalanodott Fidesz-választó nem jegyezteti be magát, és mire észbe kap, már elkésett.
Tény, hogy a Fidesz 2010-es szavazóinak közel fele felszívódott, és kérdés, hogy nem marad-e otthon. Az nem valószínű, hogy átpártolna akár jobbra, akár balra.
Mire elég a maradék másfél milliónyi szavazó? Egy „éppen hogy” győzelemre, bár az egyéni kerületek elsöprő többségében az ellenzék megosztottsága miatt biztosra mehet és ez elég a többséghez.
Mit lehet tudni a kormánytámogatókról? Az első konzultációs kérdőívet milliónyian visszaküldték. Ennyi tehát a bármikor mozgósítható sereg. A következő alkalommal már csak nyolcszázezren reagáltak, legutóbb pedig, nyár közepén, uborkaszezonban, hosszú határidőben, ami lustít, még mindig hétszázezren. Ha arra is gondolunk, hogy januárban, az első füttyre talpra szökkent négyszázezer fővárosi és környéki támogató, akkor a kormánynak aligha van oka az aggodalomra.
Ugyanebben az időben az ellenzék nem csinált semmit, csak ellenkezett. Mindent leszólt, kiforgatott és közben elszalasztotta például az alkalmat, hogy a kézbe kapott konzultációs kérdőívekre negatív választ adjon. Néhány politikusuk finomított az esetleges együttműködési rendszerük gondolatán, illetve a választási együttindulás felépítésén, de még szó sincs ennek gyakorlati megvalósításáról. Nincs ki mögé felsorakozniuk.
Legutóbb a Szolidaritás, amely arról ábrándozik, hogy hatalmas tüntetéseket rendez, kidolgozta azt hogy a győzelmük után „alkotmányozó nemzetgyűlést”, Torgyán kedvenc tervét valósítja majd meg. Erre nézve nagyon részletes terveik vannak, éppen csak azt nem látni, hogyan és kikkel. Miközben idestova háromnegyed éve nem adott életjelet magukról és már a legelszántabb ősszoclibek is abbahagyták az ábrándozást arról, hogy mit tesznek majd a választási győzelmük után.
A „mindent visszacsinálunk2 lendülete az idő múlásával kihunyt. Egyre nehezebbnek ígérkezik a közelgő választásokon valami építőt ígérni. Maradhat még a jó öreg „szakértői kormány” bűvölete, a szfinx-szerűen hallgatag Bajnai vezetésével. Csakhogy ez már többszörösen elhasználódott ötlet, különösen, ha senki nem látja sehol a szakértőket.
Közben a parlament őszi ülésszaka megkezdődött, a kormány a saját programja szerint halad a maga útján, egyre messzebb a baloldali remények és ábrándok világától. IMF-megállapodás, akár nem lesz, akár lesz, az Unió egyre kevesebb időt tud szentelni az országunkkal kapcsolatos álproblémáikon való bíbelődésre. Megvan az EU-nak a saját recessziója, azt se tudja megoldani. 2014-ben uniós választások is lesznek. Nem is beszélve az esedékes új költségvetési ciklusukról, ami semmi jót sem ígér.
Ez az év sokak számára egyre vészesebben közeledik. Addig jó néhány csőd szélén tántorgó országban és a pénzeszsákoknál is parlamenti választások lesznek, kormányok mennek, jönnek, az EU-parlament és a tisztikar is változni fog. Lehet, hogy csak mi maradunk a régiek és ezt tudomásul kell majd vennie Brüsszelnek is?
