Folytatódnak a megkezdett változások a köznevelésben

Folytatódnak a köznevelésben 2010-ben elindított, a teljes rendszert érintő változások a jövő héten kezdődő 2015/2016-os tanévben is – mondta Hoffmann Rózsa kereszténydemokrata országgyűlési képviselő budapesti sajtótájékoztatóján. A korábbi köznevelési államtitkár felidézte a köznevelési törvény 2011-es elfogadását. A változások között említette még az igazgatók kinevezésének új rendjét, a háttérintézmények működésének racionalizálását.

Hoffmann Rózsa iemelte: jelentős változás, hogy idén ősztől minden 3 éves kort betöltött kisgyermeknek óvodába kell járnia. Ettől a lépéstől számos pozitív változást remélnek – mondta, és utalt arra, hogy ezt több országban is meglépték már.A kormánypárti országgyűlési képviselő rámutatott: a kormány 2,5 milliárddal támogatta az önkormányzatokat, hogy legyen elegendő férőhely. Nincs információjuk arról, hogy bárhol feszültség lenne a férőhelyek hiánya miatt.

Hoffmann Rózsa kitért arra is, hogy a most induló tanévben folytatódik a pedagógus-életpálya kiépülése, a pedagógusok minősítése, a béremelés. Hangsúlyozta: az életpályának köszönhetően már jó előre tudható, hogy milyen keresetekkel lehet számolni. Ma a pedagógusok legalább 50-100 ezer forinttal több pénzre számíthatnak, mint az életpálya bevezetése előtt – közölte.

Hozzátette: az új minősítési rendszernek köszönhetően tízezer feletti a mesterpedagógusok száma, és megjelennek a kutatótanárok is a középiskolákban. Kiépült a mindennapos testnevelés és megtörtént a szakképző intézmények átvétele is – sorolta.

Szólt a Nemzeti alaptanterv kiterjesztéséről és felülvizsgálatáról, az ingyenes tankönyvellátás további kiterjesztéséről, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ működésének javításáról. 

A változások között említette még az igazgatók kinevezésének új rendjét, a háttérintézmények működésének racionalizálását.

Megjegyezte: szeptembertől a "népvándorlásból" következő kihívásokkal is szembe kell nézni. Meg kell oldani azoknak a gyerekeknek az oktatását-nevelését, akik rövidebb-hosszabb ideig itt maradnak, ez integráltan, a magyar gyerekekkel együtt történik majd.

Összhangban Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének kijelentésével úgy fogalmazott: új köznevelési rendszer jött létre. Ez az új köznevelési rendszer eredményesen működik, amit szerinte a diákok eredményei és az intézmények állapota is igazol. A szükséges beavatkozások pedig mind a további javulást szolgálják – közölte Hoffmann Rózsa.

Kérdésre válaszolva a pedagógusok etikai kódexét ért bírálatokról azt mondta: nem lepte meg Mendrey Lászlónak, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elnökének kritikája, aki előző nap elavultnak, ósdinak nevezte a tervezetben foglaltakat.

A KDNP-s politikus hangsúlyozta: minden fontos humán szakmának van etikai kódexe, s ha kifogásuk van, tegyék meg észrevételeiket.

Hangsúlyozta, szükség van etikai kódexre, emellett a KDNP mindig is kiállt. Hoffmann Rózsa azt nem tudja elképzelni, hogy ez csak ajánlás legyen, annak kötelező jellege mellett érvelt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!