Hárompárti javaslat a külföldön szavazás érdekében
Jövőre is szavazhatnak a külföldön tartózkodó állampolgárok a választáson, ezt teszi lehetővé az MSZP, a Fidesz, és a KDNP által benyújtott, a választási eljárásról szóló törvény 2005-ös módosításának hatályon kívül helyezéséről szóló előterjesztés. A fideszes Nyitrai Zsolt, a szocialista Tóbiás József és a kereszténydemokrata Rubovszky György (képünkön) által jegyzett, az Országgyűlés honlapján olvasható javaslat indoklásában emlékeztetnek arra, hogy 2009. december 31-ével hatályát veszti a külképviseleti szavazással kapcsolatos 2005-ös törvény.
A rendelkezések nélkül a külföldön tartózkodó választópolgárok nem élhetnének választójogukkal, ezért a törvényjavaslat még a határidő előtt hatályon kívül helyezi a 2005-ös jogszabályt, és ezzel a külképviseleti szavazás rendelkezéseit továbbra is hatályban tartja.
Varga Zoltán önkormányzati miniszterhez intézett nyílt levélben hívta fel a figyelmet október 28-án Nyitrai Zsolt (Fidesz), Salamon László (KDNP) és Vejkey Imre (az Országos Választási Bizottság KDNP-s delegáltja) arra az alkotmányellenes helyzetre, hogy az Országgyűlés nem biztosította az országgyűlési választásokon a választójog gyakorlásának feltételeit azoknak, akik a külképviseleti szavazás napján Magyarországon, a magyarországi szavazás napján pedig külföldön tartózkodnak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó bejegyzések
- Nem jó megoldás a külképviseleteken az elektronikus szavazás
- Nyílt levélben figyelmeztet az alkotmányellenes helyzetre a Fidesz és a KDNP
- Megtévesztő közlemény az Országos Választási Iroda honlapján
- Alkotmánybíróság: Kötelező kártalanítás! – Végveszélyben a külföldön élők szavazati joga!
- A KDNP és a Fidesz levélben fordult a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez








