Meg kell védeni a kiszolgáltatott embereket

A gyermekéhezésről, az árubemutatókról, az elvándorlásról, a földárverésekről és a párizsi klímacsúcsról volt szó kedden a napirend előtti felszólalásokban az Országgyűlésben. Szászfalvi László (KDNP) a pártja által benyújtott, az árubemutatókat szabályozó törvényjavaslatra hívta fel a figyelmet, amelyet reméli, hogy nagy többséggel szavaz meg a nap folyamán a parlament.

Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) szerint létező probléma a gyermekéhezés, és a kormány úgy tesz, mintha megfelelő és elégséges választ adna erre. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt kérte, hogy a képviselő ne csináljon ebből a kérdésből pártpolitikát. Mint mondta, ma 225 ezerrel több kisgyermek kap naponta rendszeresen többször enni. Annyi mindent tehettek volna kormányon ebben az ügyben. Véleménye szerint  mind a források, mind az ellátottak tekintetében a lehető legtöbb gyermekhez jutnak el, szinte már skandináv szinten a gyermekek 90 százalékához eljut ez a fajta családtámogatás.

Szászfalvi László (KDNP) a pártja által benyújtott, az árubemutatókat szabályozó törvényjavaslatra hívta fel a figyelmet, amelyet reméli, hogy nagy többséggel szavaz meg a nap folyamán a parlament. Ismertette a javaslat legfontosabb rendelkezéseit, így például azt, hogy az árubemutatókkal foglalkozó cégeknek ügyfélszolgálatot kell fenntartaniuk. Mindezek céljaként a kiszolgáltatott emberek megvédését jelölte meg. Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelmi államtitkára szerint az egyik legsúlyosabb problémával állnak szemben, amivel szemben indokolt szigorú és határozott intézkedéseket hozni. Jelezte, nyomon követik a törvény hatásait, a kormány rajta lesz azon, hogy beváljanak ezek az intézkedések.
    
Bencsik János (Fidesz) az ENSZ párizsi, 21. klímakonferenciája kapcsán elmondta, Magyarország az elmúlt évtizedekben már bizonyította elkötelezettségét az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, jelentősen csökkentette az üvegházhatású gázok kibocsátását, de közben összeomlott a hagyományos termelőipar, ezért rengetegen elveszítették a munkájukat. Hozzátette: 2030-ig 40 százalékos kibocsátáscsökkentést vállalt Magyarország, de ezzel együtt meg kell tervezni a sikeres alkalmazkodás kereteit is, úgy, hogy az elveszített 100 ezres nagyságrendű munkahelyeket is pótolják. Kara Ákos válaszában közölte, Magyarország a kezdetektől szorgalmazta és támogatja egy új globális egyezmény kialakítását, amely irányt szabhat a klímaváltozás kezelésének.

NGM: a NAV hatékonysága kiemelt kormányzati érdek
    
Kiemelt kormányzati érdekként hivatkozott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hatékony működésére Tállai András, a nemzetgazdasági tárca parlamenti államtitkára expozéjában. Felidézte, hogy 2011-ben az adóhatóság és a Vám- és Pénzügyőrség összevonásával egy 22 ezer fős szervezet jött létre. A NAV tavaly több mint 11 ezer milliárd forintot szedett be, bevételei 300 milliárd forinttal meghaladták a költségvetési előirányzatot. Értékelése szerint a 2011-es átalakítás beváltotta a hozzá fűzött reményeket, de megérett az idő a belső működés áttekintésére, átszervezésekre. Tállai András fő fejlődési irányként beszélt az elektronikus rendszerek, szolgáltatások fejlesztéséről, az ügyfélközpontúság, szolgáltató jelleg megerősítéséről.

A változásokról szólva kiemelte, hogy a NAV a továbbiakban a Nemzetgazdasági Minisztérium alatti központi hivatalként működik és továbbviszi a rendvédelmi feladatokat, vezetője feladat és hatásköreit az NGM államtitkára és helyettes államtitkárai látják el. A szerv kétszintűvé válik és megvalósul az adó- és vámigazgatási szerv integrációja, megszűnnek a regionális szervek, s összeolvad a 19-19 megyei, 3-3 fővárosi és 1-1 kiemelt adó- és vámigazgatóság. A másodfokú hatósági feladatkör ellátására fellebbviteli igazgatóság jön létre, a képzési intézet és a bűnügyi főigazgatóság pedig megszűnik önálló költségvetési szervként, a továbbiakban a NAV fejezetében szerepel.

Szűcs Lajos, a Fidesz vezérszónoka felszólalásában közölte: üdvözölnek minden változást, ami javítja az adóbeszedés hatékonyságát, egyszerűsíti az adózók adminisztrációs terheit és csökkenti a bürokráciát. A kormánypárti politikus jelezte, hogy támogatják a kormány szabad szervezetalakítási lehetőségét. Fontosnak nevezte, hogy az új struktúra gyorsabb ügyintézést, egységes jogértelmezést garantál.

Burány Sándor, az MSZP vezérszónoka közölte:  a javaslat - ha változatlan formában fogadják el - azt jelenti, hogy közvetlen politikai irányítás alá helyeznek egy fegyveres testületet, amelyiknek nyomozati jogkörei vannak és adott esetben akár titkosszolgálati eszközöket is bevethet.
 
Hargitai János (KDNP) arról beszélt, a szocialisták vezérszónoka nem tett tartalmi állításokat a javaslattal szemben. Hangsúlyozta, hogy az adóhatóságnál jelenleg 22 ezren dolgoznak, akik tisztességesen teszik a dolgukat, jól hajtják be a költségvetés számára szükséges bevételeket. A törvény semmilyen módon nem vet fel alkotmányossági aggályokat. A jogszabály illeszkedik a saját igazgatási szervezetének átalakításáról szóló gondolkodásába. Amikor a kormánytól távol van egy szervezet, az nem feltétlenül működik jól, ilyen volt a fejlesztési pénzek felhasználása is, ami most hatékonyabb, mint korábban volt - említett egy példát.

Fontos lépésnek tartotta, hogy egyszerűsíteni akarják azt a nagyon széttagolt struktúrát, amelyikben eddig a NAV működött. A széttagoltság az irányításban és a jogorvoslati rendszerben is megjelent, a kormány pedig egyszerűsíteni akarja ezt a szervezetet. Hozzátette, az új rendszerben jó esély van arra, hogy a NAV a jövőben ügyfélbarátabb módon tud működni.

Lukács László (Jobbik) szerinte az, hogy egy nap van a javaslat elfogadására, mutatja a kormány hozzáállását: a NAV átalakítását erőből, csak azért is hozzáállásból valósítja meg. Schmuck Erzsébet (LMP) jelezte, hogy nem támogatják az előterjesztést, a többi között azért, mert átfogó vizsgálat nélkül nem lehet átalakítani a NAV-ot. Szerinte a hatóság autonómiájának megszüntetésével, központi irányítással nem fog nőni a szervezet hatékonyság, a korrupciós kockázatok lesznek még nagyobbak.

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy több európai országban is az illetékes minisztérium alá rendelték az adóhatóságot. Példaként Dániát, Hollandiát, Portugáliát, Szlovéniát említette. Az adótitokkal kapcsolatos aggodalmakra azt mondta, jelenleg is juthat adótitkokhoz a miniszter, ezt törvény biztosítja számára, a szabályozás a szocialisták alatt is ilyen volt. Közölte azt is, hogy a hivatalt iránytó államtitkár nem juthat nyomozati adatokhoz, ugyanis nincs meg ehhez az utasítási jogköre. Tállai András szerint a kormány szándéka az átalakítással, hogy költségtakarékosabb, hatékonyabb, egységesebb adóhatóság jöjjön létre, és erősítsék a szolgáltató tevékenységet. Nem titok a szakmai átalakítás sem - folytatta - , bizonyos szemléletváltozást is végig kell vinni, de ez a június végig lezáruló második ütem lesz. A létszámleépítésről közölte, most folyik az átvilágítás, számokat értelmetlen és felesleges mondani. Ugyanakkor teljes képtelenség, hogy több vezetője lesz a NAV-nak.
    
Földvagyon-törvény

    
Vécsey László,
a törvényalkotási bizottság többségi véleményének fideszes előadója felidézte, hogy az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosítását az Országgyűlés áprilisban fogadta el, az Alkotmánybíróság (Ab) azonban alaptörvény-ellenesnek minősítette a ki nem hirdetett törvényt. Közölte, a törvényalkotási bizottság módosító javaslata kitér arra, hogy most hajtják végre a védett természeti területek védettségi szintjének helyreállításáról szóló törvényt. A jogszabály alapján 60 ezer hektár föld vár állami tulajdonba vételre. Ehhez elengedhetetlen - folytatta - a törvény végrehajtási idejének meghosszabbítása, hogy a nemzeti parki igazgatóságok folytathassák a tulajdonba vételeket és a jogosultak megkaphassák a kártalanítást. Vécsey László elmondta, hogy az állami földek hasznosítására kötött korábbi haszonbérleti szerződések egyes esetekben előhaszonbérleti jogot biztosítanak. Mivel a hatályos jogszabályok alapján állami föld esetében nem gyakorolható ilyen jog, szükséges a törvény módosítása.
 
A fideszes Győrffy Balázs bírálta az ellenzéket, amiért annak idején nem támogatták a kétharmados többséget igénylő javaslatot, amellyel szociális szövetkezeteket, önkormányzatokat segíthettek volna szociális céljaik megvalósításához, vagy állami iskoláknak adhatták volna át a területeket képzési célra.
   
Sportrendezvények biztonsága

Az Országgyűlés a sportrendezvények biztonságáról szóló törvényjavaslat általános vitájával folytatta kedden munkáját. Firtl Mátyás (KDNP) expozéjában kiemelte: a javaslat célja, hogy békés, biztonságos és családbarát élményben legyen része azoknak, akik jegyet vesznek egy sportrendezvényre. Célként jelölte meg azt is, hogy könnyebb legyen jegyet venni és kilátogatni egy-egy mérkőzésre. A jelenleg szabályozás nem nézőbarát, ezért racionalizálni kell - rögzítette a kormánypárti politikus, hozzátéve: a jövőben az eseményekre szurkolóbarát rendezvényként kell tekinteni.

A javaslat alapján a sportrendezvények minősítési rendszere egyszerűsödne, így normál és kiemelt biztonsági kockázatú események is lehetnének. A rendezvények biztosítása a jövőben is a rendőrség közreműködésével történne. A javaslat a szervezők és a rendőrség együttműködésének keretét is meghatározza, ugyanakkor a szurkolók utaztatását kivezetik a jelenlegi javaslattal. A névre szóló jegyértékesítés nem lesz kötelező a normál kockázatú mérkőzéseknél, csak kiemelt kockázatúaknál. A törvénymódosítás alapján a szurkolói kártya kiváltása sem lesz kötelező, arról a szervező, vagy a vendég sportszervezet rendelkezik.

Sávolt-Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a kormány részéről jelezte: támogatják a javaslatot. Rámutatott: szomorú aktualitást ad a beterjesztésnek az UEFA-fellebbezés elutasítása, amelynek alapján a következő, UEFA által szervezett meccset a magyar válogatottnak zárt kapuk mellett kell játszania. Hozzátette: a törvénymódosítás azt célozza, hogy segítsék a nézőtéri biztonság fenntartását a szurkolói észrevételek figyelembe vétele mellett. A kormány felhatalmazást kap arra is, hogy rendeletben állapítsa meg állami sportcélú támogatások felhasználását. Így sokkal gyorsabban eljuthat az érintettekhez a támogatás, s az olimpiai kvalifikációt és a felkészítést jobban segítheti.
    
Firtl Mátyás (KDNP) azt mondta, a korábbi konzultációk alapján konszenzus született arról, hogy felül kell vizsgálni a meglévő szabályozást, a javaslat kidolgozása során pedig figyelembe vették a szurkolók indítványait is. A törvénymódosítás célja az, hogy a kiemelt csapatsportágak biztonsági minősítési szintjeit racionalizálják, a szurkolói kártya kiváltásáról pedig a klubok döntsenek. A módosítások könnyebbé tehetik a futballmeccsekre való bejutást.

Kormány: felére csökkent az építőipari lánctartozások összege

Lepsényi István, a nemzetgazdasági tárca államtitkára azt mondta, hogy a gazdasági válság kirobbanása után a lánctartozások már a beruházások leállását, a mikro-, kis- és közepes vállalkozások létét valamint a foglalkoztatási mutatókat veszélyeztették. A tarthatatlan helyzet megoldására a kormány javasolta, hogy hozzák létre a Teljesítésigazolási Szakértői Szervet (TSZSZ), amely 2013. július elsején megkezdte működését. Az első két év során 320 kérelem érkezett a TSZSZ-hez, az összérték meghaladta a hatvanmilliárd forintot, amelyekből a legnagyobb vitatott összeg másfél milliárdos volt. A szervezet működése miatt a lánctartozások óriási mértékben csökkentek, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége szerint az építési vállalkozások árbevételének átlagosan már csak húsz százaléka volt hatvan napon túli kintlévőség. Az építőipari lánctartozások három évvel ezelőtti, több mint négyszáz milliárd forintos értéke a felére csökkent és a rendszerben nem jelentek meg újabb jelentős tartozások. A javaslat a szervezet két éves működésének tapasztalatai alapján indítványoz módosításokat. Ezentúl az igazságügyi szakértők mellett az építési, műszaki ellenőri jogosultsággal, szaktudással és tapasztalattal rendelkező személyek is a TSZSZ tagjai lehetnek. A szakértői eljárás olcsó, gyors és egyszerűbb jellegének erősítésének érdekében célszerű kéttagú szakértői tanácsot kijelölni.

Hollik István (KDNP) hangsúlyozta, hogy a törvénymódosítás nagy jelentőséggel bír az építési vállalkozások számára. Emlékeztetett arra, hogy a TSZSZ-hez forduló kérelmezők sok esetben nem rendelkeznek írásos szerződéssel vagy eljárási hibákat ejtenek. A javaslat egy fontos szektorban nyújt segítséget a többségében magyar kisvállalkozások számára.

Változhat a bankadó mértéke

Változhat a bankadó mértéke, ha elfogadja a Parlament az erről szóló javaslatot. Hornung Ágnes Anna, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára expozéjában kifejtette: a pénzügyi intézmények nem fizethetnek több adót 2016-ban, mint a 2015-ös érték 45 százaléka, 2017-ben pedig a 2015-ben befizetett összeg 30 százaléka. Ettől az évtől viszont csak akkor csökkenhet a befizetés, ha a bank növelte hitelállományát, de adójuk nem lehet magasabb az egy évvel korábbinál. László Tamás (Fidesz) közölte: az adó mértéke az adóalap 50 milliárd forintot meg nem haladó része után 0,15 százalék, az e fölé eső része 0,31 százalék lesz 2016-ban, és 0,21 százalék lesz 2017-ben és 2018-ban.

Hollik István (KDNP) szerint a 2008-óta tartó válságot a bankok okozták, ezért igazságos volt a rájuk kivetett különadó, amivel nagyban hozzájárultak a gazdaság stabilitásához. Hozzátette, nem akarnak a további növekedésnek gátat szabni, ezért hozták meg a mostani lépést.

A keddi határozathozatalokról ebben a cikkünkben olvashat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!