Minden államnak biztosítania kell a vallásszabadságot!

Minden államnak biztosítania kell a vallásszabadságot – mondta Surján László, az Európai Parlament egyik alelnöke, az Európai Néppárt vallások közötti párbeszédről rendezett tanácskozásának pénteki nyitónapján az MTI-nek. A kereszténydemokrata politikus kiemelte: az állam és az egyházak kapcsolatának „szimfóniának" kell lennie. Magyarországon az állam és az egyház elválasztása bekövetkezett, és most eljutottak az állam és az egyház együttműködésének fázisába.

Ma elképzelhetetlen állami eszközökkel a hit terjesztése, mint a középkorban – mondta, hozzátéve: az államnak tisztelnie kell a polgárainak egyéni meggyőződését. Surján László azt lehetetlen állapotnak tartotta, hogy bírói erővel parancsoljanak le keresztet egy ápolónő nyakából.

Utalva arra, hogy a strasbourgi emberi jogi bíróságon négy ilyen per is folyik, rámutatott: e téren lehet az európai jogalkotásnak feladata, azaz a vallásszabadságot mindenki számára biztosítani kell, „még a keresztények számára is".

Kitért az emberi jogok chartájára is, és azt mondta: ez világosan rögzíti, hogy mindenkinek joga van saját vallása gyakorlásához, egyénileg és közösségben, nyilvánosan is. Ha valaki megvallja hitét, azzal nem sért másokat – jelentette ki Surján László.

Kitért arra, hogy ősszel az Európai Parlament keretei között tanácskozást rendeznek, amelynek központi témája a nemzedékek közötti szolidaritás lesz. Ez a téma mindenkit érinthet, hangsúlyozta, hozzátéve: nem tudja minden európai polgár – pedig jó lenne –, hogy a nyugdíjrendszer is ezen alapul.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!