Orbán Viktor benyújtotta a kormányprogramot + dokumentum

Benyújtotta Orbán Viktor kijelölt miniszterelnök A Nemzeti Együttműködés Programja – munka, otthon, család, egészség, rend címet viselő kormányprogramját szombaton. A 85 oldalas dokumentumnak az előszó mellett három nagy fejezete van: a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata, a Nemzeti Együttműködés Rendszere és a Nemzeti ügyek. Utóbbi öt témára oszlik: a gazdaság talpra állítására, a rendre, az egészségügy megmentésére, a szociális biztonság megteremtésére, valamint a demokratikus normák helyreállítására.

Orbán Viktor a programhoz írt előszavában hangsúlyozza: számára a XXI. században a modern kormányzás mottója úgy hangzik: a győztesnek nem igaza, hanem feladata van; a győztestől nem azt várjuk, hogy bizonygassa az igazát, hanem azt, hogy tegye a dolgát, teljesítse a feladatát. A kijelölt kormányfő szerint a magyar választók azt üzenték, hogy igaza a nemzeti egységnek van, a győztes feladata pedig az, hogy a nemzeti egységet és annak igazságát védje, képviselje, és legyőzzön minden olyan jelenséget, erőt és törekvést, amely a nemzeti egységgel szembefordul, azt veszélyezteti. Ez az üzenet határozza meg azt a programot, amelyet miniszterelnökként következetesen és megalkuvás nélkül meg akarok valósítani – emeli ki Orbán Viktor, hozzátéve, hogy a demokratikusan létrejött nemzeti egységnek természetes részét képezi a mindenkori ellenzék, mégpedig a kormányzó többségtől eltérő vélemények, szempontok megfogalmazójaként és szószólójaként.
   
A Fidesz elnöke hangsúlyozza: tisztában van az előttük álló feladat nagyságával és a vele járó felelősséggel, és azzal is, hogy neki és kormányának az ország háromharmadát, a magyar nemzet egészét kell képviselniük. Orbán Viktor úgy látja, a magyarok gyökeres és alapvető változást akarnak az élet minden területén: nem pusztán módosításra, kiigazításra adtak felhatalmazást, hanem arra, hogy a nemzeti együttműködés erejével új politikai, gazdasági és társadalmi rendszert alkossanak, amely az élet minden területén új szabályokra épül.

Az átmenet korszaka az elmúlt nyolc év rossz kormányzása révén válságba sodorta az országot, engedték, hogy bűnszervezetek épüljenek be közpénzből fenntartott állami intézményekbe, magánérdekek és bűnözők kezére juttatták az ország felemelkedésére szánt nemzeti forrásokat. Álláspontja szerint az új korszak első kormányának feladata az új társadalmi szerződés érvényre juttatása, azaz a Nemzeti Együttműködés Rendszerének felépítése; e rendszer lesz az alapja az ország újjáépítésének, egy erős Magyarország megteremtésének.

Tíz év alatt egymillió új, adózó munkahely megteremtésének ígéretére épül a szombaton nyilvánosságra hozott kormányprogram gazdasági fejezete. A dokumentumban a Fidesz-KDNP-kormány vállalást tesz az adó- és bürokráciaegyszerűsítésre, arra, hogy bevonja a vállalkozásokat a jogszabályalkotásba, és hogy nyugat-európai szintre viszi le a forintkamatokat. A kabinet bevezetné a Kiváló termék emblémát. Az adórendszerről szólva annyit mond: csökkenteni kell az adók számát, egyszerűsíteni az adóbevallásokat, szélesíteni az egyszerűsített adózási módozatok körét, egyszerűsíteni kell, vagy ki kell iktatni a hosszú és bonyodalmas előzetes hivatali engedélyezéseket is, csökkenteni az adó- és statisztikai adminisztrációt. A körbetartozások visszaszorítása érdekében teendő lépésekről a program úgy szól: az első és legfontosabb, hogy a vétlen kisvállalkozásokat ne sújtsa áfa-teherrel olyan munkavégzés után, amire a vevő nem teljesítette fizetési kötelezettségét. Fontos garancia az is, hogy az állam minden esetben és azonnal teljesítse a kifizetéseket, az EU-pályázatok nyerteseinél a kisvállalkozások számára a 25 százalékos előlegfizetési arányt pedig 50 százalékra kell emelni. Az új kormány el akarja érni, hogy a mai 90 napos fizetési határidők 30 napra csökkenjenek. A kormány a tervek szerint fellép a kereskedelemben, az iparágakban és a bankszektorban tapasztalható monopólium, kartell ellen.
   
Az új kabinet tervei között szerepel az építőipar beindítása, ennek érdekében a közbeszerzési rendszer átalakítása. A mezőgazdaságról szólva azt rögzíti: olyan fejlesztések és beruházások szükségesek, amelyek lehetővé teszik, hogy jó minőségű, egészséges magyar élelmiszer lássa el a hazai piacot, támogatni kell a hungarikumokat. Csak egy összetettebb, sok kis- és közepes méretű birtokra épülő, változatos termékszerkezetű mezőgazdaság tud nagyszámú, megélhetést biztosító munkahelyet teremteni. A program szerint a kabinet fellépne a nagy bevásárlóközpontok fölényével szemben is. Az uniós források felhasználásáról azt írja: az új Széchenyi-terv keretében az uniós forrásokat át kell csoportosítani a növekedéspárti, munkaközpontú gazdaságpolitikát szolgáló területekre, és olyan rendszer kell, amely képes az uniós források gyors felhasználására. Magyarország földrajzi helyzetét ki kell használni: Magyarország lehet az új, XXI. századi vasúti selyemút nyugati kapuja.
  
A családok megerősítését, a gyermekvállalás elősegítését, az otthonteremtés és lakhatás támogatását jelöli meg többek között kiemelt területként a program szociális fejezete. A dokumentum e területen fontos célként jelöli meg a fogyatékossággal élők helyzetének javítását, a cigányság körülményeinek jobbítását, társadalmi beilleszkedésük elősegítését, a nyomor enyhítését, az idősek biztonságát. A közös értékeken és a nemzeti ügyek képviseletén alapuló új kormány számára a társadalompolitika alapját a család jelenti, egyértelműen arra kell törekedni, hogy a gyermekvállalás ne jelentsen szegénységi kockázatot a családok számára. A dokumentum ennek jegyében többek között családbarát környezet kialakítását, az otthonteremtés feltételeinek biztosítását, a gyermekek napközbeni ellátásának biztosítását, szolidaritáson alapuló családsegítő és mentális szolgáltatásokat, esélynövelő iskolarendszer kialakítását rögzíti. A program kitér arra is, hogy a szociális biztonságot fenntartó szolgáltatásokat végzők számára kiszámítható alapokat kell teremteni. Rögzítik, hogy a munkaerőpiac jelenlegi családellenes jellegét megszüntetik, támogatják a kisgyermekeket nevelő családok számára kedvező részmunkaidős foglalkoztatási formákat.

A program kitér arra is, hogy a banki és közüzemi tartozásokat felhalmozók lakhatását meg kell oldani, mert nem élhet az utcán egyetlen család sem. Haladéktalanul el kell törölni a karitatív szervezeteket sújtó megszorításokat, vissza kell állítani az adományozás áfa-mentességét. A szociális biztonságot teremtő politika egyik sarokpilléreként a nyugdíjas-társadalom szerzett jogokra épülő nyugellátásának védelmét, a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését rögzíti a program. Vissza kell állítani, meg kell erősíteni továbbá a szociális segítők, ápolók, gondozók megbecsülését - olvasható a dokumentumban.A program szerint a cigányság problémáit nemzeti ügyként, s nem pusztán szegénypolitikaként kell kezelni.

A rendteremtéshez a jövendő kormány mindenképpen szükségesnek tartja az elszámoltatást. Ezért nemzeti ügynek tekinti, hogy a leköszönő kormány számoljon el az adófizetők pénzével, az EU-ból érkező támogatásokkal, az állami gazdasági társaságok működésével és pénzügyi támogatásaival. A jövőben akik a közösség bizalmával visszaélnek, bűncselekményeket követnek el, a tervezet szerint a jelenleginél jóval súlyosabb büntetést kapnak. A program ígéretet tesz arra, hogy a választások utáni első lépések egyikeként szigorítani fogják a büntető törvénykönyvet, sokkal több esetben kell alkalmazni a tényleges életfogytig tartó börtönbüntetést. A kormányprogram kitér arra is, hogy az úgynevezett három csapás törvény maga lesz a visszatartó erő. Hangsúlyozza, soha nem fogják megengedni, hogy a rendteremtés vagy az erőszak jogát bárki az államtól elragadja és azzal visszaéljen, az erős Magyarországnak nincs szüksége gárdákra. A kormányprogram új rendőrség születéséről beszél. A dokumentum szerint soha többé nem történhet meg, hogy politikai parancsra a magyar rendőrség békés, törvénytisztelő emberekre támadjon. A választások után azonnal növelni kell a rendőrség létszámát, mert az országnak legalább 3500 új rendőrre van szüksége, erős rendőri jelenlétre van szükség minden magyar településen.

+

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője elmondta: a rendszerváltás óta ez az első alkalom, hogy a leendő miniszterelnök által benyújtott program teljes egészében tartalmazza a választásokon általa vezetett politikai szövetség képviselte választási programot. A szóvivő a kormányprogramban szereplő konkrét intézkedések között említette az adócsökkentést, az adórendszer egyszerűsítését, a munkahelyteremtést, a szociális biztonság helyreállítását, valamint az otthonteremtés, illetve a fiatalok támogatását. A dokumentum rögzíti, hogy az adókat a munkahelyteremtés, valamint a vállalkozások működőképessége érdekében kell csökkenteni, az ehhez szükséges konkrét intézkedések azonban csak a Varga Mihály Fidesz-alelnök vezette gazdasági tényfeltáró bizottság jelentése után jelenthetők be.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!