Pénzügyi ismeretek oktatását az iskolákba!

Országgyűlési Határozati Javaslatot nyújt be a Kereszténydemokrata Néppárt annak érdekében, hogy a kormány dolgozza ki a pénzügyi alapismeretek oktatásának feltételeit a közoktatásban – jelentette be Rétvári Bence, a KDNP országgyűlési képviselője, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke, Fülöp Attilával, az IKSZ Gazdasági Munkacsoportjának elnökével közösen tartott mai sajtótájékoztatóján.

A közgazdász képesítésű Fülöp Attila elmondta, az elmúlt négy évben drasztikusan, 2700 milliárd forintról hétezer milliárd forintra nőtt a lakossági hitelállomány. Ezen belül is az aktív pályájukat megkezdő fiatalokat inkább érintő, öt évet meghaladó hosszú lejáratú, elsősorban eurótól eltérő devizában felvett lakáscélú hitelek állománya a hússzorosára, 120 milliárd forintról 2300 milliárd forintra emelkedett.

Egy egészségesen működő gazdaságban a vállalati szféra beruházás fejlesztő, munkahelyteremtő hitelfelvételeit jelentős mértékben a lakosság megtakarításai biztosítják, a számok azonban jól láttatják, Magyarországon az arányok felborultak, a lakossági hitelállomány jócskán meghaladja a GDP 25 százalékát – jegyezte meg a politikus.
A kereszténydemokrata politikusok szerint a fiatalok nem kapnak megfelelő információkat ahhoz, hogy felelősen tudjanak dönteni hitelfelvételeik ügyében.

Mi nyújt fedezetet az ilyen mértékben megnövekedett hitelállomány visszafizetésére? Milyen bevétel növekedés okozhatta azt, hogy a lakosság – és kiemelten a fiatalok – hitelfelvevő hajlandósága ilyen drasztikus mértékben megnőtt? Milyen pénzügyi ismeret birtokában döntött a többség a devizahitel felvétele mellett? – tette fel a kérdéseket az IKSZ Gazdasági munkacsoportjának elnöke.

Mint mondta, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség úgy gondolja, a lakossági hitelállomány megnövekedése mögött olyan döntések állhatnak, melyek a nem megfelelő pénzügyi ismeretekből eredően, a hitelfelvétel kapcsán jelentkező kockázatokat ténylegesen nem figyelembe véve születtek. Megítélésük szerint e jelenségek az oktatás hiányosságaira mutatnak rá.

Rétvári Bence hangsúlyozta, nem szabad az ifjúságot azon döntési helyzet elé állítni, amelyben életminőségét nagyban befolyásoló és meghatározó döntéséhez az állami oktatás – bár megtehetné – nem nyújt segítséget..

A Kereszténydemokrata Néppártot a családi adózástól kezdve a nyugdíjrendszer fenntartható átalakításán át a hosszú távú gondolkodás jellemzi, s ez a gondolkodásmód mutatkozik meg akkor is, amikor a párt a pénzügyi alapismeretek kötelező oktatását kívánja a közoktatási rendszerbe beilleszteni – jelentette ki a politikus. Mint mondta, megfelelő oktatási alapok nélkül nem lehet felelős pénzügyi viselkedést kialakítani. A pénzügyi oktatás elmaradásából eredő károk viselése igen költséges és fájdalmas folyamat. A bajt nem kezelni, hanem megelőzni kell. Ez pedig kizárólag úgy lehetséges, ha az ifjúság a kötelező iskolai képzés keretében megkapja azokat az alapvető pénzügyi ismereteket, amik a hitelpiacon való megjelenésekor felelős és megalapozott döntés meghozatalához segítik.

A sajtótájékoztató végén Rétvári Bence bejelentette, Hoffmann Rózsával, a KDNP oktatáspolitikusával közösen még a héten benyújtják országgyűlési határozati javaslatukat annak érdekében, hogy a kormány sürgősen dolgozza ki a pénzügyi alapismeretek oktatásának feltételeit a közoktatásban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!