Semjén Zsolt: Magyarország elkötelezett a keleti keresztények mellett

Hazánk elkötelezett az emberi jogok és a vallásszabadság, és „mélyen elkötelezett a keleti keresztények mellett" – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes miután hétfőn a Parlamentben találkozott Béchara Boutros Rai, a maroniták antiókhiai pátriárkájával. A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke szerint most tovább mélyül a keleti kereszténység és a magyar állam kapcsolata, a pátriárka pedig kiemelte, hogy nagyra értékeli a magyar kormány álláspontját.

A kormányfő kereszténydemokrata helyettese újságírók előtt úgy fogalmazott: a keleti kereszténység helyzete aggodalomra ad okot, és számos országban atrocitások érik a keresztényeket.

Semjén Zsolt felidézve keleti egyházi vezetők – így a kopt pápa, a latin pátriárka, és Jeruzsálem ortodox pátriárkájának – korábbi látogatásait azt mondta, hogy a keleti egyházi vezető mostani látogatása beleillik az egyházi diplomáciai események sorába.

A keleti kereszténység és a magyar állam kapcsolatai ezzel továbbmélyültek, „ez erkölcsi kötelességünk is" – fogalmazott a miniszterelnök-helyettese.

Semjén Zsolt elmondta, hogy a tárgyalásokon szó volt a libanoni-magyar gazdasági kapcsolatok további erősítéséről, valamint megállapodtak a bejrúti katolikus egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem közötti tudományos és diákcsere-kapcsolatok létesítéséről.

D_KOS201121001028

Béchara Boutros Rai pátriárka rámutatott: nagyra értékeli a magyar kormány álláspontját, amit a közel-keleti helyzettel kapcsolatban képvisel. Megfogalmazása szerint a magyar állam Közel-Kelettel kapcsolatos álláspontja „teljes egészében a helyén van". Egyetértés volt a felek között abban:  ahhoz, hogy az arab tavasz „megmaradjon", fontos feladat a mérsékelt erők segítése és támogatása, nem pedig az erőszak kultusza.

A találkozón – a pátriárka elmondása szerint – részletesen áttekintették, hogy mennyire fontos a Közel-Keleten az állam és az egyházak szétválasztása. Kifejtette: Libanonban Magyarországhoz hasonlóan az állam és az egyház egymástól különválasztva működik, ugyanakkor a felek együttműködnek egymással.

Az új magyar alaptörvény is téma volt

A pátriárkát hétfőn köszöntötték a parlament ülésén, és találkozott Orbán Viktor kormányfővel is.

D__AS20121001011

Az új magyar alaptörvény is szóba került a magyar miniszterelnök és Libanon maronita pátriárkája budapesti találkozóján – közölte a megbeszélésről kiadott közleményében a kormányfő sajtófőnöke.

A találkozón – amelyen részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, valamint a pátriárka kísérete is – az egyházi vezető gratulált a magyar kormány eddigi eredményeihez, és kifejtette: nagyra értékeli az új magyar alaptörvényt, hiszen az bizonyítja, hogy a keresztény értékek lehetnek a jövő Európájának alapjai – tájékoztatta Havasi Bertalan az MTI-t.

Béchara Boutros Rai, a maroniták antiókhiai pátriárkája azt is elmondta, hogy a libanoni keresztények különösen érdekeltek a vallások közötti párbeszédben, a békés egymás mellett élésben.

Orbán Viktor a tárgyaláson utalt arra, hogy „Európában megvédtük a keresztény alapokon álló új magyar alkotmányt a nyílt támadásokkal szemben, és hasonló módon határozottan kiállunk az Európán kívüli keresztényekért is, ha támadják őket" – közölte a sajtófőnök.

A Semjén Zsolt meghívására vasárnap Magyarországra érkezett katolikus egyházi vezető kedden meglátogatja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárságát, ahol Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a testület elnöke fogadja, számos érsek és püspök jelenlétében. Ezután a maronita pátriárka a Szentszék külképviseletét keresi fel, ahol Alberto Bottari De Castello apostoli nunciussal is találkozik. Szintén e napon adományoz a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doctor honoris causa címeta pátriárkának; a díjátadó ünnepség végén a Pázmány egyetem és a Libanoni Kaslik Szent Lélek Egyetem együttműködési megállapodást ír alá. A keleti egyházi vezető kedd este maronita rítus szerinti szentmisét mutat be a budapesti Szent István-bazilikában, Erdő Péter bíboros és a püspöki konferencia több tagja jelenlétében. Szerdán Béchara Boutros Rai az esztergomi érseki palotában keresi fel Erdő Péter bíborost, majd Esztergom keresztény nevezetességeit, a Keresztény Múzeumot és a bazilikát tekinti meg.

Béchara Boutros Rai a Szír Maronita Egyház 77. pátriárkája, tavaly március 15-én választották meg. Hivatalos székhelye Libanonban Bejrúttól északra, Bkerke kolostorában van.

A Szír Maronita Egyház keleti katolikus egyház, az Apostoli Szentszékkel teljes közösségben. Gyökerei ahhoz a közösséghez vezethetők vissza, amelyet a ma Szent Maronként tisztelt szír szerzetes alapított a IV. század végén. Az egyház tagjait maronitáknak hívják, és napjainkban ez a legnagyobb keleti egyház Libanonban. Jelentős maronita közösségek élnek még a Közel-Kelet más részein, Szíriában, Jordániában, Palesztinában, valamint Cipruson. A XIX. században nehéz életkörülményeikből menekülve maroniták ezrei szóródtak szét a világban, sikeres és befolyásos diaszpórát hozva létre.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!