Eltérően ítélték meg a Horthy-korszakot, ezen belül Horthy Miklós kormányzó szerepvállalását történészek a fővárosban kedden rendezett beszélgetőesten. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség által szervezett rendezvényen elhangzott: Horthy megítélésében soha nem lesz egységes álláspont, ugyanakkor abszurd, hogy a mostani viták során személyét és az akkori rendszert nem választják szét, sok esetben a reális történeti interpretációk zárójelbe tétele zajlik.
Szakály Sándor hadtörténész az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) által szervezett rendezvényen kiemelte: Horthy Miklós személyének megítélése egy olyan vita, amelyben soha nem lesz egységes álláspont Magyarországon.
Az akadémikus megítélése szerint 1918 őszéig, 1919-ig nincs mit vitatkozni Horthy Miklós személyével kapcsolatban. Felidézte haditengerészi pályáját, majd rámutatott: tehetséges tiszt volt, aki végül 1919 őszén, 1920 elején megkerülhetetlen személyiséggé vált. 1919 őszén egyértelművé vált, hogy Magyarországon a kibontakozásnak egyetlen letéteményese lehet, Horthy Miklós, aki alkalmas arra, hogy az országot a kommunista diktatúra után más irányba vigye.
A politikai erők egy része ugyanakkor úgy vélte, ez ideiglenes megoldás lehet – jegyezte meg. Megállapította: 1921-ben Horthy Miklós sokkal inkább reálpolitikusként mutatkozik meg, mint IV. Károly, akinek visszatérését az akkori kisantant államok egyértelműen elutasították. A kormányzó jól választotta ki azokat a politikusokat, akik az országot megfelelően tudták konszolidálni.
Szakály Sándor kitért arra, hogy 1941-ben a hadba lépésekről alapvetően ő hozta meg a döntéseket, azt az álláspontot képviselve, hogy „nem idegen területeket kívánnak meghódítani, hanem egykori magyar területeket próbálnak visszaszerezni". Utalva az 1944-es helyzetre, és arra, hogy le kellett volna-e mondania, a hadtörténész megjegyezte: egy felelős politikai vezetőnek nem csupán személyes érdekeit, hanem a nemzet érdekeit is kell néznie. Amikor Horthy értesült arról, mi történik a zsidósággal, leállítja a deportálásokat - jegyezte meg, hozzátéve: szerinte a kormányzó, illetve a kormány, nem tudta pontosan, mi történik majd a zsidósággal.
A hadtörténész nagyobb hibát látott a kormányzó 1944. október 15-én tanúsított magatartásában. Mint mondta: naivan viselkedett, és a Magyar Királyi Honvédséget nem arra készítették fel, hogy egy rádióproklamáció alapján cselekedjen. Egy katona mindig határozott parancsra lép – jelezte. Ekkor lett volna az a pillanat, amikor államférfivá lehetett volna válni, de Horthy Miklós inkább apaként viselkedett – utalt arra, hogy a németek elrabolták a fiát a háborúból való kiugrási kísérletkor, majd megzsarolták az idős kormányzót.
Tőkéczki László történész a mostani vitákkal kapcsolatban abszurdnak tartotta, hogy Horthy Miklós személye, politikai pályája és a rendszer, mint struktúra szétválasztása nem történik meg. Az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára – egyetértve az előtte szólóval – rámutatott: Horthy Miklóst olyan katonaembernek nevelték, akinek nem volt dolga, hogy politizáljon. Olyan erők jelentek meg a politikában, amelyekről nem tudta, hogyan kell kezelni. „Régi vágású katona volt", olyan korban lett egy ország politikai vezetője, amihez a politikai iskolázottsága nem volt adekvát - állapította meg, majd kitért arra: a Horthy-rendszer nem nyugat-európai típusú demokrácia volt. Egy életképtelen országot építettek életképessé – fűzte hozzá.
Turbucz Dávid történész a Horthy-kultuszról szólva azt mondta: vezér-, és egyben személyi kultuszról van szó, számos ilyen létezett Európában, nem Magyarország volt az egyetlen példa. Szerinte kultusza, és az akkori propaganda összehasonlítható Adolf Hitler kultuszával, ez azonban nem a személyek közötti párhuzamot jelent. 1944 előtt pozitív, utána negatív irányba torzították szerepét – vélte.
Kiemelte: Horthy a kormányzósága alatt vagyonát nem gyarapította, kiváló tengerész volt, ezután azonban ellentmondásos korszak következett, és ebben Horthy szerepe sem lehet egyértelmű.
A negatívumok között említette többek között a fehérterrort, az 1941. júniusi hadba lépést a Szovjetunió ellen, bár – mint megjegyezte – Magyarország nem maradhatott volna ki a háborúból.
Az 1944-es esztendőt úgy látta: rossz döntés volt a helyén maradnia, ezzel a megszálló németek helyzetét javította. Kultuszát a német megszállók saját céljaikra használták fel. Megjegyezte: a zsidósággal kapcsolatos döntésekbe nem szólt bele, de hogy miért, pontosan nem tudni. Szerinte valamit tudnia kellett arról, mi történik majd a zsidósággal. Árulkodónak nevezte a kormányzó emlékiratait, amelyben megemlíti, memorandumot kapott, s ebben a zsidóság megsemmisítésére szerepel utalás. Passzívan szemlélte, mi történik a vidéki zsidósággal, ugyanakkor azzal, hogy leállította a deportálásokat, 200 ezer embert megmentett – jegyezte meg.
Kitért arra is, hogy ma bizonyos médiumokban az 1945 utáni Horthy-megítélés elemei köszönnek vissza, különböző formában. A doktorandusz hallgató, akinek a közelmúltban a témában könyve jelent meg, azt mondta: van egy mérsékelt-nosztalgikus álláspont, amely elismeri, hogy a korszak alapvetően pozitív, de voltak vesztesei. A másik egyértelműen a 1944 előtti kultusz újjáéledését jeleníti meg, és van olyan álláspont is, amely szerint Horthy démoni figura volt, akihez semmilyen pozitív lépés nem társítható.
Egy mondattal a korszakot nem lehet értékelni – folytatta, hozzátéve: vizsgálni kell a kül- és belpolitikát, a gazdaságpolitikát is. Úgy látta, ma Magyarországon állóháború van, sokszor a „jelszavak egymásra dobálása", reális történeti interpretációk zárójelbe tétele zajlik.
