Ha széttekintünk a nemzetközi politikai sík mezőn, ma már alig találunk számottevő kereszténydemokrata pártokat, noha a második világháború után övék volt a főszerep és még Dél-Amerikában is akadt testvérpártjuk. Elsőnek a francia néppárt tűnt el, teljesen feloldódva a jobboldali nemzeti gaulleizmusban. A többi néppártok helyzete a Szovjetunió bukásával a fenyegetés megszűntével gyengült meg. Teret vesztett a neoliberalizmussal és a szocialistának, szociáldemokratának vagy nemzetinek nevezett pragmatikus pártokkal szemben. Elsőnek az olasz DCI tűnt el, majdnem teljesen belesüppedve Berlusconi tömörülésébe. Azután a hollandok. A németek és osztrákok ugyan ma is állnak, de nehéz lenne megmondani, miben különböznek alkalmi koalíciós jobb- vagy baloldali partnereiktől, az állandó kompromisszumok miatt. Mindegyiküket a tradicionális szavazótábor tartja életben. Az ibér félszigeten az ottani ókonzervatív keresztény-nemzeti diktatúrák miatt modern kereszténydemokraták nem is léteztek soha.
d-y-ó
A Fidesznek nemzetközi összehasonlításban az újabb pragmatikus, nemzeti-konzervatív-keresztény pártok a megfelelői, amelyek liberális gazdasági és szociális politikájukkal és nemzeti jelszavakkal tartják fenn hatalmukat. Erősen szekularizált választói hátterük semmiféle különösebb keresztény motivációt nem vár el Berlusconitól, Sarkozytől. Az erősödő iszlám befolyás is inkább a gazdasági és etnikai problémát jelenti számukra, mint a sok évszázados keresztény–iszlám feszültséget.
Nálunk nincs iszlámprobléma, a kereszténység kihívója részben a szekularizáció, részben az a marxista neveltetés, amiben fél évszázadon át része volt az országnak. A Fidesz ellenszere a ballibbel szemben a pragmatizmuson és a puritán elveken túl a kommunistaellenesség, nem pedig a tételes kereszténység.
A KDNP hátországa bő egymilliósra tehető vallását gyakorló keresztény, többségében katolikus szavazó lehetne. Részben az idősebb korosztályokban, részint az szja egy százalékát egyházi célokra felajánlók körében. Ennek a választói rétegnek a jelenleg adott körülmények között nincs módja külön megmutatkozni. Nem ismerjük hogy milyen mértékig fogadja el a Fideszt, vagy távolságot tart-e. Ugyanis a Horn-korszak óta világos, hogy a túlélő kommunista utódpártisággal szemben csak a jobboldali együttműködés lehet eredményes. Így a jobboldali választónak ma törvényszerűen a Fideszre, az egyetlen talpon maradt jobboldali erőre kell szavaznia.
A legutóbbi választástól távol maradt, és azóta a még tovább növekvő tartózkodó-tábor láttán nem lehet tudni, megfelelő megoldás-e minden választói réteg számára egyetlen hatalmas tömegpárt?
Nem lehet-e, hogy a Jobbik szavazóinak egy jelentős része kellő választék hiányában szavazott-e a szélsőségre, mert valamilyen okból nem bíztak a Fideszben, de nem feltétlen hívei a szélsőséges módszereknek, viszont a KDNP név számukra a Fideszt jelenti.
A hatalmasra nőtt Fidesz nem mindenütt azt az arcát mutatja, vagy sokfelé nem azt az arcát látják, amely az országos politikában elfogadhatóvá teszi. Nem egy helyen csak azt érzékelik, hogy helyi érdekcsoportok a Fideszben fedezték fel azt a lehetőséget, amelyet más érdekcsoportok ellen felhasználhatnak. De kérdéses, hogy a gyakorlatban is a hivatalos Fidesz politikáját követik-e majd, vagy saját érdekeiket szolgálják. Az önkormányzatok mikrovilága nem azonos az országos politika fővonalával. A Fidesz, mint párt nem azonos a Jóistennel, nem tudhat mindent, és nem lehet egyidejűleg mindenütt jelen. Főleg pedig a demokratikus játékszabályok nem engedik, hogy mindent mindenütt hatalmi szóval intézzenek el. A hatalom kérdése országos szinten kell, hogy eldőljön. Ebben mindenki egyetérthet. De megőrzése, fennmaradása sok apró sejt együttes életrevalóságának eredménye. Az árnyalatok a kis helyi közösségekben sokkal inkább érzékelhetőek, mint fenn.
Erre éppen a KDNP bukása szolgáltat példát. Kicsinyes helyi hatalmi érdekek, tájékozatlanság, pozícióféltés, klikkesedés összhatása vitte végül is rossz irányba és a megsemmisülés határára a KDNP-t és fogyatkozásai a hatalmi túlsúly látszatába a KDNP-t, amelynek tényleges erejét felbecsülni a jelen körülmények között azóta sem lehet. Valószínűleg sokan és sokhelyütt feleslegesnek tartják, létezésének indokait nem érthetik meg, az ellenfelek pedig a túlsúly hangoztatásával szeretnének a koalícióba éket verni.
Pedig pusztán hatalomtechnikai eszközökkel fenntartani egy nagy pártot valóságos értékek nélkül nem lehet. Példa rá a Magyar Szocialista Párt, amely mindent megpróbált hatalma örökletessé tétele érdekében. De éppen az üres hatalomgyakorlás fogásai vitték sírba. A nagyra nőtt Fideszt a hatalomgyakorlás kényszerű technikái kiüresíthetik, amint az EU jó néhány országában és pártjában mára bekövetkezett. A pragmatizmus önmagában kevés, helyi szinten az alternatíva lehetősége nélkül felőrlődhetik az, ami országosan sikeresnek ígérkezik.
Úgy tűnik, a győztes Fidesz farvizén evező, még nem bizonyító újoncok elhinnék, amit a baloldali média, de olykor a jobboldali is a „KDNP politikai túlsúlyának” nevez Hogy ez a súly mekkora, az a helyi választási lehetőségek szélesebb skálája mellett is csak hosszabb idő alatt világosodhatik ki.
Ehhez persze elsősorban magának a KDNP-nek kell bizonyítania valóságos súlyát, amely végül az országos politika szintjén válik láthatóvá. A KDNP fontos feladataikat teljesítő politikusai bizonyítják képességüket, alkalmasságukat és azoknak az alternatíváknak a hitelességét, amelyeket képviselnek. Vajon ez csak alkalmilag lenne igaz? Nagyobb távlatokban nem?
