Diagnózis

Időről időre felmerül a politizáló polgárban a régi kérdés: Ötös lottó volt-e a jobboldal számára Gyurcsány Ferenc tündöklése? Igaz, hogy már majdnem sírba vitte a baloldalt, de a sír szélére az országot is? És utódai kormányozzanak, bármilyen jól, belebuknak végül a Gyurcsány-éra távol jövőbeni következményeibe? Korán örültünk a baloldal alkonyának? Évtizedekre szóló terhet hagytak ránk? Minden kezdődik elölről? Talán mégsem. Gyurcsány kitartó harcos. Van még mit rontani az MSZP és ezzel együtt minden baloldali formáció helyzetén. És Gyurcsánynak még van néhány dobása. Gyurcsány kifogyhatatlan. Lenullázza ő még a maradék baloldalt? Az ország súlyos gondjaival foglalkozó polgárt lekötik a mindennap felbukkanó újabb problémák, a rejtett aknák, piszkos ügyek, kevés idő jut rá, hogy még az ellenzék bajával is foglalkozzék. Pedig lehet belőle okulni.

Mintha megismétlődnék, ami már annyi, szépen induló politikai alakzatot is sírba vitt a mi oldalunkon. Tanulhatunk most a más kárából: Lélektani rejtély, hogy a rendszerváltást követően annyi politikai párt nem látta tisztán a pokolba vezető utat, dilettáns módon felőrölte önmagát kellő pszichikai ismeret hiányában.

De a baloldal, a mértékadó értelmiség, az egyetlen mértékadó hazánk társadalmában – amely bővelkedik pszichológusokban, pszichiáterekben, pszichoterapeutákban, filozófusokban, történelem- és társadalomtudósokban, politológusokban, kommunikációs csodatevőkben, az a gárda, amelynek kisujjában van Marx, Engels, Lenin, Sztálin, Lukács György, Marcuse, Sartre, Mao, Soros György és Cohn-Bendit minden tudománya – hogyan nem veszi észre, hogy egy bolond csúffá teszi?

Létezik egy elmeállapot, nevezzük a hagyományos orvosi kifejezést mellőzve túlzott izgékonysággal és önérzettel kevert gátlástalanságnak. Ennek az állapotnak a megnyilvánulása, lefolyása és minden következménye megfigyelhető egy szegény beteg emberen, aki hosszabb ideig egy ország megreformálására és vezetésére hivatottnak érezte, érzi magát.

Ez a beteg életének egy bizonyos szakaszában kétségtelenül felfelé ívelő tehetségről tett bizonyságot. Szilárd küldetéstudatát lapos, közérthető, közhelyes, népszerű mondanivalóban fogalmazta meg. Találékony gátlástalanságával egy átmeneti korban, a törvények viszonylagosságát kihasználva nagy vagyont és hasonszőrű, de közel sem bolond társai között tekintélyt szerzett. Ők sokak, sőt, tömegek számára azt bizonyították, hogy jelöltjük biztos nyerő, sokra, vezetésre hívatott.

Itt azonban lehetőségei véget értek. Használat közben kiderült, hogy nincsenek sem szellemi, sem erkölcsi gátlásai, nincs önkontrollja és tévesen kitűzött céljai érdekében minden rosszra képes. Ha kell, ha nem, hazudik, csal, lop, erőszakot alkalmaz, de sajátos karizmája átragad környezetére és az nem képes a hibáit felismerni, sőt, maga is hőséhez hasonul, a bűnökből erényt farag.

Mindazok számára, akik kívülről, egészséges gyanakvással szemlélik őt, napról napra világosabb, hogy csirkefogóval, de egyidejűleg egyre súlyosbodó betegség tüneteivel van dolgunk.

Amikor a tünetek sokasodtak, amikor a beteg embertől remélt csodatétel elmaradt, egyre sűrűbben váltak láthatóvá a túlzott önérzetből, az önkritika és a józanság hiányából keletkezett gondok, ekkor merült fel a mértékadó értelmiség felelőssége. Nem látták, amikor egyre nyilvánvalóbb, hogy a tüneményes vezető adta lehetőségeket kihasználva végül már bűnözők kaparintják meg a hatalom egy részét?

A mértékadó értelmiség, illetve az a réteg, amely annak adja ki magát, nem lépett fel, hanem saját befolyásával még tovább súlyosbította a problémák tömegét.

Pedig ennek az „antifasiszta, demokrata” értelmiségnek történelmi példák alapján is tudnia kellett volna, hogy a beteg állapotában és az általa felépített rendszer sorsában is a hanyatlást összeomlás követi. És amint a körülmények egyre rosszabbodnak, a beteg viselkedése rögeszmévé változik, már csak a maga rögeszméjét ápolja és ennek szolgálatában maga körül mindent elpusztít, romlásba visz. Nem látták, látják, hogy orvosra van szükség?

Hősünk sorsában most ennél a fázisnál tartunk. De az a mértékadó értelmiség, amely annak idején felemelte őt, még mindig vár, nem mondja ki nyíltan, hogy tévedett, amikor az általa támogatott személy és eszmerendszer is fatális tévedés volt. Magyarra fordítva a szót: egyre nyilvánvalóbb, hogy Gyurcsány betegségének hanyatló szakaszába ért és a pszichiáterek, pszichológusok és mindenfajta és rendű okosok, mértékadók lapulnak. Pedig felelősek az elmúlt időszak bűneiért, a cinkos némaságért.

Gyurcsány most már azon az úton jár, ahol szétveri saját művét, a mindenben őt szolgáló, mindenre kapható MSZP-t. Ez az ő bajuk.

A mértékadók pedig tovább próbálják játszani a mindentudót, a demokratát. Soros György legjobb tanítványaiként hirdetik azt, amit maga a mester is visszavont a világméretű csőd láttán. És a többi divatos tévtant, a másságot, a minden belső tartalmat nélkülöző „európaiságot”, amivel a régi, keresztény Európa eszményét akarták felváltani.

Munkába állhatnának végre saját pszichoterapeutáik.