Visszatér a régi adó...

Ugye egyetért azzal, hogy szerencsétlen megközelítése az a bevétel növelésének, ha egy foglalkozást kíván megadóztatni? Ugye egyetért azzal, hogy az ország eredményes kormányzásának, működésének alapfeltétele a jogbiztonság, a kiszámíthatóság? Ugye nem kíván újra bevezetni egy az Alkotmánybíróság által alig három hónapja kifogásolt intézkedést? – kérdezte volt dr. Puskás Tivadar az egészségügyi minisztert.

Még látszólag sem a legszívderítőbb parlamenti pillanatok egyike a kérdések, az azonnali kérdések órája a Tisztelt Házban. Kiváltképp nem az – lett légyen bármily jó szándéktól vezéreltetve - ha ellenzéki képviselő kérdez visszás dolgokról. Dr. Puskás Tivadar a kereszténydemokraták orvos-politkusa az Alkotmányt nem sértő cselekvés fontosságára hívta föl az egészségügyi tárca első emberének (Székely Tamás) a figyelmét. 
 
– Miniszter Úr! Ön mostanában már több ízben nyilatkozott arról, hogy visszaállítja a 2008 júniusában az Alkotmánybíróság által eltörölt orvoslátogatói díjat. Azt az adót, amely személyenként 5 millió forint évente. Az Alkotmánybíróság határozatában kifejtette: eltörlése érdekében érkezett beadványokkal érdemben nem is kellett foglalkoznia, mert úgy ítélte meg, hogy önmagában egy foglalkozást nem lehet megadóztatni. Ennek az adónak a bevezetése a gyógyszergyártóknál és a forgalmazóknál nagyjából 25 százalékos leépítéshez, elbocsátáshoz vezetett. Értelemszerűen, az állami munkanélküli-segély kiáramlását is növelte. Készült-e számítás arról, hogy ez mennyi pénzt jelent? Visszaállítása teljesen hiteltelenné tenné az ön konszolidációs programját is. Emellett az ország megítélése is tovább romlana. Egy alkotmányellenes intézkedés visszaállításán még gondolkodnia sem volna szabad – sem a kormánynak, sem a miniszterének. Milyen jogbiztonságban érzi, érezheti magát az a befektető, vagy bárki, amikor egy Alkotmánybíróság által elutasított határozat után a kormány saját maga újra előveszi és bevezeti az alkotmányosan kifogásolt dolgot? Egyáltalán, hogy lehet olyanról szó, hogy egy alkotmányjogilag nem megfelelő járulékot vagy járandóságot még egyszer visszahoz egy kormánytag?
 
– Tisztelt Miniszter Úr! 
 
Ugye egyetért azzal, hogy szerencsétlen megközelítése az a bevétel növelésének, ha egy foglalkozást kíván megadóztatni?
 
Ugye egyetért azzal, hogy az ország eredményes kormányzásának, működésének alapfeltétele a jogbiztonság, a kiszámíthatóság? 
 
Ugye nem kíván újra bevezetni egy az Alkotmánybíróság által alig három hónapja kifogásolt intézkedést? 
 
Székely Tamás egészségügyi miniszter: – Nem tudunk eltekinteni attól, hogy ezt a díjat újból bevezessük. És meg is tesszük! Visszaállítjuk ezt az adót, mert ez kevesebb terhet jelent.
Tanulmányozva az Alkotmánybíróság döntését, úgy látjuk: önmagában nem a regisztrációs díj alkotmányellenes, hanem az, hogy 12 hónapra elosztva, egyenlően kell fizetni ezt a díjat, függetlenül attól, hogy az az ember, aki után a gyártónak fizetni kell ezt a díjat, munkát végez-e vagy nem, betegállományban van-e vagy nincs betegállományban, szülési szabadságon van-e vagy nincs szülési szabadságon. Az Alkotmánybíróság által kifogásolt részt természetesen nem fogja tartalmazni az új jogszabály. Egyébként 8 százalékkal csökkenti a terheket ez az új konstrukció, és ha figyelembe vesszük azt az elképzelést, ami a járulékmértékek csökkentését jelenti, akkor az eredeti szabályozáshoz képest a gyártók, illetve a forgalmazók is körülbelül 10 százalékkal jobban fognak járni.
 
Bólinthatna dr. Puskás Tivadar, bólinthatna e különleges jogértelmezés és matematika hallatán, de nem teszi. Tudja, jól tudja: újra az Alkotmánybíróság asztalán landol a készülendő jogszabály. 
Bartha Szabó József
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!