Még mielőtt a jövő évi büdzsé tervezésébe, vitájába belefognának, az Országgyűlés megkezdte a 2007. évi költségvetés végrehajtásáról, ellenőrzéséről szóló jelentés elemzését. A kormány legfőbb könyvelője, Veres János pénzügyminiszter, pártja jeleseinek biztató tekintetétől kísérve, emelkedett szónoklásra. Fennkölt stílusban: – Az államháztartás egyensúlya, a konszolidáció, az államháztartás nagy rendszereinek átalakítása, a reformok elindítása tekintetében igen eredményes évet zárt 2007-ben Magyarország.  Mérséklődött a hiány, beleértve az idei esztendő még hátralévő hónapjait is, sikerült Magyarországon egyensúlyközeli állapotot teremteni. A kormány kisebb és hatékonyabb államra vonatkozó célkitűzésének és a konvergencia-program teljesítésének alapvető feltétele a központi szervezetrendszer átalakítása volt. Ki kell emelnem, hogy 2007-ben egy korszakosnak mondható átalakulásban lévő intézményrendszer kezdte meg a működését, és az év során e változások jórészt le is zárultak.

 

Számtalanszor megigazította szemüvegét a miniszter, miközben tengernyi számot sorolt. Beszéde végzetével, röpke óra után, hálásan és elégedetten mosolygott. Méltán, lévén az „egyszerű” szemlélődő nem győzött csodálkozni: „mikét tudott ennyi adattal ékesítve, – sanyarú sorsunk közepette – ily szép múltat, s még szebb jelent s jövőt ígérve falra festeni?”   

 

Dr. Latorcai Jánost, a kereszténydemokraták szakpolitikusát nem hatotta meg e mutatvány, a számok bűvészete sem kápráztatta, s a retorika sem ámította. Tudta, tudja, tapasztalta: készített már Veres János pénzügyminiszter az Európai Uniónak is jelentést – szavát sem hitték, „hiánypótlásra”visszaküldték, pedig ott kevésbé ismerték. – Le is szedte róla alaposan a keresztvizet… 

 

 

– A pénzek útjai kifürkészhetetlenek! A kormány, illetve a kormányon belül az egyes tárcák kényük-kedvük szerint átcsoportosítgattak, átcsoportosítgatnak. A kormány úgy lépi át a parlament által elfogadott költségvetés korlátait, ahogyan csak akarja, - ráadásul semmiféle törvényi szankciót ez nem von maga után!

 

–  Lépjünk közelebb! Az állam 2007. évi pénzügyeiben (is) igen fontos helyet foglal el az ÁPV Rt. Kénytelenek vagyunk megállapítani: az állami vagyonelemek eladása, működtetése, oly annyira átláthatatlan, hogy sürgős és azonnali intézkedésekre lenne szükség.  Példaként említem azt a 2.3 milliárd forintot, amelyet utalványozás nélküli indítottak útra a  4-es metró építése kapcsán. Felelősségre vonás itt sem történt! Az Állami Számvevőszék - természetesen - más esetekben is bőséggel rámutatott az elszámolásbeli hiányosságokra. Most már „csak” az a kérdés: mit, s mennyit tanul-e ebből a kormány? 

 

–  A számok közül a sarokszámok a legfigyelemreméltóbbak. A kormány büszke rá, hogy a tervezett 6,9 százalékkal szemben 5,4 százalékos hiánnyal zárta a 2007. évi esztendőt. Ez valóban jól hangzik, és igaz is, de magunkat csapnánk be, ha felhőtlenül örülnénk neki.  Ilyen különbség - bizonyos mértékig - a rossz tervezésnek is bizonyítéka: jelzi, hogy a kormány a bevételi oldalt szándékosan alultervezte. Nem számolt a saját maga által - éppen a költségvetés készítésekor - bevezetett új adókkal. Ez a fajta kormányzati magatartás - úgy gondolom - nem szolgálta és nem szolgálja az adófizetők érdekeit. Egyetlenegy dolgot szolgálhat: csak azt, hogy az előre kinyitott kiskapukon ki-be lehessen járni.

 

 

–  A konvergencia-program egyik legfőbb célkitűzése az euró bevezetése, melynek alapfeltétele: az államadósság csökkentése. Nos, a zárszámadás alkalmas pillanat arra, hogy értésére adjuk az állampolgároknak: az MSZP-SZDSZ-es kormány 2007-ben az államadósságot 900 milliárd forinttal növelte! Összességében pedig 18 ezer (!) milliárd forint fölött vagyunk már! Kérném szépen végiggondolni: 5500 milliárdos bevételi főösszeg mellett, mit jelent ez a 18 ezermilliárd? Úgy gondolom, hogy ez olyan összehasonlítandó szám, amely megállásra kell hogy kényszerítsen mindenkit.

 

–  Ne feledkezzünk meg az inflációról sem! Én még emlékszem az MSZP 2006-os tavaszi kampányának  egyik szlogenjére: „megszüntetjük az inflációt” –  és hová jutottunk? 2007-ben úgy sikerült 8 százalék fölé tornászni az inflációt, hogy még a mai nap is 6 százalék fölött vagyunk. Persze nem véletlenül: ez olyan játék, amely többletbevételre ad lehetőséget – számunkra elfogadhatatlan! De még ennél is elfogadhatatlanabb, hogy a kormány különbséget tett, és tesz, ugyanazon közszolgálati feladatot ellátó intézmények között. Az egyházi oktatási intézmények közel 4 milliárd forinttal kaptak kevesebbet, s ez - úgy gondolom - szintén sürgős orvoslásra vár. És akkor a szociálpolitikáról, a családok helyzetének rosszabbodásáról még nem is szóltam! Persze, tudjuk mindnyájan tudjuk, hogy az 1,3 százalékos gazdasági növekedés, melyet tavaly az ország produkált, mire elég. Évek óta először csökkent a reálbér, és számos tanulmányból azt is megtudhattuk: sokszorozódott a szegénységben élők tábora.  

 

 

–  Néhány szó az úgynevezett reformokról. Szeretném nyomatékkal aláhúzni: a pénzügyi szempontból sikeresnek tűnő lépések kétségbeejtően rosszak tudnak lenni, azaz a társadalmi deficitjük óriási. A 2007. évi zárszámadáskor nem feledkezhetünk el tehát azokról az áldozatokról sem, melyeket a társadalom egyes rétegei, régiói, önkormányzatai szenvedtek el. 

 

–  Sajnálattal emlékeztetek a közösségi szolgáltatások nagymértékű zsugorodására. De nézhetjük az egészségügyet is. Nem vagyok benne biztos, hogy a társadalombiztosítás 2007-es többletére jó szívvel gondolhatnak mindazok, akik több-kevesebb egészségkárosodással fizettek azért, hogy a kormány örülhessen a megtakarított forintoknak. Tetejében, a tb-kassza többlete nem is valódi megtakarítás, mert a megmaradt pénz kevesebb a költségvetésből a tb-kassza számára juttatott kiegészítésnél.

 

–  Az oktatásügyön megspórolt milliárdok is visszaütnek néhány év múlva, amikor a felnövekvő új korosztályok rosszabb esélyeit kell kezelni az akkor hivatalban lévő kormányoknak. Az államigazgatás központosítása, regionalizálása révén az állampolgároknak hatványozottan nőhetnek a terhei, - utazási-, várakozási idő stb. – , amelyek más rovatban többletkiadást jelenthetnek, az egészségügy területén például nem egyszer, sajnos, a halálozási rovatban. Társadalmi szinten ezek a megtakarítások tehát nem valós megtakarítások, sokkal inkább a jövőtől való forrásmegvonások. 

 

– Summázva elmondhatnánk, egy kicsit pikírten: megint sikerült a visszájára fordítani Marx híres tézisét a bővített újratermelésről, hiszen a kormány fáradságos munkával éppen a szűkített újratermelést igyekszik megvalósítani –  azaz 2010-re elérni, hogy kevesebb iskola, kevesebb kórház, kevesebb közintézmény szolgáljon ki kevesebb embert, kisebb nemzetet. Elég szomorú, hogy itt tartunk!  

 

 

–  Keserű makrogazdasági mutató a zárszámadásban: a központi költségvetéssel szemben fennálló adótartozások 2007-ben szakadatlanul növekedtek. Ez a folyamat elsősorban annak tudható be, hogy kettészakadt a gazdaságunk: csekély számú jól menő multinacionális nagyvállalkozásra és nagyszámú, kínlódó, magyar kis-, közép-, mikro-, és kényszer-vállalkozásra. Nem véletlen tehát, hogy az egy főre jutó csőd- és felszámolási eljárások számát illetően az Európai Unióban a legrosszabb értékkel rendelkezünk.  

 

–  2007 különösen nem hozott áttörést a foglalkoztatásban –  sőt, növekedett a munkanélküliség. A Kereszténydemokrata Néppárt úgy látja, hogy sürgős kormányzati intézkedésekre lett volna szükség, amelyeket még mindig meg lehet, lehetne, kellene tenni! „Csak” két dolgot említek: a kormány haladéktalanul tegyen lépéseket a körbetartozások miatti problémák megoldására; és javaslatot várunk arra is, hogy miként tervezik megszüntetni azt az abszurd helyzetet, mely szerint számos vállalkozás közterhei azért nyomasztóak, mert csődbe mentek az adósaik. Ma több ezer vállalkozás működik törvénytisztelő módon, és „csupán” azzal az adóval, járulékkal tartoznak, melyet a csődbe ment szerződéses partnerük - nem ritkán az önkormányzat vagy az állam –  nem fizetett ki. 

 

–  Fel kell tehát tennünk a kérdést: mi olvasható ki a 2007. évi zárszámadásból a jövőre nézve? Mindenekelőtt az, amit az Állami Számvevőszék is megállapított: tavaly sem volt, és máig sincs a kormányzatnak érdemi stratégiája az állami működés reformjára, miközben nagymértékben nőtt a bürokrácia. Hiányzik a jó kormányzás két nélkülözhetetlen ismérve: az átláthatóság és az elszámoltathatóság! De hiányzik a felelősség, és sajnos hiányzik a kormányzati önmérséklet is! Súlyos deficit ez, - az egész demokráciánk deficitje! Mindezekre tekintettel a Kereszténydemokrata Néppárt ezt a zárszámadást nem tudja elfogadni! 

 

Bartha Szabó József