Novák Katalin: 350 ezer egyszázalékos felajánlás a tehetségeknek

Évről évre egyre többen köteleződnek el a magyar tehetségek mellett, hiszen néhány év alatt hétszeresére nőtt az adójuk második egy százalékát felajánlók száma, tavaly már 350 ezernél is több felajánlás érkezett a Nemzeti Tehetség Program javára – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára pénteken Székesfehérváron.

kdnp.hu – MTI

Novák Katalin a program országos roadshow-jának első állomása előtti sajtótájékoztatón elmondta, hogy éves szinten 2,8 milliárd forint jut a tehetségek támogatására a Nemzeti Tehetség Programon keresztül. Ennek egyik felét a személyi jövedelemadóból származó egyszázalékos felajánlások teszik ki, ezt a kormány ugyanakkora támogatással megduplázza.

Rámutatott arra, hogy a program segítségével évente 350 ezer fiatalt érnek el, vagyis „jelképesen minden egyes adózó felkarol egy-egy tehetséget”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!