A költségvetési bizottság elfogadta az EU büdzséjét

Elfogadta az Európai Parlament (EP) költségvetési bizottsága szerdán Brüsszelben Surján László, a Kereszténydemokrata Néppárt EP képviselőjének  jelentését az Európai Unió 2010. évi költségvetéséről. A „Surján-jelentés, néppárti és liberális támogatással, elkötelezi magát a Nabucco gázvezeték megépítése mellett”, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy „a bizottsági szavazáson az Európai Szocialista Párt újra nemet mondott a gázvezetékre”.

Ezzel lényegében formalitássá vált a költségvetésről a hónap közepén tartandó plenáris ülésen tervezett végszavazás. Közleményében Surján László emlékeztetett arra: az Európai Parlament az uniós tagországok kormányait képviselő tanáccsal folytatott nehéz tárgyalásokat követően elérte, hogy az Európai Unió költségvetése 2010-ben a kifizetések területén közel 123 milliárd euró legyen. Ezzel az idei költségvetéshez képest 7 milliárd eurós, azaz több mint 5 százalékos emelést sikerült elérni.

A szavazás nem számít meglepetésnek, mert az uniós tagországok és az EP tárgyalóküldöttsége két héttel ezelőtt már egyezségre jutott a tervezetről. A 754 fős testület magyar jelentéstevője kifejtette: irányítása alatt, összhangban a parlament által kezdeményezett prioritásokkal, a képviselők elfogadták a költségvetés második olvasatának módosító indítványait is.

Surján László közlése szerint a szavazás megerősítette, hogy 2010-ben az EU-költségvetésből – a parlament kezdeményezésére – 300 millió eurót különítenek el a tejágazat megsegítésére. Biztosítottak lesznek egy új, mikrohiteleket nyújtó pénzügyi alap létrehozásának feltételei is. A gazdasági válság kezelésére szolgáló uniós gazdaságélénkítési terv befejező fázisából pedig 420 millió euró jut a vidéki területeknek.

A „Surján-jelentés, néppárti és liberális támogatással, elkötelezi magát a Nabucco gázvezeték megépítése mellett”, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy „a bizottsági szavazáson az Európai Szocialista Párt újra nemet mondott a gázvezetékre”.

Forrás: MTI

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!