Elutasítja a néppárti frakció a Magyarország elleni vádakat

Az Európai Néppárt európai parlamenti (EP-) frakciója elutasítja a magyar kormánnyal szemben a médiatörvény miatt elhangzó, politikailag motivált vádakat – hangsúlyozta nyilatkozatában Joseph Daul, a jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú frakció francia vezetője.

A politikus, aki szerint a néppárti EP-képviselők erősen elkötelezettek a szabadságjogok, azon belül a sajtószabadság védelme mellett, utalt arra, hogy az Európai Bizottság jelenleg vizsgálja azt, hogy a törvény összhangban van-e az uniós joggal. A néppárti képviselőcsoport bízik abban, hogy ha a médiatörvény egyes elemeit meg kell változtatni, azt Magyarország meg fogja tenni, miként azt Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette – olvasható a nyilatkozatban.

A néppárti frakció kifejezte a magyar kormány iránti szolidaritását és támogatását a médiatörvény ügyében.

A frakció felszólítja az EP többi politikai frakcióját, hogy hagyjanak fel a „manipulatív kommentárokkal”. Megítélése szerint ezek a bírálatok a legtöbb kárt az Európai Unió egészének okozzák, amely létrejötte óta most néz szembe a legnagyobb kihívásokkal. E kihívások közepette a néppárti frakció minden tőle telhetőt meg fog tenni annak érdekében, hogy a magyar kormány sikerrel lássa el az EU Tanácsának elnöki tisztségét – tette hozzá a frakcióvezető.

Daul emlékeztetett arra, hogy a magyar jobbközép kormány és annak vezető ereje, a Fidesz „az elmúlt két évtizedben bebizonyította az EU és annak demokratikus értékei melletti elkötelezettségét”. Szerinte Orbán Viktornak a demokratikus európai értékek melletti elkötelezettségét mutatja az is, hogy a magyar miniszterelnök biztosítékot adott arra: módosítani fogják a törvényt, ha az Európai Bizottság elemzése azt szükségesnek ítéli.

Forrás: MTI, fidesz.hu

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!