Fény derült a leköszönt kormány hazugságaira

A kormányzati átadás-átvétel során a Bajnai-kormány kénytelen volt beismerni a korábbi ellenzéki kritikák jogosságát, hiszen a Pénzügyminisztérium honlapján nyilvánossá tette az uniós kohéziós források felhasználásának 2010. április 30-i eredményeit, melyek  azt mutatják, hogy a 2007 és 2013 között rendelkezésre álló kereteknek mindössze 15,19%-át sikerült Magyarországnak lehívnia. Korábban a Bajnai-kormány hazudott az uniós források felhasználására vonatkozó adatokról. Surján László közleménye.

A Pénzügyminisztérium Nemzeti Programengedélyezo Irodája az átadás-átvétel kapcsán beszámolt az általa kezelt uniós támogatások pénzügyi adatairól. Eszerint Magyarországnak a 2007-13-as időszakban rendelkezésére álló 24,9 milliárd eurós támogatási keretéből 2010. április 30-ig az Európai Bizottság mindössze 3,8 milliárd eurót utalt át. Ráadásul ennek a rendkívül alacsony összegnek is mintegy kétharmada, 2,4 milliárd euró a korábbi magyar kormány teljesítményétől független előleg volt. Ezek az adatok összhangban vannak az általunk korábban bemutatott európai bizottsági adatokkal, amelyek szerint Magyarország az összes tagállam rangsorában a kohéziós pénzek felhasználásában csak a 17., ami négy hellyel rosszabb, mint a 2009. év végi besorolásunk. A 2004 után csatlakozott tagállamok között pedig hazánk a 7. helyre szorult.

Surján László európai parlamenti képviselő (Fidesz-KDNP) rámutatott: a Minisztérium által most közzétett adatok köszönő viszonyban sincsenek Bajnai Gordonnak a választások előtt tett kijelentésével. Akkor a volt kormányfő azt mondta: Uniós fejlesztések ügyében pénzfelhasználásban az elmúlt három évben Magyarország mindig az első harmadban volt a huszonhétből és dobogós helyen az új tagországok között. A kiírt pályázatok, a megnyert, vagy odaítélt támogatások, és a pénzkifizetések tekintetében egyaránt.

Most bebizonyosodott, hogy, a volt kormányfő szóhasználatával, a nagy átlagot tekintve Magyarország gyengén teljesített. Az uniós források sikeres felhasználásával az elmúlt években számtalan fejlesztés lett volna megvalósítható Magyarországon, munkahelyek ezreit hozva létre.

Magyar Néppárti Képviselőcsoport, Európai Parlament
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!