Jobbközép kormánya lesz Norvégiának

Norvégiában jövőre esedékes parlamenti választások után valószínűleg jobbközép kormány alakul és leváltja a jelenlegi balközép koalíciót. A Keresztény Demokrata Párt ugyanis úgy döntött, hogy a választások után a konzervatívokkal lép szövetségre.

A norvég Keresztény Demokrata Párt vezetője Dagfinn Høybråten a jövőre esedékes parlamenti választások után a konzervatívokkal kíván koalícióra lépni. A politikus ezzel véget vetett azoknak a spekulációknak, hogy a kereszténydemokraták a baloldali Munkás Párttal próbál majd kisebbségi kormányzást megvalósítani. A kereszténydemokraták a norvég politikai spektrum közepén helyezkednek el, és ezért döntő, hogy jobbra, vagy balra nyit – e majd a párt. A találgatások azért kezdődtek már most, mert a norvég választási rendszer szinte kizárja, hogy egyetlen párt többségbe kerüljön a parlamentben, és így egymaga alakítson kormányt, tehát a politikai pártok állandó koalíciós kényszer alatt vannak. „Az országnak változásra és stabilitásra van szüksége és ezért a Keresztény Demokrata Párt természetes szövetségeséhez a konzervatívokhoz fordul” mondta Dagfinn Høybråten.  Norvégiában jelenleg a Munkáspárt, a Szocialista Baloldali Párt, és a Centrum párt alkot baloldali koalíciót.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!