Schneider prézesz: Hálásak vagyunk a vásárlásmenetes adventi vasárnapokért

„Hálás vagyok a Szövetségi Alkotmánybíróságnak, hogy a vasárnap védelméért hozott döntésével a munkanapok és a pihenőnapok összemosására világos nemet tudott kimondani. Ez az emberi méltóság védelmét jelenti” – nyilatkozott a Rajnai Protestáns Egyház elöljárója, a nemrég zsinatunkon járt Nikolaus Schneider…

Ezt a kijelentést a második legnagyobb német tartományi egyház vezetőjeként azután tette, hogy december 1-én a Szövetségi Alkotmánybíróság a berlini döntést a boltok adventi nyitva tartásáról alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette. A berlini döntés, amely lehetővé kívánta tenni a négy adventi vasárnapon a boltok, áruházak nyitva tartását a német fővárosban, ellentétben áll az alaptörvényben biztosított vasárnap védelmével. „Önmagáért beszél, hogy az alkotmánybírák döntésükkel nyilvánvalóvá tették: a vasárnapot és az ünnepnapokat nem csak vallási okokból, hanem az emberek személyes pihenéshez való jogának védelme érdekében is védelmükbe vették” – hangsúlyozta Schneider lelkész, egyházi vezető. A karlsruhei bírák nyilvánvalóvá tették azt is, hogy puszta gazdasági érdekek és megfontolások – amint az a berlini döntés esetében volt – nem igazolhatják az emberek jogát a vasárnapi nyugalomhoz, pihenéshez, s nem szüntethetik meg a vasárnap össztársadalmi és kulturális jelentőségét – tette hozzá. Ezt a világos döntést és érvelést is megköszönte Nikolaus Schneider az alkotmánybíráknak.

(reformiert-info.de, www.reformatus.hu)
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!