NÉHÁNY KÜLÖNBSÉG LUTHER ÉS KÁLVIN KÖZÖTT

Az Európai Evangéliumi Aliansz, az EEA, együttműködve az Evangéliumi Világalianszszal és a spanyol Protestante Digital.com-mal, elektronikus weblapjukon, az Evangelical Focusban sok érdekes cikk között találhatja az érdeklődő azt, ami 10 különbséget szed ujjhegyre, ami a két nagy reformációs irány, Wittenberg és Genf, valamint reformátoraik, Luther és Kálvin gondolkodásában jól érzékelhetően rajzolódik ki. Szemlénkben a legfontosabb és legjellegzetesebb differenciákat soroljuk fel. (Forrás: evangelicalfocus.com)

Szemleíró: Dr. Békefy Lajos, a KDNP Protestáns Műhely külügyi titkára

Protestáns profil – megtisztított egyház ész és szív megújulásával, mentálisan és belső normákkal, az adok-veszek kalmárteológia ellen

Luther nem tudatosan indította el a reformációt, annak kezdete más dimenzióban gyökerezik. Nyilván felsőbb fórumhoz megy vissza, a solus Christushoz, egyedül Krisztushoz, meg a sola gratia mennyei Atyjához. Luther a szerzetesi cellacsendben, meg a viharos thüringiai erdőrengeteg villámszabdalta sötétjében nem is gondolhatott másra, mint arra, hogyan jut könyörülő, megmentő Istenhez. Hogyan lehet részese a kegyelemnek, s annak a megtisztult egyháznak, ahol nem süllyed le és el semmi sem a biznisz, a korrupció szintjére, a lelki adok-veszek kalmárteológiájára, a búcsúcédulák, sem egyéb erkölcsi és hatalmi fertő mély szakadékába. Nem véletlen, hogy 95 tételének első pontja a megtisztult egyház és emberi-közösségi élet felé mutat, amikor híres tételsorát ezzel kezdi: Urunk és Mesterünk azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen. Nyilván nem állandó öngyötrés, flagelláns, önkorbácsoló, sivatagba vonuló világtól elfordulás formájában, hanem a bűnbánat-megtérés-megújulás-gyümölcstermő élet folyamatában élés, iskolázás, feljebbjutás által. Bizonyos, hogy Pál apostolnak Tituszhoz írt leveléből az ő szívét is megfoghatta ez az Ige: „Minden tiszta a tisztának, de a tisztátalanoknak és a hitetleneknek semmi sem tiszta, sőt szennyes mind az elméjük, mind a lelkiismeretük” (Tit 1,15). Mi lenne más ez az Ige, mint a reformáció gondolkodásban és érzelmekben, észben és szívben, mentálisan és belső, evangéliumi normarendszerben megújító, azaz a teljes embert megtisztuláshoz juttató visszaalakítása a krisztusi mintára? Nem légből kapottan jött mindez Luther gondolatvilágába, hanem Isten fantasztikusan, előrelátóan, bölcsen előkészítő munkája gyümölcseként. Hiszen Ő adta, küldte Európa térképére, útjaira, népei közé az előreformátorokat, s a kortársakat, köztük a horvát Matthius Flacius Illyricust, a felnémet Urbanus Rhegiust, a sváb Johannes Brenzt, a porosz Martin Chemnitzet. Luther melléje adta a Gondviselő Philip Melanchthont, Németország iskolamesterét, professzorát. Luther éles szemű önismerettel írta: „Nyers, féktelen, indulatos, hadakozó természetű ember vagyok. Arra születtem, hogy harcoljak a számtalan szörnnyel és ördögökkel, melyek körülvesznek. Sziklákat és köveket kell elmozdítanom, bogáncsot kell gyomlálnom, tövist szaggatnom, vad rengeteget tisztogatnom. Philip mester szelíden és gyengéden jelenik meg, örömmel locsolva azokat az ajándékokat, melyeket Isten plántál általa.” Luther tehát és a reformátortársak egy nagy tábor vezetői voltak, amihez aztán becsatlakoztak olyanok, mint Martin Bucer Elszászból, Huldrych Zwingli Zürichből, Heinrich Bullinger szintén Svájcból, Theodore Beza Genfből. És természetesen, s mindenek előtt Kálvin János, akiről tanítványa, majd a skótok reformátora, John Knox ezt írta: „Krisztus legtökéletesebb iskolája, ami a földön egyáltalán létezhet az apostolok kora után, Genfben található”.

Különbsége, melyek mégis összekötnek – a reformáció első és második generációja

A sok, reformátori profilt adó lelki, teológiai sajátosság között akadtak jellegzetes különbségek is – hála Istennek. Talán alapvetően abban rejlik a különbség Luther és Kálvin között emberi, biográfiai tekintetben, hogy Luther 26 évvel, egy egész generációnyi idővel volt idősebb Kálvinnál. A kis Jean még csak nyolc éve volt, amikor Luther már beverte a szögeket a Vártemplom ajtajába. A reformáció első generációjának volt Luther a tagja, a második generáció toronymagas zsenije pedig Kálvin volt. Luther könnyeinek, szavának és munkásságának volt köszönhető Kálvin reformátori másodgenerációs érettsége. No meg a francia és a német mentalitás, kultúra, hagyományok árnyalatbeli különbségeinek.

A próféta, meg a rendszerező elme

Mindketten a keresztyénség nagy tanítói voltak. Luther mégis inkább egy új mozgalom nagy prófétája volt, utat készített a reformáció következő nemzedékeinek. Keresztelő Jánoshoz fogható útkészítő volt. Nem véletlenül hasonlították őt a tűzhöz, és ellenállhatatlan elméhez. Kálvin kifinomult francia-latinos jogászi elmével, szellemi eleganciával érkezett a küzdőtérre, és kivételes elmeéllel tette reflexió tárgyává a reformáció jellegzetességeit. Rendszeresen és módszeresen fejtette ki a megújított keresztyén vallás rendszerét Institutio-jában.

Extrovertált és introvertált lelki alkatok

Luther szinte feltűnően kifele forduló személyiség volt. Mindig vendégekkel volt tele a háza Wittenbergben, szeretett viccelődni, nagyokat nevetni baráti körben. Kálvin alig vett részt ilyen formában a nyilvánosságban. Szinte állandóan papi talárjában jelent meg mindenütt a város utcáin és a magisztrátusban, az önkormányzatnál, meg a templomban. Nem annyira a pásztori munkát akarta ezzel megbecsültetni, hanem azt az értéket, amit Isten őreá bízott. William Farel, atyai barátja lejegyzi: „Isten felhasználja tanultságodat, műveltségedet arra, hogy helyesen kormányozd az Ő egyházát”. A kapitány nem járhat matrózruhában!

Luther a pásztor, Kálvin a professzor

Ugyancsak személyiségükben rejlett annak az oka és magyarázata is, amivel az emberek között és előtt kitűntek. Luther nagyformátumú férfiú volt, alkatilag is, de lelkületileg is. Ma azt mondanánk, karizmatikus, dinamikus személy volt. Tömegek táplálkoztak, töltekeztek fel életerejéből. Kálvint a követői inkább intellektusa miatt szerették, mint testi feltűnése miatt. Embereket vonzott oda csendesen Isten dicsőségének a sugárkörébe, állandó koncentráltsággal Isten jelenlétére. Ami inkább a levett sarukat követelte meg tőle, semmint a söröskancsó vagy a borospohár múló vigadalmát. Kálvin prédikációi sokkal gazdagabban szólítják meg az emberek intellektusát, értelmét, gondolatait, mint Lutheré. Wittenberg pásztora a szív húrjait jobban pengette, mint Genf pengeéles intellektusú, vitatkozó, érvelő teológiai professzora.

Megigazítás vagy Isten dicsősége? – szenvedélyes bibliakutatók

Mindkét reformátor szenvedélyes bibliakutató volt. Az a prizma, amin keresztül értelmezték az evangéliumot, nem volt ugyanaz. Luther igen erősen koncentrált a hívő ember megigazításának nagyszerű tanítására. Szoteriológiai, megváltással, üdvösséggel kapcsolatos nézeteit átjárta az üdvözítő hit személyes szükséglete és igénye, és Krisztus vigasztalásának édes öröme. Kálvin is hitte ezt, semmi kétség efelől, de erősen hitte és azt is tanította, hogy a megigazítás ellenpólusán ott kell állnia Isten dicsősége felismerésének, elismerésének és szolgálatának – mégpedig az élet minden területén. Amiként azt legkarakteresebben a 20. század elején a holland református miniszterelnök, Abraham Kuyper kifejtette, tanította, élte. Mindenben (politika, gazdaság, kultúra, művészetek, pénzvilág, egyház) Isten dicsőségének a feltétlen szolgálata! Kálvin gondolkodásában igazi csodaként nem az jelent meg, hogy a bűnös ember megbocsátást találhat hit által, kegyelemből Istennél, hanem az, hogy az üdvösség következtében a bűnös ember dicsőítheti Istent és szolgálhatja az Ő dicsőségét. Luther számára a hitnek volt hangsúlyos szerepe, Kálvin számára a kegyelem bizonyosságának.

Az úrvacsora értelmezése?

A reformáció kezdetekor a kulcstémák egyike volt az úrvacsora. 1529-ben Luther és Zwingli nézeteiben mutatkozott meg a különbség. Luther az úrvacsorában Krisztus csodálatos jelenlétét látta, az elemek „fölött, alatt, bennük”. A zürichi Zwingli ezzel szemben azt vallotta, hogy az úrvacsora nem más, mint jel, és szimbólum, ami a szentek emlékeztetésére adatott. Semmi módon nem lehet jelen Krisztus fizikailag az úrvacsorában. Emlékvacsora ez, nem több, de nem is kevesebb. Kálvin pedig mindkettőjükkel és egyikükkel sem értett egyet. Krisztus Kálvin szerint spirituálisan van jelen az úrvacsorában. Amit Luther fizikailag értelmezett, azt Kálvin teljesen spirituálisan tekintetett, azaz a hívők szívében van jelen Krisztus.

Állam és egyház kapcsolatáról

Jelentős eltérés mutatkozik Kálvin és Luther között az állam és az egyház viszonyát illetően. Ez talán összefügghet kettejük különböző szocio-kulturális környezetének az eltéréseivel is. Luther abban a még középkori Németországban élt, ahol fejedelmi hatalommal vezették az adott területet, várost, régiót. Luther megengedte a kormányzó hatalomnak az egyház felügyeletét. Kálvin, a másfajta svájci kantonális rendszerrel összefüggésben, semmiféle beleszólást nem engedett az államnak az egyház ügyeibe. Az egyház egyedül és önmaga köteles iránytani belső és külső ügyeit. Mindkettőnek, az egyháznak és az államnak is teljesen autonómnak kell maradnia a másikkal szemben. Ebből következik, hogy Kálvin sokkal nyitottabb volt arra a gondolatra, hogy a hívők alakítsák, formálják, változtassák meg a társadalmat azokkal az értékekkel, amiket a Szentírás tartalmaz. Luther sokkal inkább foglalkozott a vallásos, spirituális elhívással, mint a társadalom alakításával.

Keresztség

Mindketten a gyermekkeresztséget tartották fontosnak. De miért? Hatását illetően már eltért a véleményük. Luther sákramentum értelmezésében a keresztségnek üdvösséghez tartozó szerepet tulajdonított, mindegy, hogy gyermek vagy felnőtt részesül abban. A keresztségben a Szentlélek adatik a megkeresztelteknek, aminek révén eljutnak a Jézus Krisztusba vetett igaz hitre. A bűnök bocsánatot kapnak, a halál és az ördög már legyőzetett, az örök élet pedig adományként java a hívőnek – amint Luther a Kis Kátéban kifejtette. Kálvin szerint a keresztség külső jel, amivel a megkeresztelt beiktatást nyer a látható egyházba. Isten népe áldott közösségébe lépünk be ezzel, de nincs a keresztségnek üdvösségre segítő ereje.

Törvény és evangélium

Mindkét reformátor hitt a törvény erkölcsi, pedagógia és normatív használatának a fontosságában. De Luther Kálvinnal ellentétben inkább negatív jelentőséget tulajdonított a törvénynek. Kálvin sokszor hangsúlyozta a törvény pozitív aspektusát a hívők megszentelődése szempontjából. Isten áldó akaratának a tökéletes kifejeződését látta Kálvin a törvényben, ezért a szentek, a gyülekezeti tagok igazából gyönyörködhetnek az Úr törvényében.

*

A felsorolt eltérések sokkal inkább a Lélek gazdagító jó voltát mutatják, mint azt, hogy mi minden választja el a két protestáns felekezetet. A világ 80-82 millió evangélikusa, s közel 90-92 milliónyi reformátussága együtt a kisebb protestáns felekezetekkel a reformáció500-ban hálaadással köszöni meg az Egyház Urának, hogy testvérként és jó szívvel vihetik tovább a szemléleti hangsúlykülönbségeket. Nagyszerű teremtői fantázia jele, hogy Isten nem robotokat, nem klónozott hominidákat, emberszabású lényeket, hanem egymástól és az angyaloktól csodálatosan megkülönböztetett, istenképű teremtményeket, egyedi lelkeket, személyeket alkotott. Olyan emberfiát, akire gondja van, és kevéssel tette őt kisebbé Istennél! (Zsolt 8). Akik annyi csodálatos megkülönböztetés ellenére mentálisan és lelkiismeretükben mégis egyek lehetnek, mert „minden tiszta a tisztáknak”!