Bölcseink mindenkor a szockapitalizmus közgazdaságtanának egy szigorúan titokban tartott, noha mindenki számára nyilvánvaló gyakorlatát követték. A szockapitalista típusú ciklusváltás a következő folyamatokból állt: Az eredeti tőkefelhalmozást az államosítás = szabad-rablás korszaka vezette be. Majd jött a rossz gazdálkodás, hozzánemértés, pazarlás. Ezt követték a megszorítások, a stagfláció, majd a válságot megelőző gyors kis osztogatás. A következő ciklus a nagy ígértetések jegyében indult, azt követte a rossz gazdálkodás, stb…, majd a megszorítás, stagfláció, nyugtalanság, osztogatás, kölcsönfelvétel, újabb pazarlás és így tovább, egészen a rendszerváltásig. Némi fáziseltolódást jelentettek közben: ’56, ’68, az olajválságok, az Antall-kormány.

A Horn-kormány az osztogatással kezdte, majd jött rövidesen a rossz gazdálkodás után a megszorítás, a privatizáció + kölcsönnövelés, és újabb rövid osztogatás után a Fidesz-kormány mint fáziseltolódás. Amikor Medgyessyt jelölték miniszterelnöknek, már látni lehetett, hogy mi következik, ha megnyerik a választást. Medgyessy komoly szerepet játszott már a Kádár-kor ciklusaiban, ezt folytatta a Horn-kormányban. Személye volt annak biztosítéka, hogy ott folytatják 2002-ben, ahol legutóbb abbahagyták, Hornék bukásakor.

Medgyessy is az osztogatással kezdte, az eddigieknél is rosszabb és pazarlóbb gazdálkodással folytatta, amelybe immár besegített az SZDSZ-Gyurcsány-őrület. Szinte azonnal következett a kölcsönfelvétel + privatizáció és a megszorítás átugrásával az újabb osztogatás.

A többire talán a feledékenyebbek is emlékezhetnek. Már csak a világgazdasági válság hiányzott hozzá, hogy ez a szockapitalista gárda megismételhesse tudományának csúcsát, a keresetek és megtakarítások leértékelését, ennek legegyszerűbb módszerével, a jövedelmek elinflálásával. Akár emelik az áfát, akár nem, ha az árak emelkednek, velük növekednek az adóbevételek is. Nem kell a béreket csökkenteni, mert a forint értékcsökkenése is megteszi a maga dolgát.
    
Nem látni világosan, hogy mi áll a forint romlásának háta mögött, az euróval és a nyugati valutákkal szemben. Az árfolyamok mozgása meglehetősen önkényes, a forint elleni bizalmatlanságot nem is kell mesterségesen kelteni, mert Gyurcsányék kapkodásától spontán feltámad. Volt már Magyarországon infláció akkora, hogy annál talán még a jelenlegi – zimbabwei – sem nagyobb. A párhuzam éppen olyan kézenfekvő, mint a gazdaságot szétverő, a társadalmat szétziláló Mugabe-Gyurcsány hatásában azonos párhuzam. Az inflációnak megvan a maga törvényszerűsége.
    
Ha marad – és miért ne maradna – a háromszáz forintos euro-árfolyam, azt szükségszerűen követi az importárak forintnövekedése. Ez beépül a fogyasztói árakba. Indul az inflációs spirál és ki tudja, hol áll meg? A négyszáz forintos eurónál, a választások után, valamikor?

Külön tisztázandó az „osztogatás” fogalma is. A kádárizmus-medgyesyzmus-gyurcsányizmus közgazdaságtana szerint osztogatás az, ha az alkalmazotti béreket utólag az európai bérek harmadához, a nyugdíjakat negyedéhez igazítják, amikor a helyzet már tarthatatlan. Pedig ez nem osztogatás, ez a továbbélés elengedhetetlen követelménye. Az igazi osztogatás, a potya privatizációk, a soha vissza nem fizetett támogatások és kölcsönök, a pályázatokba beépített kenőpénzek, a szinekurák osztogatása, a soha meg nem valósuló tervek, az üres „kommunikáció” díjazása. Ez továbbra is folyik. Ezzel szemben a kormány és pártjai és szakértői szüntelenül az alkalmazottakra mutogatnak, hogy rájuk ment el az a sok pénz, ami nem is volt, hanem kölcsönből kellett fedezni.

A másik megmagyarázandó bűvszó, az „árrendezés” még Rákosiék bevált találmánya volt. Mikor beállt a csőd, már csak a feketepiac működött, az államosított boltok polcai kiürültek, a hivatalos árakat a feketepiaci árszint közelébe emelték, a kereseteket pedig szintén emelték – feleannyival. Ezt megfejelve a békekölcsönnel, betömték a költségvetés hiányát. Külső kölcsön lehetősége akkor még nem lévén. Tanulékony követőik azóta ebből élnek.

Kádárék idejéből már mindenki számára, aki akkor élt, ismerősen hangozhatik az ár- és bérrendezés egyre gyakrabban előrántott módszere. Ezt tanulta Medgyesy, (valójában a bokros-programok „reform”-szólama is ezt rejtjelezi). Gyurcsány ugyanebbe az iskolába járt. A túlköltekezés terheit a lakosság nyakába kell sózni, aztán egy ideig még majd csak lesz valahogy. Mivel nevet is kell adni a gyereknek, hát legyen „átrendezés”. Értsd, ahogy akarod, kedves állampolgár.

d-y-ó