Az itt szerzett jövedelem lehetővé tette, hogy a kereskedelmi ágazat gyenge lábon álló műsorszóróiban politikai ellenfeleik ellen hadakozzanak. Most a balmédia és a baloldali kormányzat összefonódása került válságos helyzetbe a jobboldal megerősödésével.

Lám, milyen jó lenne, ha sikerült volna sok évvel ezelőtt megállapodni a kölcsönös felosztásban és garantálták volna a politikai oldalak szerinti arányos megosztást, a dupla vagy semmi módszere helyett. Ki hitte volna, hogy a jobboldal egyszer saját lábára áll? – hiszen oly sokáig minden próbálkozása meghiúsult. Sőt a kereskedelmi média létrejöttével szinte reménytelennek tűnt, hogy ez valahai is megtörténik.

A gazdaság teljesen érzéketlen volt a politika finomságai iránt, a reklám csak a példányszámot, a nézettséget figyeli, a jobboldali közönség pedig nem ír, nem olvas, de semmi esetre sem költ a médiumok támogatására… ez volt a rendszerváltás utáni évtized végéig a helyzet.

Nem Bolgár az egyetlen, aki csalódott. Ágh Attila, a baloldal politológusa, Vásárhelyi Mária, a médiaszakértője is hangot adtak mélységes csalódásuknak, a baloldali politika csődjét felismerve, és értetlenül szemlélik a kétbalkezes oldal összeroppanását.

Valójában nem az ő oldaluk lett rosszabb. Mindig ilyen volt. Könnyű volt okosnak lenni minden erőforrás birtokában egy túlnyomó, évtizedeken át idomított tömegbázissal a hátuk mögött.

A másik oldal növekedett egyenlő súlyú ellenféllé. Felnőtt egy új, fiatal média-nemzedék, amely törvényszerűen eredményesebb a korszerű eszközök és módszerek használatában. Érzékenyebb a problémák iránt, nem ideológikusan, nem dogmatikusan gondolkozik, jobban eligazodik a médiafogyasztói igények kavargásában. Hitbizománya nem lévén, kénytelen a maga lábán megállni. Nem a zsákmányt félti, ellentétben a biztosból élő, a pártállam utódai által kitartott celebekkel és médiaszemélyiségekkel.

Sorra kerülnek napvilágra a listák a kitartott orgánumok és médiaszemélyiségek rendszeres apanázsairól. Teli zsebbel kockázat nélkül lehetett, kutyát sem érdeklő produktummal előállni, legyen az színdarab, hetilap, tv-műsor, fesztivál, mozifilm, folyóirat. Erre a külföldi befektető ráncolja homlokát, összevon, leépít. Amint tette azt évtizedek óta a nyugati világban, akár a legnagyobb nevű lapokkal, szerzőkkel, szerkesztőkkel, ha a költséget csökkenteni kellett.

Lejáróban az államtalanítást hirdető, mégis az államon élősködő politika és média ideje. Valószínűleg az a felismerés ébredt fel a nyúl szerepébe került médiaszemélyiségekben, hogy ők tették lehetetlenné a rendszerváltás után a jobboldali kormányokat támogató médiumokat és médiaszereplőket. A vasdoronggal szétvert komputerektől a tömegdemonstrációkon, a támogatások egyoldalúvá tételén át a feljelentésekig, elüldözésekig és elbocsátásokig semmitől sem riadtak vissza. A lapterjesztés akadályozásán át az árusok megfélemlítéséig, a műsorokban a szereplőkkel történő személyeskedésekig minden módszert bevetettek.

Érthető, hogy most, az erőviszonyok megváltozásával a tegnap még különösen gátlástalan és fölényes, egyben a butaságig elfogult baloldali szereplők úgy érzik, azt kapják majd, amit ők osztogattak sokáig a másik oldalnak.

Valójában talán még ennél is rosszabb történik. Nem lesznek ők sem áldozatok, sem vértanúk. Az óriáskígyó nem létezik, csak a főszociológus talált egy frappáns hasonlatot a baloldali kapuzárási pánikjára.

Nem történik más, mint hogy a sajtószabadság szellemében megméretik majd a baloldali média. Hogyan áll majd meg a saját lábán, a pokolra kívánt állam-bácsi támogatása nélküli szabadpiacon. Szerintük a média is üzlet. Éljenek meg ők is a kereskedelem és média etikai szabályainak keretei között, bizalmasan kezelt állami támogatás és közületi kényszer-előfizetők légiói nélkül.