A csodafegyver

Az MSZP csodafegyverének nevezi a Heti Válasz a februárral kezdődő osztogatási hullámot, amely több millió választó zsebébe csúsztat a választások előtt néhány ezer forintot. Ettől remélik, hogy az elcsatangolt, hűtlen választók visszatérnek a jó pásztorhoz. Valóban, mintha a választási esélyek latolgatásakor eddig csak úgy általánosságban merült volna fel ez a kérdés. Ezt pedig elütötte a válasz, hogy most fogják igazán megérezni a választók az elvonások és az áremelkedések, a kölcsöntörlesztési gondok következményeit. Lesznek, akik valóban. De mások éppen ellenkezőleg. Miről is van szó? A becslések szerint egymilliónyi nyugdíjas kap néhány százalék, egy-két ezer forint, régen várt nyugdíjkiegészítést az éves korrekción felül. És milliónyi dolgozó borítékában lesz több januártól a munkabére, a jövedelemadó változása miatt egy-két-, de esetleg akár tízezer forinttal is.

d-y-ó

Az utóbbi összeghez persze eleve jó magas alapjövedelem kell, és ez csak az alkalmazottakra érvényes. Annál jobban megvágja viszont a vállalkozókat. Na de kitörődik velük ilyenkor? Keresnek úgyis eleget.

Az osztogatás várható hatása valóban nem merült fel eddig a választási latolgatásokban. Az előző választások idején is volt hasonló osztogatás, de akkor nem volt ilyen hosszú ideig, ekkora, a különbség a két tábor között a közvélemény-kutatásokban. Régebben fej-fej mellett haladt a két nagy párt és az utolsó pillanatokban került az MSZP az élre, hogy néhány héttel a választás után ismét a második helyre szoruljon.

Most azonban a kétharmados többség a tét és ezt nem nehéz megakadályozni. Néhány tízezer szavazó átállása, vagy közönye elég hozzá, hogy ne teljesüljön a sokáig biztosnak látszó minősített többség. Végül még beigazolódhatik Orbán Viktor figyelmeztetése, hogy senki ne tápláljon túlzottan vérmes reményeket az eredményt illetően.

Az esedékes februári közvélemény-kutatások alkalmával már választ is kaphatunk a csodafegyver hatására. Ha a Fidesz változatlan támogatottsága mellett emelkedik az MSZP-é, akkor megmozdult az a bizonyos, kétmilliós sokaság, amelyről nem tudható, elmegy-e szavazni és kire? Ha viszont mindez a Fidesz támogatóinak számbeli csökkenésével együtt jár, akkor a tényleges átpártolásról lehet szó.

Az ellenzéki nagypárt látszólagos támogatottsága, ha figyelembe vesszük, hogy a Jobbik is jelentős tömeget képvisel, már abszurd, hárommilliós tábort jelent. Nagyon nehéz elképzelni ekkora tömeget az előre jelzett alacsony részvétel mellett.

Egy bizonyos: A politikusok és az elemzők most megbizonyosodhatnak afelől, hogy van-e valóban hatása a választások előtti hónapokban kezdett osztogatásnak. Az utolsó periódusban növekedni szokott a választási hajlandóság. Ha ez együtt jár az arányok jelentős eltolódásával, akkor valóban van ilyen hatás.

Sajnos a felelős ellenzéknek jelen helyzetben nincs módja szavazatszerző ígérgetésekre. A felelőtlennek annál inkább. A Jobbik minden kockázat nélkül bármit mondhat, ami az eszébe jut, nem lehet szaván fogni, mert nem fenyeget a kormányképesség veszélye. Inkább aggasztó tünet, ha széles rétegeket bármelyik oldalról olyan felelőtlen kijelentésekkel lehet elcsábítani, mint amilyenekkel a Jobbik operál az utóbbi időkben, messze rálicitálva a való lehetőségekre.

A Fidesz számára valóban nem maradt más, mint hogy könnyeket és verítéket ígérjen az eljövendő időkre. Az osztogatást lehetővé tevő új adótörvény is erre kényszeríti. A Fidesz elsősorban a vállalkozók érdekében tervezett egykulcsos adórendszert. Az MSZP ennek ellenkezőjét teszi, amikor a támogatóinak tekintett alkalmazotti réteg adóját csökkenti, amelynek fedezete a vagyonadó lenne.

Ha viszont a vagyonadót akár az alkotmánybíróság, akár az új kormány eltörli, tekintélyes lyuk keletkezik a költségvetésben és a túlterhelt költségvetés végleg felborul.

Ékes példája ez azoknak a csapdáknak, amelyek az új kormányt rabul ejthetik.

Kinek-kinek újra át kell gondolnia, hogy mekkora felelősség terheli már most a választásra készülő ellenzéket, annak minden egyes tagját, aki részt vesz a kampányban. A túlzott várakozások eredménye az szokott lenni, hogy a kisebb sikert a túlfűtött szurkoló vereségnek érzi, mint a néhai labdarugó-bajnokságokon az ezüstérmet. Itt most csak a győzelem mértéke kérdéses. És a győzelem akkor is győzelem, ha a Bajnai-kormány csodafegyvere beválik,, még akkor is ő lesz a vesztes. De ami utána következik, végül is beválthatja a várakozásokat, de nem azonnal. Ha a vége jó, minden jó.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!