Manapság a Horthy-korszak antiszemitizmusát – mint nem egy létező jelenséget – szeretik úgy feltüntetni, mintha ilyen csak nálunk lett volna – Na jó, persze a hitleri Német Birodalomban nagyobb volt. De akkor is, mi kezdtük. Ez az előítélet nem új keletű, az az igazság, hogy ezt maguk a nyilasok kezdték el hirdetni, hogy bizonyítsák, ők aztán még a náciknál is nagyobbak és okosabbak.

Mint annyi minden, általános jelenség volt mindenütt, ahol zsidók nagyobb számban éltek. Kezdhetnénk az Ókorral, folytathatnánk a késő középkori spanyolokkal, de nem kell olyan messzire visszatekinteni. Alig húsz évvel a Horthy-rendszer megszilárdulása előtt zajlott a demokrácia,a liberalizmus, a felvilágosultság őshazájában, Franciaországban a híres Dreyfuss-per, egy zsidó származású katonatiszt ellen, hatalmas antiszemita hadjárattal körítve. Néhány évvel később zsidó pogromok sora söpört végig Oroszországon.

Egyidejűleg lépett fel Bécsben az az antiszemita főpolgármester, Lueger, akinek egyébként ma is szobra áll a róla elnevezett bécsi belvárosi téren. Nálunk pedig a szociális apostol Prohászka Ottokár szobrát sem engedik visszaállítani, mert kihangsúlyozta a kapitalizmus és kommunizmus zsidó gyökereit és korlátozásukat kívánta.

Őt aztán azoknak az ideáknak a jelképévé bélyegezték balfelől, amelyek a Horthy-korszak eszmevilágát jellemezték. De ami nem volt újdonság, nem zavart senkit, míg a bolsevista forradalom okozta sérelmek fel nem korbácsolták az érzelmeket. A következmények aztán visszaszálltak a bűnbaknak kikiáltott zsidóság fejére.

„Európa első zsidótörvénye” persze nem hasonlítható össze a hitleri zsidótörvénnyel és sokkal több kárt okozott a gazdasági és a kulturális életben, mint hasznot. Az egyetemi numerus clausus következménye lett többek között, hogy a későbbi Nobel-díjasok diákként emigráltak. Bár kérdés, hogy ha itthon maradnak, mire vitték volna az akkori kutatási adottságok között, minden zsidótörvénytől függetlenül. A turulista zsidóverő egyetemisták pedig aligha vitték aztán többre valami rosszul fizetett kistisztviselőségnél. (A Turul Szövetség szélsőséges egyetemisták jelentéktelen, de hangoskodó egyesülete volt. Diáksapkájukon turuljelvényt viseltek, így keveredett szegény turulmadár fasiszta jelkép hírébe, mostanra pedig a liberális ostobaság szinonimájává lett.)

Az antiszemita handabandázás néhány év után a numerus clausussal együtt lekerült a napirendről és a zsidó polgárság visszafoglalta régebbi pozícióit. Elég a Filmmúzeumban nézni a harmincas évek magyar filmjeit, idiótának tűnő áldzsentrik mellett a zsidó polgárság köznapjait láthatjuk a képernyőn. Vezérigazgatók és kispolgárok, csakúgy mint megszemélyesítőik, Kabos, Törzs, Ráday, Gombaszögi, és társaik a pesti zsidóság tipikus képviselői.

A zsidóság valóságos helyzetére a Horthy-korszak hétköznapjaiban, ahogyan az a német-náci hegemónia eluralkodásáig zajlott, íme, egy jellemző történet, az irodalompártoló báró Hatvany Lajos levelezéséből.

Az ellenforradalom elől emigrációba vonult Hatvany regénysorozatot írt a kapitalista zsidóság, valójában saját családja felemelkedéről. A regényt a liberális kritika antiszemitának minősítette. Az író egyik barátja, a hozzá hasonló családból eredő Békessy Imre így veszi a regényt védelmébe: „...ezek a zsidók, akik itt bürót nyitnak Pesten, éppen olyan hódítók, mint Árpád apánk volt...” és bár az nem világos Békessy szerint, hogy Szvatopluk miért hódolt be Árpádnak, de „...a te hódító zsidóidról érzik,hogy nekik kenyeret, sót, lovat muszáj volt adni. Nagyszerűek ezek a zsidók erősek, okosak, tehetségesek, céltudatosak, s velük szemben a Zelniczkyben (ez a regényben az antiszemita dzsentri) már benn van a Nádossy, sőt Horthy is...” A regényben Békessy szerint „...fel van mérve az az erőviszony is, zsidók és keresztények között, és ki van jelölve az a határ is ahol baj lesz a két fajta között Magyarországon is, mint mindenütt.” Írja Békessy 1927-ben.

Következő levelében Hatvany barátja felveti, hogy itt az ideje Hatvany hazatértének. A betleheni konszolidáció, sőt maga a miniszterelnök lehetővé tenné, hogy némely feltételek elfogadása esetén Hatvany hazajöhetne.

Azt viszont mi ma már tudjuk, hogy Hatvany hazatért, a forradalmak alatt viselt dolgaiért egy látszatbüntetésse1 megúszta és Erzsébet királyné lainzi villájából visszaköltözött kis budai palotájába. Ott látta 1935-ben vendégül a Hitler miatt emigráló Thomas Mannt tüntetően, a korabeli java magyar irodalom körében.

Ez volt a rettenetes magyar antiszemitizmus a Horthy-korszak másfél évtizedében, míg 1938 körül a német befolyás rá nem kényszerítette a magyar kormányokat a zsidóellenes intézkedésekre.

Így érzett és gondolkozott két magyar nemes, sőt egyikük főnemes – Békessy, két ss-ipszilonnal, és Hatvany báró – szegény sorsverte, üldözött fajtájukról, annak tudatában, mint Békessy írja,hogy a kijelölt határ átlépése bajt okozhat a két fajta között „Magyarországon is, mint mindenütt.” Ez a „mindenütt”, a bizonyíték rá, hogy a felelősség kettős, nem csak az egyik oldalé és nem egyedi. Nem igaz, hogy a magyar „fasiszta nép”, mint ahogyan minduntalan sulykolják. Ez történelmi jelenség és általában két fajta együttéléséből következik. A probléma a határ átlépése. Békessy első leveléből kiérezhető, hol a határ.