Ez nyilván nem volt egyszerű dolog, mert addig, különösen faluhelyen a fegyelem ismeretlen volt és a leventekorú legényeknek már kemény dolguk volt erdőn-mezőn-szántóföldön-istállóban. De lassacskán mégis megtanultak időre megjelenni, vigyázba állni, alássan jelenteni, zárt sorban menetelni, néhány egyszerű gyakorlatot végrehajtani, az ügyesebbek még valami sportfélébe is bekapcsolódhattak.

A leventeoktatók katonaviselt altisztekből, tanítók, esetleg iparosok közül kerültek ki. A hangnem bizony kaszárnyai volt, a néhány osztályt járt, tanulatlan legénykék feje nem egykönnyen vette be a katonai tudományt. Valami mégis rájuk ragadt, a faluszerte szokásos ordibálás helyett megtanultak néhány katonanótát, esetleg a korszak második felében néhány népdalt is, mivel a régi népi kultúra addigra sok helyen, a nagyobb települések körzetében jórészt kiveszett. A fejekre az addigi kalap-süveg helyett katonasapkához hasonló leventesapka került, sokak számára ez viseletté vált.

De a levente-foglalkozásokon a fiatalok hallottak egyet-mást az akkori helyzetről is, főleg Trianonról, az ország csonkaságáról, hogy ez nem jó így és hogy ezt egyszer majd ki kell köszörülni. A leventék számára kötelezővé tették a vasárnapi istentiszteleten való együttes részvételt, sok helyen számukra külön levente-misét mutattak be, ahogyan az iskolásoknak pedig diákmisén vagy istentiszteleten kellett részt venniük.

A falvak-városok szélén az addigi liba- és birkalegelők lassan levente gyakorlótérré, később sportpályává, labdarúgópályává alakultak át. A rendszeres testedzés régebben csak az iskolák sajátsága volt. Az is csak a milleniumi időktől terjedt el. A levente-mozgalom
iskolázatlan fiatalok egy részével megkedveltette a sportot sőt később a versenyzést is. Az atlétika, a birkózás, a labdarúgás voltak a legkönnyebben elérhető, szinte eszközt sem kívánó sportok, esetleg még a céllövés, mint a későbbi katonai kiképzés előzménye.
Idővel a szomszédos községek, egy-egy járás csapatai számára versenyeket rendeztek, ahol a leventék alaki kiképzésétől a sportágakig összemérhették tudásukat, sőt díjakat is nyerhettek. Az addig úri passziónak számító sport általánosabbá vált.

Városokban, a fővárosban a munkás-fiatalok számára is kötelező volt a leventézés, ahol ennek már jóval vegyesebb volt a fogadtatása, de a sportolás lehetősége itt is előrelépést jelentett. Felmentést a leventézés alól csak a diákság kapott, a diákok körében viszont addigra nagyon elterjedt a cserkészet, amelynek abban az időben még semmi köze sem volt a katonai szemlélethez. Bizonyos alaki formaságokat és az egyenruhát leszámítva humanista szellem, játék és művelődés, gyakorlatias gondolkozás, a természet szeretete és a bajtársiasság voltak a cserkészet nevelő elvei.

A társadalomnak ezt a berendezkedését az a tudat hatotta át, hogy az országnak nincs hadserege, csak korlátozott számú, elvileg zsoldos katonasága, az is könnyű fegyverzettel ellátva, de készen kell állni arra a napra, amikor harcolni kell a hazáért. A két háború közötti nemzedékekbe ez a tudat mélyen beleivódott és meghatározta érzésvilágukat, gondolkozásukat. Arra nevelték őket, hogy körülöttük ellenséges népek élnek, az országgal és a néppel igazságtalanság történt és egy szebb jövőben reménykedhetnek,az egész korszakot átívelő nehéz életkörülmények között is. A Horthy-korszak kétharmadát az egymást követő gazdasági válságok sorozata sújtotta. Sok szó esett róla, hogy mindez ideiglenes, valaminek történnie kell és hogy ez a valami valószínűleg egy újabb háború lesz, amelyben a mi igazságunk győzhet.

Ezt a reményt táplálták az első háború hősi halottainak állított hősi emlékművek, s felavatásuk alkalmával, majd az évente megrendezett hazafias ünnepségek, szónoklatok, szava1atok, dalok, a lengő nemzeti zászlók, az egyenruhát ilyenkor felöltő egykori tisztek, a kivonuló
katonai díszalakulat, leventezenekarok indulói, a dalárdák hazafias kórusai mind erről szóltak.
Sok helyen összefolyt az 1848-as forradalom és szabadságharc emléke az első világháború küzdelmeivel, Petőfi és Gyóni Géza költészete, a Kossuth nóta Magyar Hiszekeggyel. Évről-évre.