Az államforma a háború után a királyság maradt és a Monarchia szétesésével hosszú évszázadok után először nyílt volna lehetőség rá, hogy a magyarok szabadon válasszák meg királyukat. Igen ám, de a Vér-szerződés kimondta hajdanán, hogy a magyarok első emberének Árpád véréből kell származnia. És akármilyen hihetetlennek tűnik is, ez a közmegegyezés kilencszáz éven át érvényesült, hála Árpád-házi királyaink és királynéink egyik-másikának, akik a család fériági kihalása előtt számos más uralkodóház őseivé is lettek. Egyedül éppen legnagyobbnak tekintett királyunk, Mátyás volt kivétel a szabály alól.
d-y-ó
Volt ugyan, egy ősi szokás szerint megkoronázott magyar király, IV. Károly, akit a győztes hatalmak nem engedtek visszatérni és fiatalon elhunyt. Hívei azonban előbb több kísérletet tettek visszahozására és fiát, Ottót legitim trónörökösnek tekintették. Voltak aztán a szabad királyválasztók, akik más, valódi, vagy ál-leányági örökösökkel számoltak, sőt Horthy hívei kacérkodtak az ő királlyá kikiáltásának gondolatával. De Horthynak konzervatív és liberális ellenfelei is bőségesen akadtak, amint a korabeli gúnydal kifejezte: volt egyszer egy tenger, volt egyszer egy ember. Kiszáradt a tenger, kimászott az ember, felmászott egy fehér lóra, így került a magyar trónra. Nem lehet levakarni róla – és ellenálltak.
Horthynak tehát kezdetben bőven akadtak ellenzői. A súlyos nehézségek között a kormányok sem sokáig maradtak a helyükön. A nagybirtokos arisztokrácia egy része ugyan támogatta az új rendszert, de addig nem számító társadalmi rétegek is beleszóltak a politikába. Hiába volt a választójog erősen korlátozott és a választásokon gyakori volt a hatalmi beavatkozás. Mégis a parasztságot képviselő Kisgazdapárt és szociáldemokraták számíthattak a választók támogatására. Egy ideig a keresztényszocialisták is jelen voltak a politikában, mint a legitim király hívei.
Több rövid életű kormány után Bethlen István grófnak sikerült a kisebb pártokból és a háború előttről továbbélő konzervatív-liberális politikusokból egy hosszú életű kormánypártot összehoznia, amelyből a radikális nacionalisták kimaradtak. Tekintélyes szakpolitikusok, jogászok pénzemberek álltak a tárcák élén és a régi közigazgatási kar működése megteremtette a gazdasági és társadalmi biztonságot, mintha a régi szép békeidők halványabb másolata é1edt volna fel. Ez a hét év, a Bethlen-éra volt a Horthy-korszak eredményes konszolidációjának ideje, amelynek a híres, nagy 1929-es gazdasági válság vetett véget. Akkor ismét kiéleződtek a gazdasági és politikai ellentétek, a hatalmas munkanélküliség ‚ a mezőgazdasági túltermelési válság milliókat sújtott, de a középosztály és a hivatalnokréteg is megszenvedte a válságot. Sztrájkok, tüntetések, parasztmegmozdulások kavarták fel a már lecsitult kedélyeket, kommunista mozgolódást számoltak fel és felélénkült a nemzeti radikalizmus is, amely rokonszenvezett Mussolini rendszerével és a német nemzeti szocialistákkal, azok katonás kormányzási módszereivel.
Ez a légkör állította előtérbe és segítette a miniszterelnöki székbe Gömbös Gyulát, aki a Bethlen-korszakban nem jutott szerephez.
Gömbös katonatiszt volt és a háború végén egy katonás szervezetet hozott létre volt tisztekből, frontharcosokból, a MOVE-t, amely szembefordult a kommunistákkal. Gömbös részt vett az ellenforradalmi szervezkedésekben, de diktatórikus elvei és hajlamai miatt a rendteremtés után sokáig a politika perifériájára szorult. Most, rendpárti programjával egyszerre a jövő embere lett. Híres Kilencvenkét Pontjában szinte mindenkinek ígért valamit, de a körülmények nem tették lehetővé azok teljesítését. Ahhoz elegendőek voltak, hogy néhány évre kiútnak érezzék a változásokat kívánó, főleg nemzeti radikális érzelmű volt katonák és a fiatalság egy része, amely a háború után nőtt fel és új utakat keresett. Számos később szerepet játszó fiatal értelmiségi vált egy időre Gömbös hívévé.
Gömbösnek sikerült a külpolitikában megerősíteni a Mussolinivel való kapcsolatokat és már korán keresett kontaktust Hitlerrel, illetve az időközben hatalomra jutott náci rezsimmel. Ez gazdasági és kulturális sőt, katonai téren is eredményes volt. Időközben a gazdasági válság hullámai is elültek, lassan javulni kezdtek a kilátások és az Európa-szerte megindult modernizáció, pezsgés itt is éreztette hatását. A Gömbös-korszak nagy sikere volt a magyar csapat tíz aranyérme és harmadik helye a berlini olimpián, amely a német és olasz politika figyelmét is felkeltette Magyarország, mint lehetséges szövetséges iránt. Mussolini sikerei tetőpontján állt, gyarmatosította Etiópiát, amelyet akkor Abessziniának neveztek, Hitler pedig megszállta a demilitarizált Ruhr-vidéket, ami a versaillesi béke felrúgását jelentette. Ezek a tények reményt keltettek a magyarságban, hogy sikerül majd Trianon revízióját elérni, annál is inkább, mert a volt Antant-hatalmak bágyadt tehetetlenséggel reagáltak a diktátorok önkényeskedéseire. Kitört a spanyol polgárháború, ahol a Franco tábornok német és olasz támogatással fokozatosan kiszorította a kommunistákat, anarchistákat és az őket támogató szovjet csapatokat Spanyolországból.
Gömbös azonban - aki ha diktátor nem is, de hozzájuk hasonló módszereket alkalmazó politikus kívánt lenni, meghalt. És halálával egyidőben Európának és Magyarországnak a háború utáni „kis békét” jelentő korszaka is véget ért. Valami új kezdődött.
Horthynak pedig – akit kezdetben sokan gondoltak politikai kalandornak, szerencselovagnak, dilettánsnak – talán Bethlen bölcsessége következtében – sikerült ferencjózsefi allűröket elsajátítania és a többséggel elfogadtatnia magát. Fokozatosan népszerűvé és a napi politikán felülálló örökös államfővé szilárdult.
