A kék könyv sárguló lapjai

Örömre, tehát egyelőre nincs okunk. Reményre talán igen, de óvatosságra, és főleg emlékezésre feltétlenül szükségünk van, mert a neoliberalizmus túlélését a zavartkeltő hírözön, és a mesterségesen gerjesztett feledtetés biztosítja. Illyés Gyula, a Haza a magasban című versében írja: „Jöhet idő, hogy emlékezni bátrabb dolog lesz, mint tervezni.” Illyés fenti figyelmeztetésével összhangban Magyarországon ma a neoliberális politika gátlástalanságaira emlékezni fontosabb dolog, mint tervezni, mert a történtekre való emlékezés nélkül minden tervezés, és közösségi erőfeszítés szükségszerűen csalódásba torkollik. A jelenlegi írás, az emlékezés fontosságának jegyében, az elmúlt húsz év magyarországi neoliberális politika jellegzetességeit, és a létező neoliberalizmus jelenlegi látképét igyekszik felvázolni.   

A neo-liberális, és neo-konzervatív kifejezések a „tan” gazdaságpolitikai szempontjából azonosak, azzal, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a konzervatív (republikánus) párthoz kötődő neokonzervatív kifejezés az elterjedtebb. A jelenlegi írás szempontjából a két kifejezést azonos értelemben használjuk. (K. P.) A neoliberalizmus lényegét az a megállapítás fejezi ki legtömörebben, mely szerint, amit az egykori kommunista propaganda a kommunizmus áldásairól terjesztett, az mind hazugságnak bizonyult, amit azonban a kommunista propaganda az imperializmus sötét oldaláról terjesztett, az a neoliberalizmus formájában mind igaznak bizonyult.
A létező neoliberalizmus az, ami Magyarországon most van:  Az ország erőforrásinak idegen kézre juttatása, a téves, és hatástalan eszközökkel kezelt gazdasági válság, a szegények, és a gazdagok közötti elképesztő különbség, a munkahelyek eltűnése, a létbizonytalanság, az erkölcsi értékrendszer feldúlása, az egészségügy, és az iskolarendszer tönkretétele, a nemzetellenes kormányok sorozata, a nemzeti függetlenség hiánya, mígnem, az emberek idegenekké válnak saját hazájukban. A fenti, globális síkon megjelenő sorscsapásokat Magyarországon még a külön magyar bajok tetézik be: a vidék elsorvasztása, népességfogyás, az elöregedés, a határon túli magyar nemzeti közösségekért való kiállás hiánya.

Irving Kristol, az ifjú amerikai marxisták Trotsky nézeteivel azonosuló csoportjának tagjaként kezdte újságírói, és politikai pályafutását. Trotsky nézeteiről ezen a helyen csak annyit, hogy Trotsky az ortodox marxizmus híve volt, és a világforradalom, illetve az egész világra kiterjedő azonos uralmi rendszer megvalósítását szorgalmazta.  Az amerikai marxisták kis, de harcias csoportja később a new yorki értelmiségiek néven folytatta tevékenységét. Amikor mindinkább nyilvánvalóbbá vált, hogy a Marx tanaira épülő Szovjet gazdaságpolitika nem működik, a kapitalista országokban a világforradalom, pedig nem következik be, akkor az amerikai marxisták a magántulajdon, és a piac mindenhatóságát helyezték hitvallásuk központjába.  A neoliberálisok ma, az amerikai hadsereg haderejére, a dollár globális fizetőeszközként való hatalmára, és az Amerikai Egyesült Államok államilag támogatott mezőgazdaság kizárólagos jogának a támogatására építik hatalmukat. (Emiatt mennek tönkre a magyar gazdák)

Irving Kristol hihetetlennek tűnő politikai metamorfózisa híven tükrözi a neoliberális eszme átalakulását az ortodox marxistól, a nagyvállalati globalizmusig, és az amerikai keresztény szélsőjobboldal való érdekszövetségig.  Az ortodox marxizmus, és a neoliberalizmus között, azok végleges célkitűzései alapján nincs sem elméleti, sem gyakorlati ellentét. Az ortodox marxizmus, és a neoliberalizmus végső célkitűzései azonosak. A marxizmus alapvető célkitűzéseinek alapján megállapítható, hogy Marx tanainak lényege nem a termelő eszközökhöz való viszony mibenléte, vagy az általános jólét megvalósítása, hanem az egész földkerekségre kiterjesztett azonos uralmi rendszer megvalósítása, és annak keretein belül, a tan legtudatosabb tagjainak a vezető szerepe. A fenti célok a marxizmus szerint csak a folyamatos forradalom által valósíthatóak meg. Trotsky különösen Marxnak a folyamatos forradalomra vonatkozó nézeteivel azonosult (internacionalizmus).

A folyamatos forradalom a neoliberális politika keretei között a „gonosz tengelye” elleni veszély ébren tartása, és a „terror elleni háború” keretei között valósul meg. A folyamatos forradalom velejárója az éberség. Magyar közegben, a folyamatos forradalom, az éberség, illetve a terror elleni háború, a „terjedafasizmusmagyarországon” világgá kürtölése, valamint a „mindenértorbánahibás” napi rendszerességgel való adagolásának formájában jelentkezik.  

Irving Kristol, és a neoliberálisok eredeti marxista nézetei, tehát alapjában véve nem változtak meg, csak az új nagyhatalom társadalmi berendezéséhez való igazodásról van szó. Noam Chomsky szerint a megváltozott neo-liberálisokká vált hatalmi rétegnek magához a nagyhatalomhoz való viszonya maradt ugyanaz. Vagyis, a „szép új világ” élharcosai ismét oda csatlakoztak, ahol a pénz, és a hatalom van. Irving Kristol legfőbb öröksége, hogy az általa gerjesztett neoliberális propaganda megfosztotta a demokráciát annak tartalmától, a nyelvet pedig lezüllesztette. Arundhati Roy, indiai író szerint:

Ma az olyan szavak, mint a fejlődés és fejlesztés felcserélhetőek a reformokkal, a szabályozás hiányával, és privatizációval. A szabadság az egyéni választás korlátlan lehetőségét jelenti. A szabadság szónak kevesebb köze van a szellemi eszményképhez, mint valamely szagtalanít szer kiválasztásához. A piac nem azt a helyet jelenti, ahol élelmiszert vásárolunk. A piac azt a területi meghatározás nélküli fogalmat jelenti, ahol a személytelen nagyvállalatok milliós tételekről látatlanul döntenek , beleértve a népek, és nemzetek jövőjét is…

Kik vannak Magyarországon Irving Kristol zakójának zsebében, és kik zsebelik ki az országot?

Irving Kristol haláláról, Magyarországon Békés Márton írt egy hosszabb cikket: „Ifjú szívekben él – Irving Kristol halálára” címen, amelynek befejező mondata így hangzik: Sokan mondják dicséretnek is beillő szemrehányással, kevesen pedig titkolt elismeréssel, hogy néhányan – fiatal konzervatívok – Kristol zakójából bújtunk ki. Én csak remélni tudom, hogy ez így van. Érthetetlen, hogy egy szuverén állam „fiatal konzervatívjai” mit keresnek egy idegen állam politikai ideológusa zakójának zsebében.

Magyarországon a „fiatal konzervatívok”, illetve a neoliberálisok politikai programját az SZDSZ 1989-ben közzétett: A Rendszerváltás Programja” c.  Kék könyve tartalmazza. A Kék könyv a szabad piac uralmát a tudományos szocializmus mintájára egyedüli lehetőségként jelöli meg: TINA (There Is No Alternative. A „Kék könyv” szerzői kijelentik, hogy a népi mozgalom utódjának tekintik magukat, és Bíbó Istvánt, és Szabó Zoltánt is zászlójukra tűzik, de az Európa választása c. fejezetben a Kék könyv elhatárolódik a nemzet egészének felemelésére irányuló sajátságos magyar út politikájától.  Az SZDSZ-nek a magyarság egészéhez való elutasító magatartása nem szorul külön bizonyításra.  Az SZDSZ húsz éves politikája az 1930-as évek népi, urbánus ellentét egyenes folytatása.  Ignotus Pál már 1934-ben megdöbbentő hevességgel szembefordult a a magyar népi mozgalommal,  amelynek célja  a maygar nép egészének felemelésére, és szellemi felemelkedésére irányult.  Ignotus Pál, és az SZDSZ is a „fölkerekségi hadszinten” megvalósuló  eseményekhez köti a magyarok sorsát. Emlékezzünk, az SZDSZ 2002-es  írásban kinyilvámított választási ígéreteire (plakátok, cikkek, programok):  adócsökkentés, a dolgok tisztába tétele: tiszta közélet, felelős, és becsületes közszereplők. emberhez méltó egészségügy, általános jólét, a korrupció megszüntetése („SZDSZ a garancia”, „Tiszta szándék, tiszta eszközök”), a tudás megbecsülése, reális gazdaságpolitika, szabadság, több pénz, valódi reformok. (Hacsek: „Ne nevettessen, mert cserepes az ajkam.) Mi valósult meg ezekből?

A magyarországi neoliberálisok igazi hazugság, azonban nem abban rejlik, hogy a Kék könyv, írásban adott ígéreteiből egyetlen egyet sem valósított meg, hanem abban, hogy azokat eleve nem is volt szándékában megvalósítania. Az SZDSZ programja a másik pártokkal szembeni nyerő taktika céljait szolgálta, és nem is a magyar választóknak íródott, hanem az Amerikai Egyesült Államok neokonzervatív vezetőihez benyújtott pályázati kérvény, illetve hűségnyilatkozat volt. Az SZDSZ programjának megfogalmazásában a döntő kérdés eleve nem az volt, hogy mi az, ami a magyaroknak jó, hanem az hogy: Mi az, ami megy, és honnan jön a pénz?

A magyarok több mint ötven évig vártak a rendszerváltásra. A rendszerváltás reménye a magyar nép szabadságvágyát fejezte ki, még akkor is, ha tényleges szabadságra nem is voltak meg a feltételek. Az SZDSZ, azzal, hogy helytartósági szerepet vállalt az ország kifosztásában, a magyar nép szabadságvágyát, a reményt árulta el, Hamvas Béla szerint, egy nép szabadságvágyának az elárulására megbocsátás nincs. Irving Kristol helyett a magyaroknak a saját Nagyjaikra kel emlékezNI. 

A létező neoliberalizmus ma már kívülről hordja bordáit, és megjárt utainak, népeket, és kultúrákat eltipró lábnyomaiból közvetlenül is megállapítható annak mibenléte.  Ennek ellenére a neoliberalizmus áldásairól szóló könyvek, és tanulmányok továbbra is sorozatosan hirdetik az új világrend (majdani) áldásait. Az egyik ilyen könyv: Jacob Heilbrunn: They Knew Theír Were Right – The Rise of the Neocons („Tudták, hogy igazuk van – A neokonok felemelkedése”), c. könyve. Az ízig, vérig neokonzervatív Heilbrunn könyve a neoliberális öndokumentáció kirívó példája. A könyv, a neoliberalizmus általános megértése szempontjából félrevezető, és ma már felesleges is, de az öndicséretszerűen kiemeli a neoliberalizmus élcsapatának elmei beállítottságát, és a neoliberális gondolkodásmód jellegzetességeit. Vagyis leírja azt, hogy a neoliberálisok hogyan gondolkodnak, és hogyan látják önmagukat, és másokat, s mi a sikerességük titka. Heilbrunn ezen a téren sem mond semmi újat, mert a fenti jellegzetességek ugyanúgy megállapíthatóak bármelyik magyarországi balliberális napilap, mondjuk egy heti vezércikkeinek, és vélemény rovatának rövid tanulmányozása alapján. Heilbrunn könyve alapján, a neoliberálisok elmei beállítottsága (mindset), önmagukról alkotott véleménye, és társadalom többi tagjai iránti viszonya a következő hét pontban foglalható össze:

1.    Fanatizmus, ellenségkép, harciasság
2.    Erkölcsi elvekre való hivatkozás, kettős mérce
3.    Az áldozat szerepében való tetszelgés, üldöztetési mánia
4.    Öndokumentáció, és az önmaguk alkotta hírességek imádata
5.    Belső kapcsolatrendszer, családi alapon való politikai folytonosság
6.    A háborús politika támogatása
7.    Kizsákmányolás, rombolás

A fentiekről bővebben Lásd: „A neoliberális gondolkodásmód jellegzetességei” című összefoglalót.

A Szovjetunió összeomlását követően a magyarországi neoliberálisok is felesküdtek a PIAC mindenhatóságára, és az Amerikai Egyesült Államok vezető szerepére. Most egy egy másik, esélyesebb lóra tették fel Magyarország sorsát. Egy esélyesebb lóra, de mégis egyetlen egyre. Az Amerikai Egyesült Államok birodalmi politikájának helyességét ma már magában az Amerikai Egyesült Államokban, és külföldön is, a szó szoros értelmében több fronton is megkérdőjelezik. Az Amerikai Egyesült Államokra való támaszkodásra ma már mindinkább vonatkozik az a bibliai idézet, mely szerint: „Talán Egyiptomnak, ennek a törött nádszálnak a támogatásában bíztál? Aki ebbe támaszkodik, annak belemegy a tenyerébe, és átszúrja azt. Így járnak Egyiptom királyával, a fáraóval mindazok, akik benne bíznak.” (A Királyok Második könyve 18. rész 21.) Vagyis, a behódoló együtt bukik a hódítóval.

A magyarországi neoliberális gazdaságpolitika a kék könyvének  a MODERN PIACGAZDASÁGOT ÉS NE MÚLT SZÁZADI KAPITALIZMUST c. fejezetében ezt olvassuk: A tőkepiacnak, a finanszírozásnak, az állami gazdaságpolitikának olyan sokrétű eszköztára alakult ki, amelyek révén elkerülhetőek a visszatérő válságok. A fenti megállapítás tévesnek bizonyult. A kék könyvnek majdnem minden megállapítása tévesnek bizonyult, és a legtöbb esetben a megtett ígéretek, azok ellenkezőjére fordultak.  Az egész világot érintő gazdasági válság van.

„Több SZDSZ/MSZP, több hazafiasság”. Egy ilyen választási plakát ma már elképzelhető. A neoliberálisok gyors színeváltozását Magyarországon semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a határon túli magyarok kettős állampolgársági kérelme ellen leghevesebben kampányoló SZDSZ az új választások előestéjén most (feltételesen) támogatja azt.

Emlékezzünk: Amikor az SZDSZ tagsága, és támogatottsága először csökkeni kezdett, Tölgyessy Péter, az SZDSZ akkori elnökeke feszegetni kezdte, hogy az SZDSZ-ben több hangsúlyt kell helyezni a patriotizmusra. Ma, amikor az SZDSZ tagsága, és támogatottsága majdnem nullára csökkent, a párt jelenlegi elnöke, Retkes Attila lefordította a patriotizmus szót magyarra, és azt ígéri, hogy, ha az SZDSZ az új ciklusban bekerül a parlamentbe, akkor hazafias politikát igyekszik folyatni. (Lásd. Tellér Gyula kitűnő előadást erről a tárgykörről az ECHO TV. Civil Akadémia sorozatának, 2009. szeptember 20. adásában)

Az SZDSZ hirtelen patriotizmusa most sem arról szól, hogy mi az ami a magyarokank jó, hanem arról, hogy mi az ami most megy, és honnan jöhet még pénz. Retkes Attila, az SZDSZ pillanatnyi elnöke 2009. október 8-án, az új magyarországi választások előtti huszonharmadik órában azt is kijelentette, hogy pártja alapítványt létesít a vidéki Magyarország „mélyszegénységének” kezelésére. Az SZDSZ felfedezte a magyar népet, és elismerte, hogy Magyarországon ismét, illetve még mindig van „mélyszegénység.”

Mi az, amire a „mélyszegénységgel” kapcsolatban emlékezni kell? Emlékezzünk, hogy a magyarországi liberális erők, a 1930-as évek óta hevesen szembeszálltak minden olyan kezdeményezéssel, amely a magyar nép egészének a felemelésére, (a „mélyszegénység” megszüntetésére) irányult. Emlékezzünk arra is, hogy a jelenlegi kormánykoalíció nyolc éve van hatalmon. Különles az is, hogy a megteremtett gazdasági javak leszivárgásának elvéről ma már senki sem beszél, mert bebizonyosodott, hogy a dúsgazdagok javai nem szivárognak le, hanem a csúcson összpontosulnak, s a gazdagok kis csoportja, a társadalomnak talán az egy százaléka mind gazdagabb lesz, a társadalom tagjainak többsége, pedig mindinkább elszegényedik. Így jutunk el a „mélyszegénységig” A „mélyszegénység” az ország általános elszegényedésének a következménye. Az ország oda jutott, hogy akik eddig a szerényen élők morzsáin éltek, azok a „mélyszegénység” fokára süllyednek, mert a középosztály elszegényedésének következtében a morzsák elapadtak. Ezt jelenti, József Attila: „Aki szegény, az a legszegényebb” versének értelme.

Emlékezzünk, és óvakodjunk: A második világháború előtti kizsákmányoló nagytőkés rendszerek arra a cinikus meglátásra építették uralmukat, mely szerint a magyarnak szánthatsz a hátán, csak az eke piros, fehér, zöld legyen. A jövő neoliberális Magyarországa vas, és acél országa helyett a kaszinók országa lehet. A fentiek alapján, elképzelhető egy neoliberális rendezésben megvalósított, Horthy korszakot mintázó, retrofit, műmagyar koldusopera is, amelyben a helyi lakosság, a külföldi vendégek, és hazai nagyurak szórakoztatására másodállásban minden este beöltözik Sobri Jóskának, sarkantyús gulyásnak, pántlikás grófnőnek.  Az úri közönség pedig táncol.

A jelenlegi kormány ismét egy hatalmas kölcsönt vett fel a Nemzetközi Valuta Alaptól. Az új kölcsön feltételei roppant szigorúak, s azok csak további, költségvetési megszorítások árán valósíthatóak meg. Vagyis, még kevesebb pénz jut a társadalom egészét szolgáló ágazatok fenntartására. A jelenlegi államkölcsönkölcsön drákói feltételei mellet, és a meglevő államadóság súlya alatt nem igen van lehetőség tényleges változásokra, bármely párt, vagy pártkoalíció nyeri a választásokat. Az elkövetkező kormány sem mondhatja, hogy mást akar, esetleg csak azt, hogy jobban tudja, és más színekben szándékozik kormányozni.

A tényleges változás lehetőségének egy másik akadálya az Európai Uniós tagság. Az Európai Unió a gátlástalan piacgazdálkodás, és a szabad tőke áramlás védőbástyája Európában. Magyarország az erre vonatkozó szerződések, és dokumentumok mindegyik megszavazta, és ratifikálta, tehát az estleges új kormánynak is meg van kötve keze, és lába.

A magyarországi neoliberális gazdaságpolitika rablógazdálkodó jellege, a hozzánemértő kormányzás, a közélet szintjének lezüllesztése, a magyar nemzeti értékek rombolása, azonban annyira elkeserítette az embereket, hogy, hogy azok egyszerűen azt mondják: Elég! Jöjjön bármi más, csak ezek menjenek. Vagyis, az emberek nem valamire szavaznak, hanem valami ellen, és főleg valakik ellen szavaznak - a jelenlegi rendszert egyszerűen leszavazzák. A nemcsak kenyéren él az ember szellemében, a "leszavazás" is van olyan jó ok a változásra, mint bármi más.