A Nyilatkozat a Magyar Nemzet május 15-i számában megjelent, olvasható, az állami címerrel szentesítve, „Magyar Országgyűlés” aláírással, mintha már elfogadtatott volna, noha megtárgyalása még majd csak most következik. A parlamenti többség az elfogadás garanciája.

A Nyilatkozat nyilván nagy vitát vált majd ki, ámbár minden szavával egyet lehet érteni. A dokumentum ugyanis a magyarok, a nemzet tagjainak együttműködéséről szól, nem pedig a pártok együttműködéséről. Ugyanakkor olyan pártoknak kellene elfogadniuk, amelyek nem működnek együtt, nyilván fenn tartják maguknak a jogot, hogy ugyanarról a kérdésről mást gondoljanak, mást értsenek és mondjanak, saját szájízük szerint.
    
Jöhetnek és jönnek a szőrszálhasogatók, akik nem ismerik el, hogy az elmúlt húsz évben nem működtek a demokrácia szabályai, hogy lehet-e mostantól egy új rendszerről beszélni, és hogy a kétharmados többség birtokában a Fidesz mindenkit be akar kényszeríteni egy új népfrontba. Ez lenne a Nemzeti Együttműködés Rendszere?
    
Nem nehéz mindezt és még sok mindent belemagyarázni a Nyilatkozatba. Pedig valószínűleg nem arról van szó, hogy holnaptól kezdve pedig ne legyen ellenzék, hanem csak arról, hogy fontos kérdésekben legyen meg a nemzeti egység. Hogy ne a kétharmados többség, hanem az előzőleg többször emlegetett három harmad jelenjen meg a nyilvánosság előtt. Nem elég, hogy a kétharmad birtokában a Fidesz-KDNP minden lényeges ügyben dönteni tud, a közvéleménynek is szentesítenie kell.
    
Jobb volna és próbáljuk meg a Nyilatkozatot úgy értelmezni, mint a nemzet egészéhez, nem pedig a konkurens pártokhoz szóló felhívást.
    
Fogjuk fel úgy, mint a határon túliakhoz és a világban szétszórt magyarsághoz szóló felhívást, amely érvényteleníti a 2004-es sikertelen népszavazás okozta sérelmeket.
    
De éppen ilyen fontos, hogy meghallják az elaprózott, olykor egymással is versengő érdekvédelmi szervezetek, a szakszervezetek, kamarák, szövetségek, tudományos és művészeti egyesületek tagjai és figyeljék a kormánynak az ő érdekükben folytatott tevékenységét.
    
Remélhetőleg sor kerül majd egy, vagy több nagy nemzeti kerekasztalra, ahol a nagytőkések, az egyházak vezetői, a különböző önkormányzati szövetségek, a kisebbségek is helyet kapnak. Mindazok, akik, amelyek a hiányzó második kamarát, szenátust, felsőházat képezhetnék, de jelenleg „minden szavazat ugyanannyit ér” alapon azonos befolyást jelentenek a választáson résztvevő fél analfabétákkal.
    
Ezek a lehetőségek mind ott bújkálnak a Nyilatkozat tömören megfogalmazott általános megállapításai mögött. A legjelentősebb mégis az az öt rövid szó, amely valóban összefoghat egy hagyományait tisztelő, és védelmező nemzetett: munka, otthon, család, egészség, rend”.
    
A szöveg nem irányul senki ellen, aki a jövőbeni magyar nemzet tagja kíván lenni, legyen „bármilyen korú, nemű, vallású, politikai nézetű”, de keményen elhatárolódik az elmúlt negyvenhat évi diktatúrától és az azt követő zavaros húsz évtől.
    
Ezzel a két korhatárral kapcsolatban kívánkozik egy csekély határkiigazítás.
    
Közvetlenül a második világháború befejezése után volt egy rövid korszak, amikor annyi borzalom után, egy hasonló rendszerváltáshoz reményteljes várakozás bontakozott ki a háborút átvészelt fiatalsághoz. Az 1945. őszi választásokon a kommunisták mindössze 17 százalékot kaptak, kevesebbet, mint ma élő örököseik. A nagy erőket felszabadító összefogás jellemezte annak az újrakezdésnek első pillanatait is.
    
De a közelmúlt, a húszéves átmenetének kezdete sem volt közel sem olyan zavaros, mint ahogyan ma visszatekintve látszik. Sajnos, talán éppen az akkori fiatalok alábecsülték nagyapáik korának három éltető forrását, a nemzetet, a hitet, a múlt szent hagyományait. Talán számukra ezeknek az értékeknek a felismeréséhez volt szükségük erre a zavaros húsz évre, amelynek közbeeső fázisa volt a „két gyerek, három szoba, négy kerék materiális fogalma, amely mostanra a Nyilatkozatban az elvontabb „munka, otthon, család, egészség és rend” ötparancsolatává nemesedett. Eközben a két gyerektől a négy kerékig vezető út rögösebb lett, mint valaha volt.
    
A „munka és a rend” az Országgyűlésre nézve is fenyegető tartalmat jelent. Azok, akik bohóctréfák bemutatására szakosodtak, a mostani két szélen, remélhetőleg kötelezőnek tekintik majd magukra nézve a Nyilatkozat megfogalmazását, ennek belátásához nem lesz szükség további húsz évére az ország népének.
    
Amint húsz évbe telt, míg az egyszeri parlamenti tréfacsinálók eljutottak a munka a rend és a többi érték nyilatkozatba foglalásáig.