Ha van, akkor ez törvénysértés. Ha nincs, akkor hogyan lehet, hogy mégis van?

De mindennél érdekesebb a harmadik kérdéscsokor. Miért és kinek jutott eszébe és éppen most, szezon végén, hogy sürgősen orvosolja a feltételesen létező, állástalan, közigazgatási hivatást választó és arra alkalmas cigány származású diplomások helyzetét?

Vagyis nincs szó semmi másról, mint valamiféle ötletelésről, amellyel egy rendkívül bonyolult, az elképzelt módon biztos kudarcra ítélt feladatot akarnak lesöpörni az asztalról. Akkor, amikor jó ideje semmi nem történt a cigányság siralmas anyagi helyzete javításának, munkára fogásának, eredményes oktatásának, nevelésének, tűrhető lakáshoz juttatásának, társadalmi elismertségének érdekében.

Nincs ennél bonyolultabb kérdés ma Európában. Az afroamerikaiak – művésznevükön négerek – problémájának megoldása gyerekjáték volt ahhoz képest, amit az európai cigányság problémája jelent.

A feketéket – bármilyen gyalázatos bánásmódban részesültek is, azért vitték az amerikai kontinensre, hogy dolgozzanak. Tehát dolgozniuk kellett, bármilyen alacsonyrendű is volt a feladatuk, de rászorították őket a rendszeres munkavégzésre és ezen belül akármiféle alacsonyfokú szakmai ismeretekre. Ha azt gondoskodásnak lehet nevezni, ellátták őket, volt valamiféle szállásuk. Rákényszerítették őket a civilizált világ magatartási és erkölcsi normáinak elemi szintű ismeretére és azok betartására. Idők folyamán későbbi generációik már minimális oktatásban is részesültek. Vagyis a későbbi beilleszkedésnek legalább a legkezdetlegesebb feltételei megteremtődtek. Végül pedig, mikor a beilleszkedés útja is megnyílt, volt előttük modell, követhető példa a beilleszkedéshez, volt hová beilleszkedniük, az új életet kezdő bevándorlók seregéhez hasonlóan.

Európa keleti felében a cigányok emancipációjának éppen az elemi feltételei nincsenek meg. Az újabb és újabb bevándorlók már itt született generációit nem kötelezi senki és semmi semmire. Nem kötelesek és nem tudnak dolgozni. Nem kötelesek és elsöprő többségükben nem is akarnak tanulni. A civilizált élet alapfeltételei nem biztosítottak számukra és nincs is olyan példa előttük, amely követhető lenne. Csak a nem cigány népesség legalacsonyabb szinten élő, tőlük sorsukban alig különböző rétegeivel van érintkezésük és a modern civilizáció erkölcsi és viselkedési normáit nem ismerik.

Ehelyett jogaikat hangsúlyozó hazugságokkal traktálják, fizetik ki őket és nem egyszer a többségi társadalommal való szembefordulásban láttatják velük felemelkedésük útját.

Mindezeket tetézi a cigányságnak, mint rétegnek, mint közösségnek, mint emberek valamiféle csoportjának téves identitása. Kisebbségnek nevezik őket, mint más, valóságos identitással rendelkező népcsoportokat, amelyeknek van anyaországuk, amelyhez identitás köti őket. A cigányok valójában hontalanok, akik azonban nem akarnak identitást vállalni elfogadóikkal sem. Nincs történelmük, állítólagos ősi kultúrájuknak nincs kapcsolata semmiféle civilizációval, nincs egységes nyelvük, de a befogadó országokét sem érzik magukénak. Emiatt európai létük holtpontra jutott ugyanakkor, amikor fizikai létük egyre valóságosabb és egyre problematikusabb.

A mai napig sem a XX. sem a XXI. század nem talált megoldást a cigányság problémájára, mert úgy egyenjogúsítani őket, hogy ennek semmiféle feltétele nincs meg sem a befogadó társadalom módszereiben, sem magukban az érintettekben. Az erőltetett asszimiláció nem megoldás, önkéntes szándék az asszimilációra pedig nincs.

Pedig nem igaz, hogy az asszimiláció ne lehetne megoldás.

Kevesek számára, hosszú idő alatt, generációk felemelkedésével van rá példa. És a befogadó társadalomban is van hajlam az asszimiláltak befogadására. Ez hosszú folyamat, és egyik feltétele, hogy megszűnjék a migráció, a ki tudja honnan származó újabb és újabb, az európai léttől idegen utánpótlás, amely miatt minduntalan elölről kell kezdeni az alapproblémákkal való vívódást. Na meg a látszatintézkedéseket, amelyek soha semmilyen probléma megoldásában még semmit sem segítettek.