Azóta ez foglalkoztatja leginkább a médiumokat, alig jut hely az idült gazdasági problémákra.

Ezt kihasználva a Bajnai-kormány még gyorsan lenyomta az Országgyűlés torkán a jövő évi adócsomagot, beleértve a vagyonadót, a lakosságot érintő megszorításokat, elsősorban a már életbe is lépett ÁFA-emelést, amely tovább csökkenti a szegények életszínvonalát, ha volt eddig nekik olyan.

Figyelemelterelő trükként még gyorsan bedobták a húsz év előtti határnyitás állítólagos évfordulóját, néhány napba sűrítve egy hosszabb, több hónapos – a rendszerváltás kezdetét jelentő – időszak alatt történteket, a Nagy Imre-temetéstől a kelet-németek határáttöréséig. Ezzel ki is sajátított az MSZP, minden akkor történt eseményből leszüretelhető dicsőséget, keserves nyekergéssé változtatva ezzel a néhai MSZMP és a mostani baloldal hattyúdalát.

Az új sláger mégis a Jobbik sikere az EP-választáson, vagyis a szélsőjobb előtörése, a fasiszta-rasszista veszély.

Ennek kapcsán nagyon érdekes összehasonlításokat tesz az ÉS júniusvégi számának sajtótörténész-írója, amikor megemlékezik egy jócskán elfeledett évfordulóról. Összehasonlítja a hetven év előtti országgyűlési választások eredményét a júniusi EP-választásokéval, illetve korabeli sajtó visszhangjával. Az egybeesések meglepőek.

1939 májusa már csak néhány hónappal előzte meg a második világháborút. Németország, illetve a hitleri birodalom már megszállta Ausztriát és Csehországot, Szlovákia önállósult, a Felvidék magyarlakta területei és Kárpátalja visszatértek Magyarországhoz. A nagy gazdasági válságot kiheverve fellendült a gazdaság, a Horthy-korszak társadalma végre bizakodóan nézhetett a jövőbe.
 
A választást megelőzően az addigi kormánypárt átalakult és Magyar Élet Pártja néven indult a választáson, ahol ez a keresztény- nemzeti-konzervatív párt hetven százalékos többséget szerzett a parlamentben. De feltűnt egy addig csak az utcán, zavargásokon szereplő szélsőjobboldali pártcsoport, a Nyilaskeresztes Párt néhány hasonló előjelű kisebb segédcsapatával, és a semmiből egyszerre a legerősebb ellenzéki párttá lett tizenöt százalékos eredményével. A szociáldemokraták és a liberálisok szinte megsemmisültek.

Az eredmények egyik pikantériája az, hogy a szélsőjobb győzelmét az addig „vörösnek” tartott övezetekben aratta, így Pest megyében, Nógrádban, Nyírségben. A jobboldali,Magyar Szó című Újság az eseményt így kommentálta: „...A liberális múlt utolsó mohikánjai mögül
eltűntek a tömegek. Az a párt, amely a legutolsó időkig magát tartotta a magyar dolgozó tömegek egyedül jogosított képviselőjének, a végkimúlás hullafoltjait mutatja. Mint hatalmi tényező máris megsemmisült.”

Ugyanakkor a Magyar Élet Pártját támogató média hangsúlyozta, hogy a győztes nagy középpárt mennyire távol áll a szélsőjobbtól. Vita indult arról is, hogy a sikeres szélsőjobb párt középről szerzett-e szavazatokat, vagy a baloldal szavazatait szívta el. A baloldaliak számadatokkal bizonygatták, hogy tőlük megközelítőleg sem hódított el annyi szavazatot a szélsőjobb, mint amennyit kapott, tehát azt csak a nagy középpárttól csábíthatta el. A jobboldali média ugyanakkor azt bizonygatta, hogy a szélsőjobb hirtelen felbukkanása a semmiből nem jelent semmiféle veszélyt, soha nem kötnek velük szövetséget és a demagóg nyilasok mögött nem áll felkészült, kormányzásra alkalmas garnitúra, soha nem válhatnak többségi kormányerővé.

Még számos, hasonló analógiát lehetne felfedezni a hetven éve történt választás és az EP-választás között. Mégis, ha valaki ebből a szélsőjobb veszélyességét akarja bizonyítani, és riogatni szeretne, óriásit téved. Kezdve attól, hogy akkor a korlátozott választójog miatt összesen annyi polgárnak volt szavazati joga, ahányan most méltóztattak elmenni szavazni. Akkor sem volt teljes a részvétel, tehát a társadalomnak csak egy keskenyebb, elsősorban középosztályi, tehetősebb része szavazott. De, abban az időben egy ritka erős katonai nagyhatalom és még féltucat ország kormánya volt sokkal jobboldalibb, mint az akkori magyar rendszer, a valódi fasizmus Európa szerte fénykorát élte. Másik oldalon pedig ott tornyosult a behemót bolsevista Szovjetunió, amelytől rettegett a kommunizmusba egyszer már belekóstolt magyar polgári társadalom. A nagyok pedig, elsősorban Hitlerék, erősen beleavatkoztak a mi belügyeinkbe, amint a háború ideért. A nyilasok hatalomra jutásakor a magyar állam már teljesen szétesett, egyik fele német, másik fele szovjet megszállás alatt állt.

Mi következik tehát a sok látszólagos hasonlóságból?

Semmi. Legfeljebb annyi, hogy a szélsőjobb – saját erejéből – nálunk nem tud hatalomba jutni. Sem akkor, sem most.