Ebben talán Szili Katalin a legexcentrikusabb. Lemondott a még most is komoly lehetőségeket nyújtó parlamenti elnökségről. Ezzel valójában egy jelentős infrastruktúráról is, ami a szervezéshez elengedhetetlen. Civil támogatókkal akar majd felépíteni egy új szocialista mozgalmat, vagyis fából vaskarikát, a pártonkívüliek pártját.

Gyurcsány láthatatlanná vált és időnként meglehetősen vad hírek keringenek róla, hogy vissza akar térni az országos politikába a pártalapítványi elnöki székből. Ami valójában a bukott vezérek vagy a szürke eminenciások posztja és nincs mögötte tényleges erő. Különösen, ha a párt pénzét már elköltötték. Az ő állítólagos emberei azok, akiket a fiatalok közül a vének vezérkara kooptált, valamiféle reménybeli poszt ígéretével.

Mi az a maximum, amit ma még az MSZP ígérni tud a hűségeseknek? Egy, a parlamentbe jutással kecsegtető képviselőjelöltség. Vagy ha mégsem, akkor majd egy esélyesnek látszó polgármesteri, megyei önkormányzati, esetleg csak egy helyi képviselői poszt, netalán valamelyik kuratóriumban egy ellenzéki, befolyás nélküli tagság. A szétesett SZDSZ-ben, a néma MDF-ben még ennyi sem.

A két kispártot 2006-ban még besegítette az MSZP a parlamentbe, mert csak velük, az ő képviselőikkel telt ki a parlamenti többsége. Mostanra azonban mindkettő elvesztette helyi értékét. Sőt, mindkét kispárt csak szavazatokat vehetne el a nagytól. Esetleg életet jelentő parlamenti helyeket, mert az a hír is járja, hogy szeretnének az MSZP-vel közös listán indulni. Márpedig a néhai nagypártban is jelenleg sokszorosa az eszkimók száma a kihalóban lévő fókákénak. A helyezkedés egészen december közepéig tart, ha ugyan nem húzódik el egészen a listák benyújtásának utolsó pillanatáig.

Kormányozni már nem, kárt okozni még mindig tudnak. Különös jelenség az a makacsság, amellyel a kormány ragaszkodik a nyilvánvalóan végre nem hajtható jövő évi költségvetés elfogadtatásához. És ugyanazzal a makacssággal egy nyilvánvaló szélhámosság, a „pákozdi telekcsere” legalizálásához. Mindkét művelet azt a gondolatot kelti a szemlélőben, hogy Bajnai és egy-két volt, vagy mai minisztertársa olyan titkos kötelezettségeket vállaltak, amelyeknek legalább formai végre nem hajtása súlyos fenyegetést jelent.

Lehet, hogy a politikán túl üzleti bukásukat is? Nem tudhatjuk, mibe másztak bele, mikor még hatalomban érezték magukat.

Nem elég, hogy a gazdasági összeomlás lejáratta az országot, újabb és újabb diplomáciai és belpolitikai ballépések rontják tovább nemzetközi megítélésünket. Mintha Szlovákia egész kül- és belpolitikáját a sikeres magyarellenességre építette volna, a mi hátunkon kíván tekintélyt szerezni. És ehhez már nem csak a kormány idétlenkedése, de a határon túliak ügyetlensége is tápot ad.

A komáromi magyaroknak lehetett volna annyi ítélőképességük, hogy egy specifikusan magyar szimbólumot ne egy szlovák gyásznapon avattasanak fel a magyar köztársasági elnökkel. Még akkor sem, ha ez a „gyásznap” csak egy kommunista puccs emléke, és csak ürügy arra, hogy a magyar kommunista ostobaságáért az országot tegyék felelőssé. A köztársasági elnök pedig beugrott a szlovák kormány össze-vissza nyilatkozatainak és hagyta lejáratni magát.

Az önlejáratási akciók másik terepe a magyar titkosszolgálatok idétlen machinációinak újabb és újabb lelepleződése. A felderítetlen terrorista „merényletek” mögött a rendszerváltás óta mindig is a pártállami utód, vagy a mai kommunista titkosszolgálatok kezét sejtettük.

Így volt ez a titokzatos és sorozatos cigányellenes merényletek esetében is.

Most végre, a már veszedelmessé váló közfelháborodás és a cigányok forrongásának hatására sikerült leleplezni egy valószínűleg több esetben bűnös társaságot? De egyben az is kiderült, hogy a titkosszolgálat éppen akkor engedte ki a kezéből őket, amikor kezdtek veszedelmessé válni? Nehéz lesz elhitetni, hogy ez nem egy újabb titkosszolgálati manőver volt? Nem ők hajtották végre a terrorcselekményeket, ők csak hagyták, hogy bűnözők elvégezzék a rendkívül piszkos munkát? Aminek eredménye általános elégedetlenség és különböző rétegek egymásnak ugratása, a kisebbség rossz helyzete miatti elégedetlenség kijátszása, a magyar többséggel szemben. Csakúgy, mint a szlovák affér esetében is, a magyarellenesség szítása. Avagy Orbán Viktor mondatával a baloldali politikus „rárontása” a magyarságra.