Érdekes módon, 1998-ban éppen a későbbi Nemzeti Fórumosok, Lezsákék hezitáltak a Fideszhez való csatlakozás kérdésében az utolsó pillanatig, míg Dávid Ibolya egyből tárcát kapott az Orbán-kormányban. Később ez a felállás visszájára fordult. De mi is lett Giczy egykori rendületlen híveivel? Tihanyi Örs szerint: „…időben elhagyva a süllyedő hajót… a Fidesz holdudvarához csatlakoztak. Illusztrációként elegendő Bencsik András, Sunyovszky Szilvia, vagy Csath Magdolna nevét említeni…” Bizony, a Fidesznek nagy a holdudvara. Mint ahogy egy ős-MSZP-s politológus jellemezte a KDNP-t, egykori szép napokban, mondván: „szőnyeg alá söprik a problémákat – és a KDNP-nek nagy szőnyege van. Szőnyeg, vagy holdudvar, nagy a befogadóképessége eme szimbolikus tartózkodási helyeknek.
    
A nemzeti-liberális Fidesz már nem, a kereszténydemokrata KDNP még nem gyökeredzett a Kádár-rendszer lompos magyar társadalmában. Egyformán nem kellettek. Nem tudtak áttörni az első két szabad választáson. Kézenfekvő volt, hogy össze kell fogniuk a nemzeti-kereszténydemokrata-liberális – Antall-i elvek szintézisét valló – MDF-fel és ebből már lehetett valami. De mindhárom pártban akadtak fintorgók, akik a lehetséges szövetségesben csak a politikai gyermekbetegség vonásait látták és ellenezték az összefogást. A Fideszből Fodorék, az MDF-ből Szabó Ivánék kiváltak, a KDNP-sek pedig frakcióztak és a kilépés helyett szétverés lett a belső feszültségből, jó bolsevik praktikákkal. A végül is talpon maradottak sorsát jelzi, hogy ma is politikusok – a Fideszben. Giczy és tábora eltűntek a süllyesztőben – kivéve, aki nem. Mert holdudvar is többféle van.

Volt akkor a KDNP parlamenti frakciótagoknak egy harmadik csoportja is, ők sem ide, sem oda nem tartoztak. Ők csak képviselők voltak, azok is akartak maradni és talán úgy látták, bár nem mondták – hogy helyi támogatottságuk tűzön-vízen át újra besegíti őket az országgyűlésbe. Ők azonnal eltűntek a süllyesztőben, ma már a nevükre sem emlékezik senki. A se hideg- és meleg magatartásnak ez a büntetése. De voltak aztán önkormányzatiak, akik a süllyedő hajóról egyetlen tigrisugrással nem a holdudvarba, de magába a fizetőképes hajóba ugrották át az önkormányzatok óceánján.
    
A kisvárosi orvos-polgármester egykor a szűkebb KDNP-intézőbizottság tagja, egy fontos döntést torpedózott meg Giczy javára, utólag megmásítva szavazatát. Évek múltán, mikor a KDNP visszanyerte legitimitását és újból szervezkedni kezdett, felvetődött, hogy abban a kisvárosban is újjá kellene szervezni a pártot. Nem lehet – hangzott a válasz. – De hát miért, mi lett X-szel, a polgármesterrel. – Mi lett volna? Ő a polgármester. – Hát akkor? – Nem lehet, mert ő ma ott a legnagyobb fideszes, addig nem volt az. A KDNP-ből lett a Fidesz.
    
Van azonban más életút is. Az egyik fővárosi kerület KDNP-elnöke szintén rendületlen Giczy-követő maradt. Talán nem őt követte, hanem magát a pártot, a márkanevet, tűzön-vízen át. És mikor a „KDNP” belépett a Centrumba, követte oda is tűzön-vízen át. Mint önkormányzati képviselő, mint jó keresztény, sokgyermekes családapa. Őmiatta éppen úgy nem lehetett újjászervezni a KDNP-t, mint más cserbenhagyók miatt, akik átörökítették pozíciójukat.

Most pedig mit nem beszél a rádió, a tévé, mit nem írnak az újságok? A Terézvárosban csak úgy gyanúsak a házeladások, mint a szomszédjában. És már rabosítják az önkormányzati képviselőket, lefényképezik, festékes párnába nyomják ujjuk hegyét. Közöttük is elsőnek L. Feriét, a Centrum volt képviselőjét. Az előzékeny MSZP-s, SZDSZ-es képviselők kit tolnak az előtérbe? L-t, a nyolcgyermekes családapát, a hajdani kereszténydemokratát.

Mi is történt? Ennek az embernek önmagától soha nem volt annyi esze, hogy egy nagy feltűnést keltő panama főgyanúsítottja legyen. Belemászott abba a kulimászba, amibe annyian mások, hogy a húsz éve elkezdett rendszerváltásból már nem maradt más, mint erkölcsi romok és jobbra-balra hajótöröttek, szétverők és szétvertek, idejében menekülők és falhoz állított balekok. Most éppen ott tartunk, mint amikor a jó Apáti Ferenc, úgy ötszázötven évvel ezelőtt szitkozódott Feddő Énekében: „…mert sok lika vagyon erdőn az ravasznak…”