Hogy a nebulók figyelmetlenek-e, vagy a tanító nénik oktatják rosszul, nehéz lenne megmondani, de tény, hogy a mai magyar társadalomban, különösen annak baloldalán, téves képzetek alakultak ki a forradalmak természetéről.
     
Március 15. Petőfi elszavalja /nem szavalja el/, hogy Talpra Magyar, megvolt a forradalom. Július 14. Párizs népe lerombolja a Bastille-t. Megvolt a Nagy Francia Forradalom. November 7…. ne is folytassuk! De mikor tört ki az első, vagy a második ipari forradalom?
     
Ha 2006. szeptember 18-ra, a pesti TV Székház /másként Tőzsdepalota/ ostromára gondolunk, semmivel sem volt kevésbé impozáns látvány, mint a pétervári Téli Palota, vagy éppen a Bastille ostroma, ráadásul az utóbbiakat nem közvetítette egyenesben a Hír Tv. Így nem tudjuk, hogyan folytak le valójában, sőt, mint a Téli Palotáéról rebesgetik, volt-e egyáltalán? De a Tőzsdepalota lángoló kapuját saját szemünkkel láttuk, még akkor is, általában tagadják, hogy jelentősége lett volna, hogy más egyéb lett volna, mint néhányszáz utcai harcos huligánizmusa.
     
Tény és nagy szerencse, hogy nem hozták ki a Tv székházból, lándzsára tűzve Baló György fejét, csak a Morvai Krisztina által is használt gépkocsiját gyújtották fel. Amint később, október 23-án sem kartácsolt bele Napóleon a Fidesz gyűlésbe, csak a Vasprefektus könnygáz-gránátjai kergették meg Morvi Krisztinát és családját, valamint tízezernyi békés sétálót, közöttük e sorok íróját.
     
Összefoglalva az előbbieket, ha Orbán Viktor forradalmat emleget, nyilvánvalóan nem efféle pillanatszülte eseményekre gondol, hanem hosszas történelmi folyamatokról, illetve egy konkrét történelmi folyamatról beszél, amelynek egyik állomása volt az áprilisi kétharmados parlamenti választás. Nehéz lenne pontosítani, mikor kezdődött el ez a forradalom, illetve a lassú, akadozó rendszerváltási eseménysor, a kommunista rendszer lebontása, korhadása, rothadása? Milyen erjedési folyamatokon keresztül érlelte meg a lakosság millióiban azt a meggyőződést, hogy most már aztán elég volt, valaminek történnie kell, legyen vége!
    
Hosszabb ideig tartott a „sokan voltunk, de nem elegen”korszak, valójában a 2002-es választásoktól egészen a 2006-os öszödi beszéd kiszivárgásáig. Egészen addig, a pártállam örökösei joggal hihették, hogy csellel, vesztegetéssel, hatalmi trükkökkel képesek fenntartani hatalmukat, a lakosság többsége manipulálható; rövidlátó, hangulatjavító intézkedésekkel lehet egyetlen adott pillanatra időzíteni a továbblépéshez szükséges minimális többséget. Az öszödi beszéd durranása és az azt követő tüntetéssorozat elsöpörte az MSZP esedékes önkormányzati választási sikerét, az erőviszonyok megfordultak és ennek a szimbóluma mégis csak a TV Székház lángoló kapuja lett. Hasonlóan a Bastille lerombolásához, amelynek önmagában nem volt semmilyen gyakorlati haszna, de éppen úgy egy feldühödött embercsoport hőbörgése volt, mint annyi más csoportos erőszak.
     
Nem Robespierre és nem is Napoleon randalírozott a párizsi utcákon, nem Orbán Viktor, sőt Vona Gábor sem a Szabadság téren, mégis ők a főszereplők.
      
Július 14. után még három év telt el, mire szegény XVI. Lajosnak fejét vették. A 2006-os önkormányzati választás után másfél év kellett a népszavazás kiírásáig, amikor már több mint hárommillióan szavaztak a kormány ellen. Több, mint egymillióval nőtt az ellenzék. De Gyurcsányék még ebből sem tanultak. Pedig a népszavazás már maga volt a folyamatban lévő forradalom, amelynek nem akartak hinni a hatalmon lévők. A forradalmak sikerét végül sem az erőszak, hanem a többség meggyőződése dönti el. A bolsevista forradalom hetvenévi erőszak ellenére is elbukott végül Oroszországban, amelyet ma újra Oroszországnak neveznek és nem Szovjetúniónak.
      
Nagyon valószínű, hogy Gyurcsányékat erőszakos úton el lehetett volna kergetni 2006 óta több alkalommal is. De nem biztos, hogy az őket erőszakkal elkergető társaságot a többség támogatta volna. A forradalom lényege nem az erőszak, amint azt gyakran hirdetik, és sokan hiszik, hanem a többség meggyőződésének tartós, hosszú távra szóló megváltozása. Ez képes az igazi változásokat végigvinni és tartóssá tenni.
     
Általában magukat baloldalinak nevezők tartják saját magukat forradalmároknak, és ezen az alapon ellenfeleiket jobboldalinak. A jobboldaliak sikeres megmozdulásait pedig ellenforradalomnak nyilvánítják. Valójában az „ellen” forradalom is forradalom. És tartós sikert, hosszú, eredményes kormányzást ezek az ellenforradalomnak nevezett forradalmak mutatnak fel, mert céljuk nem a forradalom öncélúsága, hanem a társadalom konszolidációja, a rend, a nyugalom, a békés gazdasági és társadalmi fejlődés biztosítása, az emberi együttélés sok évezrede kipróbált és bevált törvényeinek szellemében.