Ma talán már csak a legöregebb emberek tudnák megmondani, mi volt előbb, a Jobbik, vagy az árpádsávos zászló? A kettő találkozása azonban sorsszerű volt. A 2002-es választások előtti, alatti és utáni nagy Fidesz-tömeggyűléseken az árpádsávnak még híre-hamva sem volt. A széleken azonban számos MIÉP-feliratú lobogót lengetett a tavaszi szellő. Ám a MIÉP akkor már szavazóinak jelentékeny hányadát elvesztette, velük együtt parlamenti helyét is. Ebben az időben nyilatkozott néhány tettrekész ifjú ember, hogy ők új pártot alapítottak nemzeti programmal, ami gyakorlatilag az elöregedő MIÉP programjának kisajátításából állt.
d-y-ó
De célba vették a gyakorló keresztényeket is, amennyiben karácsony előtt – szokatlan időben – feltűnő, összebarkácsolt fakereszteket állítottak forgalmasabb terekre, templomok elé. Az ájtatos öregek pedig a keresztek előtt gyertyát gyújtottak és jó keresztények módjára fohászkodtak a magyar hazáért a reklámkeresztek előtt, háttal az istenházának.
Nem sokkal később, a Fidesz-tüntetéseken, a fogyatkozó MIÉP-zászlók helyén árpádsávosak bukkantak fel egyre nagyobb számban, egyre szervezettebben, mindig az első sorokban, szemben a tribünnel, a balmédia kameráinak kereszttüzében. Az is látható volt, hogy ezek az árpádsávos lengetők a gyűlések után nagyjából egy tömbben vonultak el a tetthelyről, mint akiket kimondatlan vezényszavak irányítottak.
Tárgyilagos megfigyelők, régi rossz szokásuk szerint ezeknek a jelenségeknek az ősforrását az utódpárti titkosszolgálat berkeiben vélték felfedezni – már Szabó Alberttől a befuccsolt Bácsfi-jelenségig is, és így ez esetben is. Csurka István pedig bolsi ügynöknek nyilvánította a Jobbik szervezőit, míg koalícióra nem lépett velük. Az eredmény a következő választáson a MIÉP végső hanyatlása, és a romokon a Jobbik meggyökeresedése lett. Olyannyira, hogy a két párt végül ölre ment a pártállami támogatási pénzért. És lengtek a Fidesz-gyűléseken az árpádsávos lobogók, a baloldali média mérhetetlen örömére. de hol voltak akkor már a Jobbik kezdeményezői? Ki emlékszik még nevükre? Hová tűntek a titkosszolgálati méla homályban?
Már csak egy legény maradt a gáton, az Orbán Viktor köreibe beférkőző polgári kör – alapító Vona Gábor. Az álcázott antiszemitizmussal kombinált búsmagyar sérelmi politika helyét átvette szótárába a szlogenekre egyszerűsített Fidesz-programot, egy adag radikalizmussal és a Fidesz tétlenségére tett célzásokkal nyakon öntve.
A Jobbik neve immár a balmédia ellenreklámjának segítségével is átment a köztudatba, a karácsonyi kereszteket pedig eladták tűzifának.
Az őszödi felfordulás után radikalizálódó közvéleményben a Jobbik legszebb reményei is valóra váltak. A különböző, addig elszigetelt radikális csoportok sorra a Jobbikban vélték felfedezni otthonukat, majd egy intésre eltűntek a Fidesz-gyűlésekről az árpádsávos lobogók, hogy felbukkanjanak a Magyar gárda hárompapos eskütételén, vonulásain és viseletén. A tüzes búsmagyarság is megtalálta igazi otthonát, a lagymatag, liberális Fidesz helyett a harciaskodó Jobbikban.
Morvai Krisztina csatlakozása csak betetézte a sikert, a gazdátlanul kóborló választótömegek körében minden eddigi, radikális vagy komolyan veendő jobboldali programot messze túllihegve, gáttalanul ígérnek fűt-fát, kormányrajutást, azonnali jóvátételt, tejjel-mézzel folyó Kárpát-Nagyhazát, de arccal Európa felé.
Komolyra fordítva a szót: Bárki gondolta is ki, bármilyen gondosan építette lépésről-lépésre a Jobbik-jelenséget, bármi volt is a célja, az végül jócskán rá fog fizetni erre a politikai merényletsorozatra, amellyel a jobboldalt akarta tönkreverni. Igaz, hogy éveken át sikerült a Fidesz-KDNP politikai vonulatot rasszista-nacionalista látszatba keverni a külföld előtt és felelőssé tenni az állítólag titkos Jobbik-partnerség rémképével, de ez a hamis imágó mostanra elmúlt.
A Jobbik már hosszabb ideje önállósította magát eredeti gazdáitól, bárkik is voltak ők. A Jobbik elszabadult és irányíthatatlanná vált. Nem jött be az a számítás, hogy a Jobbik szavazatokat visz el a Fidesztől. Csak az ideiglenesen a Fideszben állomásozó egykori MIÉP-szavazókat vitte el. Viszont lerántotta a leplet az MSZP gondosan leplezett titkos rasszizmusáról, amellyel évtizedeken át hagyta elmérgesedni a központtól távoli vidékek faji ellentétbe torkolló szegénységpolitikáját.
A reménytelen szegénységben élő, a Fidesz ellen hangolt rétegek végre megtalálni vélik azt a kiutat, amely nem a Fideszben, de nem is az őket tengődésben tartó, a káderek által ígéretekkel és alamizsnákkal függésben tartó MSZP-ben testesült meg számukra.
A továbbélő, számukra a Kádár kort ígérő MSZP-ben csalódniuk kellett, a Fidesz világa tőlük messze van, a Jobbik ígérgetése a szabadulás. amennyiben a Jobbik az MSZP-Szadesz közös manipulációinak terméke, életre hívójának a végzetévé vált, a százszor becsapott szavazókat a Jobbik a MIÉP-től és a baloldaltól csábítja el.
