Jó hír: azt álmodtam, hogy ismét ifjú érettségiző diák voltam. Rossz hír: nem tizennyolc évesen, hanem mai fejjel, és nem a régi iskolámban, a becskereki Messzinger Gimnáziumban kellett érettségiznem, hanem a mai Magyarországon. Azért kellett Magyarországon magyar nyelvből és irodalomból újból érettségi vizsgát tennem, mert nincs hivatalos papírom arról, hogy magyar vagyok.  „Emberek, az álom szörnyű volt.”

Az érettségiző diákok három kérdés közül választhattak, de azokat eleve úgy csoportosították, hogy a vizsga feszült légkörében a diákok hatalmas többsége a harmadik, legkönnyebbnek tűnő, s azóta már hírhedté vált „Spíró kérdést” válasszák. A Kisalföld c. lap szerint1 diákok túlnyomó többsége állítólag tényleg az illetékesek által feltálalt „Spíró kérdést” választotta.

A „Spíró kérdés” így hangzott:
ÉRVELÉS: Az alábbi interjúrészletben Spíró György, kortárs író az irodalomolvasás és az írás mai helyzetéről fejti ki véleményét. „A nyelvvel kapcsolatban különösen az jut eszembe, hogy a magyar irodalom veszélyben van, mert rohamosan csökken az olvasók száma a fiatal generációkban. Régóta tanítok egyetemen, ott is látom. A baj az, hogy az általános iskolában nem szerettetik meg az olvasást a gyerekekkel. Meggondolandó, nem kéne-e átírni egy csomó régi nagy magyar művet, például Jókai regényeit, hogy lehessen őket élvezni. A szavak felét a mai gyerekek nem értik.”
Feladat: Érveljen a Spíró György által felvetett problémák mellett és/vagy ellen! Hivatkozzon olvasmányélményeire, olvasói tapasztalataira is!

A „Spíró kérdésnek” a magyar diákokra vonatkozó megalázó jellege abban nyilvánul meg, hogy éppen azokat a diákokat szólítják fel, hogy a saját és évfolyamtársaik tudatlanságáról mondjanak véleményt, akik a több tízezer érettségiző fiatal közül az emelt szintű érettségit választották magyar irodalomból.
Spíró arra panaszkodik, hogy a fiatalok Jókai szavainak a felét sem értik, s ezt az állítását a saját véleményével támasztja alá. Tehát Spíró hivatkozási alapja maga Spíró György. Spírónak a diákok hiányos tudására vonatkozó megjegyzése az állandóan a gyerekekre panaszkodó rossz és unalmas tanárokra emlékeztet. A jó tanár hisz a tanítványokban, és a tanítványok ezt meg is érzik, s meg is van az eredménye.

A feltálalt, „könnyű” Spíró kérdés valójában így hangzik:
Érettségiző Diákok Figyelem! Mielőtt bármit is leírna, vegye figyelembe, hogy Spíró György, a magyar „pirospelenkás bébik” díszpéldánya, akinek a Kádár korszakban minden megadatott, aki ma a hatalmon lévő párt beágyazott egyetemi irodalomtanára. Spíró a „Jönnek” c. versével véglegesen és visszavonhatatlanul elkötelezte magát a neoliberális értékrend, tehát a jelenlegi kormány, tehát az Oktatásügyi Minisztérium politikája mellet. Vegye figyelembe, hogy Spíró György többek között a hatalmon lévő Magyar Szocialista Párt életmű díjával kitüntetett, és a magyar tanárok oktatásával megbízott egyetemi tanár, talán éppen azon az egyetemen, ahova esetleg Ön is igyekszik. Ön, (az érettségiző diák), aki Spíró szerint nem érti Jókait, most írja meg szabadon, hogy egyezik-e Spíró György véleményével, vagy sem.  Önt azok a tanárok tanították, akiket Spíró György tanított arra, hogy mit kell tanítani és hogyan kell a diákokkal megszerettetni az olvasást.

Az Ön oktatásáért felelős párt, illetve kormány elég hosszú ideje van hatalmon ahhoz, hogy megfelelő lépéseket tehetett volna a diákok olvasáskészségének fellendítésére és a könyvek iránti szeretet helyreállításának érdekében. Most pedig ugyanannak a pártnak a kitüntetettje, és egyben az Önnel az olvasást megszerettetni hivatott tanárok tanára azt mondja, hogy Önnek nincs megfelelő olvasási készsége ahhoz, hogy Jókait megértse, de fejtse ki, hogy mi a véleménye arról, amit nem képes megérteni, és írja meg szabadon, hogy az oktatási minisztérium magas rangú alkalmazottjának, Spíró Györgynek igaza van-e abban, amit Önről egyoldalúan állít vagy sem. Az idő rövidsége miatt és a saját jólfelfogott érdekében ne firtassa, hogy milyen szinten vagy formában történne Jókai műveinek átírása. Azt se kérdezze, hogy ki kaphat majd megbízatásokat Jókai több, mint százkötetes életművének átírására, és ki fizeti majd ennek a céljatévesztett kezdeményezésnek a költségeit. Vegye tekintetbe, hogy az Ön dolgozatát a jelenlegi kormány Oktatásügyi Minisztérium fizetési listáján lévő személy a felettesei által megadott kulcs szerint fogja elbírálni. Vegye tekintetbe azt is, hogy a jobb egyetemekre és a keresettebb szakokra való felvételhez a lehető legmagasabb pontszámra van szükség. Jó munkát kívánunk.

Álmomban beültem a számomra kijelölt helyre, és írni kezdtem.
Érvelésemet a következő magától értetődő igazságokra alapozom:
1. A magyar kultúra az egész magyar nemzetet megillető, kisajátíthatatlan közkincs, nem pedig a kormányhoz közel álló pénzhajhászok közprédája.    
2. Jókai Mór életművének a felhígítására irányuló kísérlet, vagyis Jókai átírt műveinek piacra hurcolása a magyar kulturális örökség gyarmatosítási eszközökkel való kifosztásának minősül.
3. A „Spíró kérdésért” felelős minisztérium hazudik a magyar diákoknak, mert nem közli velük, hogy Spíró a Heti Válasz c. folyóiratnak adott három évvel ezelőtti (2006. június 15.) interjújában nem a magyar diákok műveltségéért aggódik, hanem az akkor megjelent saját regényének a nyelvezetét védelmezi, ahol a római korban történő regény szereplői „mai nyelven”, pestiesen beszélnek.  
4. Az üzleti célokat szolgáló „Spíró kérdés” érettségi tételként való megjelenése a jelenlegi magyar kormány bűnszövetkezeti jellegére utal.
5. A „Spíró kérdés” etikátlan és jellemromboló. Az ilyen előre elvárt válaszra serkentő kérdések, mint a „Spíró kérdés” továbbra is a rendszerhez való alkalmazkodásra oktatják a leendő magyar értelmiségieket. A magyar társadalom értékrendje alapján a „tanult ember” továbbra is az elvárásokhoz megfelelően alkalmazkodó ember. Vagyis az, aki azt mondja, amit kell.
6. A „Spíró kérdés” a közvélemény kialakításának kiütköző példája – a tényeknek az előre meghatározott hiedelmekkel való helyettesítése. A jövőjükért aggódó érettségiző diákok esetében ez a legsúlyosabb vétkek egyike.  

A klasszikus művek „átírása” romboló jellegű barbár cselekedet. Az irodalmi alkotás a szerző által választott szavakra épül. Az író a szó szoros értelmében szavanként írja a művet, s a transzcendencia, a varázs a szerszó eredeti szavainak a révén valósul meg. Ez azt jelenti, hogy az irodalmi alkotás értéke nem abban rejlik, amit az író mond, hanem ahogy mondja.  Ha egy eredeti alkotást valamilyen „érthetőségi szempont” alapján átírunk, az elveszti varázsát és visszahull a banalitásba, ahonnan azt az írói géniusz kiemelte. Aki csak azt tudja, hogy az irodalom csupán az események egy bizonyos érthetőségi szinten való lejegyzése, az semmit sem tud az irodalomról. A fentiek alapján Spíró vagy meghökkentően tudatlan, vagy amit a művek átírásáról mondott az másodlagos célokat szolgál.

Az író eredeti szavainak a fontosságához tarozik az is, hogy a nyelv magában foglalja és viszi magával a saját történelmét is. Kosztolányi szerint klasszikus íróink szavain nyomot hagytak „elevenek és holtak vágyai, indulatjai.” Ez önmagában is felmérhetetlen kulturális érték, amelynek lerombolása a vandalizmussal azonos. Ide tartozik az is, hogy klasszikusainknak megszámlálhatatlan kifejezést köszönhetünk, az átírás egyúttal a magyar nyelv elszürkülését is elősegítené. A fentiek alapján tehát Jókait, vagy más magyar klasszikust „átírni” annyit jelentene, mint a Szent István bazilikát átalakítani panel tömbbé, mert annak vonalai, mennyezete stb. nem felel meg a mai lakásviszonyokhoz szokott egyén ízlésének. A rokontalan magyar nyelv esetében klasszikus íróink műveinek az ilyen fajta felhígítása különleges súllyal esik a latba.

Csak találgatni lehet, hogy Spíró hogyan képzeli el Jókai műveinek „átírását.” Mit ajánl Spíró? Jókai latin, stb. kifejezéseit kellene a jelenleg divatos amerikai angolból átvett magyar utcanyelv szavaival helyettesíteni? Tudvalevő, hogy a „beszélt nyelv” a divat módjára gyorsan változik. Ha most átírják magyar klasszikusainkat, akkor tíz év múlva azokat ismét át kell majd írni, hogy lépést tartsanak az újonnan kialakult „beszélt nyelv” változásaival.  

Felmerül az a kérdés is, hogy a második fordulóban az eredeti művet veszik-e alapul, vagy már az átírt szöveget írják ismét át? A fenti kérdés arra utal, hogy talán nem is klasszikus íróink nyelvét kellene a köznyelvhez igazítani, hanem a köznyelvet kellene megtisztítani mindattól a sallangtól és jöttment szavaktól, amelyek a „beszélt” magyar nyelvet ma ellepik. Ezzel talán a közgondolkodás is tisztább és becsületesebb lenne, és az emberek között viszonyok is őszintébbé válhatnának.  
 

A „Spíró kérdésnek” van egy másik, sokkal durvább, bűnszövetkezeti jellegű üzleti oldala is. A klasszikus irodalmi művek átírása az úgynevezett „abridged editions” – (szó szerint „áthidalt kiadások”) külföldön is dúló népbutítás következményeként ma biztos nyereséggel járó hatalmas üzlet. A fenti, érettségi tételként megjelenő „interjúrészlet” teljes anyagában Spíró maga is utal a klasszikus irodalmi művek átírásának külföldön virágzó elterjedésére.

Ahhoz, hogy ez Magyarországon is megvalósuljon, a diákokra szervezett formában és állami költségen nyomást gyakorolnak, hogy azok maguk mondják, hogy nem értik Jókait.  Erre hivatkozva valaki(k) szerződést kötnek az Oktatásügyi Minisztériummal az iskolai tananyagot képező magyar klasszikusok átírására, majd ezeket az átírt könyveket sorozatok formájában országszerte eladják az iskoláknak.

A kanadai iskolákban ezt több mint harminc évvel ezelőtt már megvalósították. A tantervben (előre) előírt klasszikusok átírt könyveinek sorozatait az iskoláknak felső utasításra meg kellett vásárolniuk. Minden könyvből harmincöt példányt. A kilúgozott és színtelen nyelven írott könyveket sem a diákok, sem a tanárok nem kedvelték, de az iskola kidobni sem merte őket, és ennek következtében évekig ott porosodtak, némelyikük kibontatlan dobozokban, valamelyik félreeső raktárhelyiségben. Az angol nyelvterület a magyarhoz képest hatalmas, Indiától Ausztráliáig, s Dél Afrikáig terjed.  Azonban Kanada gazdag ország, és harminc évvel ezelőtt itt még nagyon olcsó volt a papír. Kanada az ilyen vesztességeket könnyebben átvészeli, mint Magyarország. A kanadai példa azonban teljesen új jelentést annak a ma már klasszikusnak számító Ady verssornak, mely szerint „Mindig, minden ideálunk, másutt megunt ócskaság már.”

„Mesélj, magyar mesének apja, áldott,
Dicsőséges, száz éves mesemondó,
Mesélj nekünk édes vigasztalást!”
Juhász Gyula: Hódolat Jókainak

Tersánszky J. Jenő: A destrukció c. írásában a következőket írja Jókai hőseiről:
„Mellesleg sohasem írom én alá azt, hogy Jókai hősei afféle félistenek. … Nagyon is köztünk járnak ezek az alakok hősiességükkel, lángeszükkel, igaz, hogy Jókai sem állítja soha róluk, hogy minden bokorban, vagy minden rőfös-pult mögött teremnek. De hogy nem reálisak? De még mennyire reálisak. Sőt, hogy úgy mondjam nagyon is magyarosan reálisak.”3 (Nyugat 1921. 11. szám)

Kodály Zoltán írja 1955-ben:
„Jókainak gyakran szemére vetették, hogy hősei valószerűtlen, nem létező alakok. Pedig ilyenek nálunk mindig voltak és lesznek, akik gondolnak merészt és nagyot és ráteszik életüket. Íme Bartók is ilyen típus, és már ezért is nyitva előtte az út a magyarság szívébe.”3 (Magyar Nemzet 1955. szeptember 27.) (Magyar Kulturális Figyelő – Hungarian Quareterly 1962, XII. évfolyam, 2-3. szám .)

Az Impulzus.ro felmérése szerint Erdélyben ma is Jókai a legnépszerűbb író. Az Interneten olvasható levelek alapján Jókait Vajdaságban is ismét időszerűnek, hőseit pedig példamutató értékűeknek tartják.2 Úgy tűnik, hogy Spírót nem is Jókai nyelvezete zavarja, hanem Jókai hősei, akikbe Jókai géniusza lehelt lelket és akiknek ihlető ereje a mai napig hat.
Jókai hőseinek példamutató és ihlető jellege zavarja Spíró álmait, nem a magyar diákok oktatásának minőségéért aggódik. Befejezésül tehát csak annyit, hogy ha Kodály Zoltánnak megfelel Jókai, akkor a fenti vita lezárult. Ez nem azt jelenti, hogy Jókait mindenestől rá kell erőszakolni minden érettségiző diákra, hanem azt, hogy maradjon meg a tiszta forrás, és amikor a tanuló készen áll, a tanító megjelenik.

Tisztelt Érettségi Bizottság. Ez az én dolgozatom a magyar diákok szellemi megaláztatásáról, Jókai Mór írói géniuszának az árúba bocsátásáról, és a magyar kultúra értékeinek feldúlásáról szól.  
Mi a szerepe Spíró Györgynek ebben az egyetemes magyar kultúrát felhígító intellektuális bűncselekményben? Az országos szintű szervezett bűnözésben való bűnrészesség nyilvánvalóvá teszi a hazaárulást.

Lábjegyzetek:

1. A legtöbb végzős Spírót választotta a magyar érettségin kisalfold. hu 2009. 05. 04.
2. Kiss Éva: Újraolvasva Jókait, Népkönyvtár, Szenttamás
3. Tersánszky J. Jenõ: A destrukció, Nyugat 1921. 11. szám
4. Magyar Kulturális Figyelő – Hungarian Quareterly 1962, XII. évfolyam, 2-3. szám .