„Te soha semmire sem viszed a politikában, Lenny, mert egyszerűen nem tudod, hogyan kell hazudni” - Richard Nixon, volt amerikai elnök, barátjának, és tanácsadójának, Leonard Garmentnek.

Talán arra sem emlékeznek sokan, hogy Gyurcsány Ferenc 2007. májusában valóban a nagy hajóshoz, Kolumbuszhoz hasonlította magát, akinek Gyurcsány szerint, annak idején szintén sokan nem hittek, de ő hitt a maga igazában, és célba ért. Gyurcsány Kolumbusz meséje fonák módon megfelel a valóságnak. Kolumbusz is kincstári pénzen kelt kalandos útjára, és tévelygett az ismeretlen tengeri utakon, amíg a legénység éhezett, és lázadozott. Kolumbusz is eltévesztette az irányt. India mesés kincseit kereste, és Kubában kötött ki.

Igaz ugyan, hogy Gyurcsány Ferenc volt Magyarország leghazudozóbb miniszterelnöke, és Gyurcsány Ferenc neve a “pszeudologia, lásd Gyurcsány” címszó alatt kerül majd be az idegen szavak szótárába. Gyurcsány, infantilis jelleméből eredő, és műveletlen ostobaságáról tanúskodó, kényszeredett, ám egyáltalán nem ártalmatlan hazudozásai, azonban nem azonosak azokkal a „nagy hazugságokkal”, amelyekre a Trianon utáni Magyarország úgynevezett „baloldali” politikája épül, és amelyeknek végösszege többek között maga Gyurcsány Ferenc. Magyarország jelenlegi válságos gazdasági helyzete, valamint a gyűlöletre, és félelemre alapuló társadalmi viszonyai ma  Bíbó István tételét bizonyítja, mely szerint „Az általánosan elterjedt nézettel szemben le kell szögeznünk, hogy a politikában hazudni nem lehet. Pontosabban: lehet itt-ott hazugságokat mondani, de nem lehet hazugságokra politikai konstrukciókat, politikai programot építeni.” (Bíbó István: „Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem”) A tényleges kérdés, tehát nem az, hogy mikor, mit, és miért hazudozott Gyurcsány Ferenc, hanem az, hogy hogyan jutott egy ország odáig, ahol egy Gyurcsány Ferencből is miniszterelnök lehetett. A „hova jutott az ország” kérdései szorosan összefüggnek a „honnan jönnek az ország vezető” kérdéseivel is. A következőkben vizsgáljuk meg röviden azokat a „nagy hazugságokat”, illetve a Bíbó István értelmezése szerinti „hamis konstrukciókat, amelyre a Trianon utáni Magyarország liberális, és úgynevezett „baloldali” politikája épül.

Hamis nemzetfelfogás

A magyar kül, és belpolitikában Trianon roppant fontos a magyar nemzet meghatározásának kérdése is, illetve a magyar nemzet, úgynevezett szélesebb, vagy szűkebb értelmezésének kérdése. Ernst Renan (1823– 1892): „Mi a nemzet” c. Írásában meggyőzően bizonyítja, hogy a nemzet nem határozható meg csupán földrajzi, nyelvi, és más külső szempontok alapján. Renan szerint, a nemzet meghatározásánál a belső összetartozás szándéka a döntő. Renan szerint, a nemzet olyan közösség, amely együtt óhajt élni: „A nemzet azoknak a közössége „akik közösen nagy dolgokat műveltek a múltban, és a jövőben is még többet szeretnének közösen megtenni.” ("… avoir fait de grandes choses ensemble, vouloir en faire encore".  Renan szerint: „A nemzet: „folyamatos népszavazás.” A nemzet, Kós Károly szerint is közös akarattal rendelkező, és közös erőfeszítésekre hajlandó életforma: „Ahová a magunk erejével, ezer esztendő munkájával kapaszkodtunk és minden lépcsőfokot a magunk izmaival, és eszével vágtunk a magunk vérével öntözött irdatlan sziklába: onnan dobtak le minket. (Kós Károly: Kiáltó szó)  Renan, és Kós Károly megállapításai szerint, a nemzet kulturális, történelmi közösség, amely együtt szándékozik élni, és sorsáról önmaga szándékozik dönteni. Amit a magyarországi baloldal a határon túli magyarok kérdésében folyamatosan „nacionalizmusnak” bélyegez, az a „nemcsak kenyéren él az ember” parancsának tagadása. A „Zollferein” nem azonos a nemzettel. Nem lehet huzamosabb ideig a nemzet egészének létét tagadni, és a másik része felett pedig a „nemzet” nevében uralkodni.

Rendi társadalom, és függőség
“Aki behódol, beszennyezi az életet.” - Hamvas Béla

A baloldal következő nagy hazugsága a saját forradalmi múltjára, és forradalmi gondolkodásmódjára való hivatkozás. Az úgynevezett „őszirózsás forradalom” idején Károlyi Mihályt a király nevezte ki miniszterelnökké, a Szovjetunióból érkező Kun Bélának, pedig a versaillesi békekonferencia előzetes büntető jellegű ultimátumának (Vix jegyzék) kapcsán a Károlyi kormány engedte át a hatalmat. Magyarország Trianon utáni történelme azt bizonyítja, hogy Magyarországot az elmúlt, majdnem kilencven évben is az idegen hatalmak megbízottjai, vagy közvetlen kiszolgálói kormányozták Rákosi hatalmát a „hazánkban ideiglenesen állomásozó” szovjet hadsereg biztosította. Kádár hatalmát, a szovjet tankok, a jelenlegi neoliberális elit hatalmát, pedig a szabad piac láthatatlan keze irányítja, amely mögött az amerikai hadsereg igen látható ökle van. Az ország helytartó jellegű irányítói Magyarországon a Trianont követő korszakokban minden egyes esetben különálló társadalmi érdekcsoportot képeztek, és külön kiváltságokat élveztek, és a saját rendjükhöz voltak hűek, nem pedig a néphez, amely felett uralkodtak. A fentiekből, az következik, hogy Magyarországon ténylegesen nem szűnt meg a rendi társadalom. Magyarországon, ma a kis támogatottságú, nemzetközi kötődésű Szabad Demokraták Szövetsége, a rendi társadalmakra jellemző Felső Házként működik, és aránytalan, s meghatározó szerepe van az ország legfontosabb ügyeinek irányításában.  

Kun Béla uralma óta minden magyar baloldali kormány valamelyik nagyhatalom vállán állt, és nem a magyar választópolgárok iránti felelőségre, hanem a kívülről jövő világforradalom győzelmének reményére, vagy közvetlenül a szovjet tankok erejére építette hatalmát. A messiás eljövetelének reményét, ma a Nemzetközi Valutaalap, és a Világbank kölcsönei iránti áhítat fejezi ki.  A külső hatalom, illetve ideológia iránti behódolás mellet, Magyarországon ma a hisztérikus jellegű baloldali sajtónak a belső behódolása az ízléstelenség határait érinti. Ilyen körülmények között demokráciáról hazugság beszélni.

„Nincs itt ország”

  Az első világháború utáni baloldali magyar államirányítás legalapvetőbb, átfogó „nagy hazugsága”, maga a Trianon utáni Magyarország mibenlétének téves megítélése, illetve az a feltételezés, hogy a trianoni békediktátum csupán elcsatolt négyzetkilométerek, és lecsökkent számú lakosság kérdése, az „új Magyarország”, pedig a réginek csupán az arányosan lekicsinyített mása. Csonka Magyarország a valóságban egy gazdasági erőforrásaitól, történelmi emlékhelyeitől, kulturális központjaitól, és népességének tetemes hányadától megfosztott - “másik ország.” Ezen a kényszerhelyzeten nem változtat az, hogy a meghagyott országot, Első, vagy Második Magyar Köztársaságnak, vagy Magyar Népköztársaságnak, illetve Magyarországnak nevezik-e, vagy sem. Ide tartozik a Kovács László nevéhez fűződő: „Tanuljunk meg kicsinek lenni” kijelentés egyoldalú hazugsága.  (Kovács László pontosan a következőket mondta: Nekünk is meg kellett tanulni akkorának, lenni, amekkorák vagyunk…) Kovács fenti kijelentésében az árulkodó hang a “nekünk”, és a vagyunk” szavak használatában rejlik. Kovács László nem mondja, hogy ki tartozik a “mi”, és a “ti” csoportjába. A “tanuljunk meg kicsinek lenni” szólamának külön ellentmondása, hogy a jelenlegi baloldali elit maga nem tanult meg kicsinek lenni. Gyurcsány Ferenc, és köre folyamatos nagyzási mániában szenved, és harsogó egysoros kijelentéseikkel igyekeznek mindenkit túlkiabálni: a “Dübörög a Gazdaság”, és “Magyarország tőkeerős” kifejezések, a szovjet világot dicsőítő óriásplakátok szellemét idézik.  Ez a túlbuzgó megalománia a helytartó jellegű elit egyik meghatározó tulajdonsága.

Szólamok, és a valóságos helyzet tagadása

Az idegen érdekeket, és eszméket szolgáló csoport (helytartói) elit tagjainak megvan a saját belső nyelve, és kötelező szólamai. Az ideológia iránt elkötelezett helyi elit mindig tudja, hogy mire mit kell mondani, és erre másokat is igyekszik kioktatni. Ebből következik, hogy a helytartó jellegű elit ténykedése a látszatra, a helyes szóhasználatra, a szólamokra, nem pedig a lényegre irányul. Krausz Tamás, például azt mondja, hogy „Nem jó fogalmat használ, aki kommunista bűnöket emleget, hiszen az SZKP XX. kongresszusa is kommunista volt, amely feltárta a bűnöket.” (Magyar Nemzet, 2005. december 8.) Mohácsi Viktória, a magyarországi „cigánykérdéssel” kapcsolatban folyamatosan a nyelvhasználat helyességére helyezi a hangsúlyt, ahelyett, hogy legalább a saját véleményét ismertetné a kérdésről, tehát azt, hogy „mi van”, és nem azt, hogy mit kell mondani. Az emberek többségét – a népet, azonban nem az ideológia köti, hanem a közösségi kapcsolatok minősége. A hazugság megalázza, és megmérgezi a közösséget.

A magyarországi baloldal, a valóság folytonos elferdítésének kérdésében ellentmond a baloldali forradalmár, Rosa Luxemburg megállapításának is, mely szerint: „Az első forradalmi tett, a dolgok valódi megnevezése.” A valóságnak erre az állandó tagadására nem lehet eredményes politikát építeni, és valóságot nem lehet napi apró hazugságokkal leplezi. A valóságot csak, addig lehet tagadni, amíg le nem szakad a csillár. Leszakadt!

Kontraszelekció

“ Mert úgy van, úgy lesz, nem kell ám ide
Valaki ember, igazán nagy, gazdag,
Hagyjuk szabadon, simán a teret,
Úrnak, nemesnek, hitványnak, pimasznak.”
Ady Endre: Néhai Vajda János

Ady Endre költészetét átszövi a magyar vezetők fordított kiválogatódási módszerének tragikuma.  A “Néhai Vajda János” c. költeménytől a „Hortobágy Poétája” c. versig, ennek a fordított kiválogatódásnak a nemzetre vonatkozó végzetes tragédiájának ad hangot.  Németh László írja: „… ha egy hamis konstrukció akármilyen területen épül is ki egyszer, ha egyszer… beépül az illető közösség szerkezetébe, akkor ebben megindít egy fordított kiválasztást.” Magyarországon a fordított kiválasztódás nem is a kiegyezéssel kezdődött. 1848 előtt. Metternich ugyanolyan elvek alapján kormányozta Magyarországot, amint azt a Szovjetunió tette a Rákosi, és a Kádár korszakban, és ugyanezt tapasztaljuk a megszorításokra alapuló neoliberális politika magyarországi letéteményeseinek soraiban is. Az idegen érdekeket és eszméket szolgáló (helytartói) elit tagjainak megvan a saját belső nyelve, és megvannak a kötelező szólamai. Az ideológia elkötelezettjei mindig tudják, hogy mire mit kell mondani, és erre másokat is igyekszik kioktatni. Ebből következik, hogy a helytartó jellegű elit nem a valóságra, hanem az utasítások pontos követésére, a  betanult szövegre, a helyes szóhasználatra helyezi a hangsúlyt. Az emberek többségét – a népet azonban nem az ideológia köti, hanem a valóság és a közösségi kapcsolatok minősége. A hazugság megalázza, és megmérgezi a közösséget.

Tekintettel arra, hogy a függő állapotban lévő országokban mindig az előre meghatározott utasításokat kell teljesíteni, az igazán tehetséges emberekkel, sem Metternich, sem a következő birodalmak „személyzeti főnökei” nem tudtak, és ma sem tudnak mit kezdeni.  Metternich, tehetségtelenekre, vagy középszerűségre alapozott politikájában őrlődött fel Széchenyi István, és Nagy Imrének is azért kellet meghalnia, mert a jellemtelen, és tehetségtelen Kádár János jobban megfelelt a Birodalom érdekeinek. A fordított kiválogatódásnak ez a jelenleg mértéken felül elterjedt rendszere külön tanulmányt érdemel, amelyben Gyurcsány Ferenc lenne a “Szürkék hegedűsének” hegedűse.

Belső csoportok, haverok
„Tehetségtelen vagyok, politikai pályára lépek.” - Karinthy Frigyes: A bűvös szék

Jászi Oszkár, aki nyilvánvalóan nem volt a magyar nemzeti oldal barátja, sőt ő maga is nagymértékben kivette részét abból a kampányból, amely Trianont elősegítette, a „Magyar Kálvária, Magyar Feltámadás” c. könyvében a következőket Kun Bála követőiről:
 „Ezt az egész embertípust úgy merném jellemezni, hogy ez az embertípus kizárólagosan városi produktum, mely minden kontaktust elvesztett a földdel és a természettel. Ez a típus nemcsak nem ismerte a falut,…. de ezt a világot ösztönösen gyűlölte is, mint ostobát, elmaradottat…”

Jászi a továbbiakban a következő jelzőkkel illeti a magyarországi bolsevistákat: „az ösztönélettől, és a természettől való elváltság”, „a tradíciók hiánya”, „a gőgös exkluzivitás”, „a messianisztikus hivatás”, „az ellenvéleményekkel szembeni türelmetlenség”,  „a materialista hedonika túltengése.”  Ide sorolható még ennek a csoportnak a felfokozott hevessége, (felhajtás, rajzás, nyüzsgés), és a belső kapcsolatokra épülő ügyintézés, valamint a „Haver, hoz egy havert” alapú káderpolitika.

A helyzet fonákságát növeli az a visszataszító látvány, hogy a fordított kiválogatódás által hatalomra jutott, átlagon aluli képességekkel rendelkező uralkodó réteg nem képes betelni a saját fensőrendűségével. Magyarországon a „szakértelemre” való hivatkozás, ma az egyik legnagyobb társadalmi hazugságok egyike, s ehhez hozzájárul még a “haveri” alapon történő hivatalos ügyintézés. A fenti nagy hazugságok, illetve hamis konstrukciók mérgezik a magyar közéletet majdnem kilencven éve..

Ellenségkép, vallásellenesség

A vallás az emberi fejlődés hajnala óta jelen van minden emberi közösségben és a része a közösség önmeghatározásának. A marxizmus - a magyarországi baloldal elsődleges ideológiája maga is több szempontból vallási jellegű, de tényleges vallások, békére, és szeretetre vonatkozó tanításaival ellentétben, a marxizmus a „forradalom”, a „harc”, az „ellenség” iránti könyörtelenség tana.

A magyarországi baloldal vallásellenessége a kezdetektől fogva

Magyarországon, a baloldal vallás elleni kampánya Kun Béla uralmával kezdődött, és már megjelenésekor  kiütközően támadó jellegű, sértő, és goromba volt.  Kun Béla hadainak vallás ellenes kampánya a vidék elleni, tehát a magyarok többsége elleni kampányának keretében vette kezdetét, és csakhamar elfajult. A Tanácsköztársaság Szovjetének 1919. június 16. ülésén maguk a kommunista küldöttek szólalnak fel a tanácsköztársaság káros valláspolitikája ellen. Jankovics Lajos, veszprémi kiküldött szerint: „Lehetetlen emberek kerültek a vidékre… Kijöttek, mint a sáskahad a vidékre, és felborították a rendet... Az agitátorok kimentek a vidékre, és mindegyik azzal kezdte, hogy a templomból mozit csinálunk.” Maga Nyisztor György, földművelésügyi népbiztos helyettes, a június 16. ülésen a következő esetről számol be: „Kérem, tegnap Úrnapja volt és az történt, hogy egy Reisz Leó nevű egyén egyenesen berohant a templomba, és leköpte az Oltáriszentséget.”

A napjainkban tapasztalt, baloldali vallás ellenes kirohanásokra ugyanez a kihívó, és sértő indulat jellemző. Ismeretes a Tilos Rádióban a Szentestén elhangzott: „… kiirtanám az összes keresztényt b…zd meg” kijelentés, a magyarok önmeghatározása, és a magyar kultúra ellen irányul. Az egyházat és a vallást lehet bírálni, és ennek a tárgykörnek napjainkban hatalmas, és igen értékes irodalma van. A magyarországi baloldal fenti vallás ellenességének azonban semmi köze a véget nem érő „Van Isten, nincs Isten” vitákhoz, sem az egyház tényleges bírálatához, vagy az emberek hit mibenlétének komoly, és tárgyilagos elemzéséhez. A magyar nemzet egyik összetartó erejének a rombolásáról, és az ellenségkép kialakításáról van szó. Az egyén, és a közösség spirituális megnyilvánulásának ez a goromba tagadása az ellenségkép kialakításának egyik leghatásosabb módszere. A törvény,  és az erkölcs is a vallásban gyökerezik (Isten a saját képére teremtette az embert.)

A magyarországi baloldal támadó jellegű vallásellenessége, az ellenségkép kialakításának eszköze.  Az „ellenség” vallásának folyamatos semmibevétele megfosztja az ellenséget annak emberi tulajdonságaitól, a támadót pedig feloldja minden erkölcsi kötelezettség alól. Ezt az Ellenséggel szembeni féktelen önzést, és gyűlöletet maga Kun Béla fogalmazta meg a magyar baloldal számára. Kun Béla a munkástanács 1919. május 3-i ülésén így nyilatkozott: “Nem ismerek erkölcsöst, vagy erkölcstelent, csak egyet ismerek, ami a proletáriátusnak használ, és ami a proletáriátusnak árt.” A fenti képletbe, a „proletáriátus” tetszés szerint behelyettesíthető.

A vallásgyűlölet ideológiai alátámasztását a hatalom, az úgynevezett „egyérvű” filozófusokra bízza, akiknek mindenre egy érvük van: „Terjedafasizmusmagyarországon.” Az ügy kreatív oldalát, tehát a munka kilencven százalékát, pedig a „lélek mérnökeik” végzik, vagyis azok az írók, és költők, akik, ha megfizetik - ma is hajlandóak azt írni „amit kell.”  A mai magyar írók, és költők soraiban a vallásellenesség a baloldalhoz való tartozás bizonyításának egyik formája – egy fajta hűségeskü.  Vagyis, aki úgy szidja a magyarokat, vagy a keresztényeket, hogy a „felégetett hidak” elve alapján a többségi társadalom soraiba többi nem térhet vissza, az belépést nyer a baloldal szentélyébe, és részesül a baloldalhoz tartozás áldásaiban. Ezekben az esetekben szó sincs személyes meggyőződésről, vagy kreativitásról,  kimondottan lealacsonyító szándékról, és kihívó becsmérlésről van szó. (Például, Petri György, költő és SZDSZ-es képviselőjelölt verse, amelyben „Isten tömi Máriát”) Petri Györgynek ezek után kapukulcsos bejárata volt minden baloldali irodalmi laphoz. Napjainkban Nádas Péter, többszörösen kidíjazott magyar író, a Magyar Narancs 2002. június 27. számában írásában rója fel a magyaroknak, hogy azok a vallás, és az erkölcs kérdéseiben még mindig nem követik az Elnökök, és Vezérek parancsát:

„Erkölcsi elvek alapján viszont nem tudok demokráciát csinálni, mert a demokratikus politika a választási elv alapján működik. Erkölcsi törvény nincs, az erkölcsi felfogás nem lehet a politikai törvénykezés tárgya, ezt, tessék megérteni. Erkölcsi törvény a templomban van, az etika tankönyvben van, sok helyen van vagy nincs, de bíróság előtt nem lehet érvényesíteni.”

Ide sorolható Gyurcsány Ferencnek az a csúfondáros kijelentése is, mely szerint Mária levette kezét Magyarországról. A vallásgyűlölet ellenkezik az „Élni, és élni hagyni” liberális elvével. Az államilag serkentett  vallásgyűlölet pedig  ellenkezik az állam, és az egyház  szétválasztásának elvével is, amelyre a liberálisok olyan nagy hévvel hivatkoznak. Vagyis, ha az államnak nincs semmi kapcsolata a vallással, akkor a vallásgyűlölet sem támogatható államilag.

A vallás, a társadalom egyik fontos összetartó eleme. A magyar baloldal támadó jellegű vallásellenessége, nem a vallás érdembeli bírálatára, vonatkozik, hanem a magyar társadalom lebecsülésére, és annak kohéziója ellen irányul. A baloldal vallásellenessége, a magyar kultúra elleni általános támadás része. Ez a szűnni nem akaró, becsmérlő, és lekicsinylő támadás nemcsak a magyar társadalom vallásos tagjai, a hívők ellen irányul, hanem mindenki ellen, aki a magyar kultúrával, és a magyar közösségi léttel azonosul.

A vallási szövegeknek, azok vallási vonatkozásai mellett, egyetemes, világi jelentésük is van: „Ha az ÚR nem építi a házat, hiába dolgoznak azon, annak építői. Ha az ÚR nem őrzi a várost, hiába vigyáznak rá az őrök…” (Zsolt 127, 1-2)  Az írás, ime annak világi értelmezése alapján is  beteljesedett.  A magyar feltámadáshoz, azonban nem elég csak a miniszterelnököt lecserélni. Fel kéne szabadulni már. Aki mást mond: hazudik, aki másban reménykedik, délibábot kerget.