Korrekt I.
„… az országegyesítést követően… az egész német média olyanná lett, amilyenné: politikailag korrekt, jellemzően antifasiszta, antitotalitárius, alapvetően olvasmányos és általában mégis nagyon igényes, erősen kultúra-orientált… népnevelő. Politikacsinálónak azonban egészen a legutóbbi hetekig… nem lehetett nevezni.” – összegzi az Élet és Irodalom az Ernst Elitz egykori német médiavezérrel készült interjút. A politikacsinálásra utaló mondat szerint tehát ebben a mondatban a „politikai korrektség” kifejezés nem a teljesen lejáratott „politikailag korrekt” nyelvezetre utal, hanem arra, hogy a német sajtó a legutóbbi időkig nem kívánt a belpolitikai csatározásokban egyik párt, irányzat vagy oldal mellett sem elköteleződni. Mindent azonos mércével mért, csak az igazat írta politikáról, politikusokról, vagyis nem „politikailag korrekt” volt, hanem egyszerűen csak korrekt.
Ha ez a legutóbbi időkig valóban így volt, akkor minek a félrevezető „politikailag” jelző? Aki-ami korrekt, az egyszerűen korrekt: egyenes, tisztességes, őszinte, becsületes, igaz, hiteles, megbízható…
A „politikailag korrekt” kifejezés jellemzője pedig éppen ennek az ellenkezője: álszent, őszintétlen, félrevezető, mesterkélt, homályos erőltetett, kétértelmű, képmutató…
A német média korrektségének próbaköve, az interjú szerint a Guttenberg-ügy, amelynek kapcsán a jobbközép és a liberális sajtó éles vitába keveredtek egymással a plágiumon tetten ért fiatal jobboldali politikus megítélését illetően, szubjektív állást foglaltak mellette, illetve ellene. Ez azonban kivételes, egyszeri eset, egyébként a német média korrektsége továbbra is csorbítatlan, amint az az interjú záró fejezetéből kiderül. Abban ugyanis rólunk, a magyar közéletről van szó, ebben pedig egy pillanatra sem kétséges a német média elfogulatlansága.
Rólunk lévén szó érdemes itt egy keveset elidőzni.
„Magyarországon… az a vélemény, hogy gazdasági érdekcsoportok irányítják a nyugati sajtót” – indítja a kérdést a magyar riporter, azt írja, azt mondja, amit az óriásvállalatok diktálnak neki.”
A riporter a válságadóra céloz és hogy – szerintünk – a megadózottak bosszúja a magyar médiatörvény elleni médiahadjárat.
Ugyan – hárítja a német médiaguru a gyanúsítást –, a német sajtókonszernek olyan gazdagok, hogy azok véleményét nem lehet megvásárolni. „A német sajtó nem azért kötött bele szinte egységesen a magyar médiatörvénybe, mert valamely gazdasági, politikai mogul kérte volna tőle”… Ezt szerinte a Guttenberg-ügy bizonyítja, hiszen most éppen megosztottak – „hanem mert abba kötelessége volt belekötnie egy olyan médiának, amelynek lételeme a politikai hatalom ellenőrzése,” a hatalmi visszaélés megakadályozása, a sajtó függetlenségének őrzése. Még az is csak emelte a német sajtó tekintélyét, hogy a Guttenberg-ügyben politikailag állást foglalt.
Szívesen elhinnénk, hogy a német – és minden más nyugati média, mert a nyilatkozó erre is céloz – pusztán a médiaszabadság védelmében dorongolta le a magyar médiatörvényt. (Ha egyáltalán ismerte!) De ezt akkor tette – szerintünk – amikor még nem is olvasta, csak a baloldali és a liberális kommentálók ferdítései, régen bevált kisúgóink véleményét ismerte.
Ami pedig a német média anyagi függetlenségét, önzetlenségét és befolyásolhatatlanságát illeti, hát a nyilatkozó valószínűleg soha nem hallott még róla, hogy a magyar médiumok nagy többségét vagy direkt, vagy áttételes módon német tulajdonosok – részben éppen médiacégek – szerezték meg bagóért.
Vagyis egyáltalán nem közömbös a „politikailag korrekt, antifasiszta-antitotalitárius … általában pedig nagyon igényes, erősen kultúra-orientált… ha úgy tetszik népnevelő” német sajtómoguloknak, hogy miről szól a magyar sajtótörvény? Azt hallották, sőt minden ellenőrzés nélkül el is hitték, hogy Magyarországon a médiatörvény lehetővé teszi annak a kultúrszemétnek a szűrését, sőt bírságolását, amely az ő kultúra-orientált népnevelő médiumaikból hajnaltól az utolsó éjszakai pornófilmig neveli bunkóságra a népét. Ez a jó üzlet. Ezért volt olyan fontos, hogy a külföldi tulajdonú médiumok büntethetőségét kivegyük a médiatörvényből. Ettől lett olyan hihető számukra, hogy Magyarországon fasiszta diktatúra van, vagy lesz és persze cenzúra. Így hát tisztán a médiafüggetlenség és szabadság védelmében voltak kénytelenek önzetlenül, politikamentesen sajtóhadjáratukkal az uniós politikusok figyelmébe ajánlani a magyar veszedelmet. Miért egy gazdasági politikai nagymogul kérte volna őket erre, mikor semmi szükség és lehetőség náluk ilyesmire? Hiszen ők maguk a gazdasági politikai nagymogulok. Ezt a nyilatkozó német főszakértő is elismeri. Ő mondja, hogy hihetetlenül jól megy a német sajtómoguloknak. Abban pedig benne van az innen kiszivattyúzott extraprofitjuk is.
Ennyit az ő, sajtószabadság iránti elkötelezettségükről és politikai korrektségükről. Meg a független szakértőjükről.
d-y-ó







