A fenti csatározások közepette, az „európai elvárások” folyamatos felemlegetései nyomán  világosan kirajzolódott az  „Ungarn”, és a „Magyarien” több mint száz éves megkülönböztetés, ahol az „Ungarn” a művelt birodalombarát magyarországi radikális polgárt, vagy behódoló magyar nemest jelentette, a „Magyarien” kifejezés pedig a birodalommal szembeszegülő, s a maga törvénye alapján élni kívánó magyart jelentette. (Mai szóhasználattal ez a megkülönböztetés tágabb értelemben a „magyarajkú”, és a „magyar” megjelölésekre vonatkozik. Ezeknek a fogalmaknak a mibenléte külön tanulmányt érdemelne.)

Az Európai Parlamentben dúló magyarellenes támadások összhangholtsága, és stílusa azt is bebizonyította, hogy a magyargyűlölet maga, és a magyarellenes propaganda eszközei Trianon óta lényegében nem változtak. Ide sorolható a nagyhatalom akaratának érvényesítése érdekében kifejtett nemzetellenes propaganda, a magyarországi radikális, és liberális körök külföldön, különösen Németországon keresztül kifejtett vádaskodásai, valamint Magyarország egykori németbarát politikájából következő, de jelenleg csak a magyarok ellen fordított ellenszenve (fasisztázás). Amint ismeretes, Orbán Viktor Miniszterelnök, igen helyesen felismerte a fenti vádaknak a  „demokratikus vita” köntösébe öltöztetett nemzetgyalázó jellegét, és a helyszínen igen rátermetten, és hatásosan megvédte a nemzet becsületét. Ezen a fordulón ismét jó volt magyarnak lenni. Vörösmarty Mihály nyomán azt is mondhatnánk: „Ez jó mulatság, férfi munka volt!”

A fenti magyarellenes össztűz közepette, a magyarokat támadók oldalán megszólalt egy hazai lesipuskás is, akinek a szerepe ebben a magyarellenes tobzódásban a mai napig elkerülte a kellő figyelmet. Mi is történt valójában? Bokros Lajos, magyarországi EU képviselő szót kér, és kap, majd feláll, és rossz hangsúllyal, és bántóan téves hanglejtéssel felolvassa Radnóti Miklós: „Nem tudhatom…” c. versének hat és fél sorát, amelynek utolsó mondata így hangzik: „Itthon vagyok.” Bokros itt megáll, és felteszi a szónoki kérdést, mely szerint a magyarok ugyan itthon vannak Európában, de kérdés, hogy a magyar kormány itthon van e Euróban, és méltó-e az Európai Unió képviseletére. Bokros nem veszi tudomásul, hogy az Európai Uniós soros elnökség nem érdem kérdése, tehát nem erkölcsi kérdés, hanem az európai tagsággal járó törvényes jog.

Bokros felszólalása teljes egészében összhangban van a magyarokat támadó külföldi képviselők támadási stratégiájával, amely a fentiek alapján a következő elemekre épül: A „politikailag összeférhetetlen magyar”, a magyarok mint „idegen test”, s mint „tüske Európa oldalában” bevált szólamok hangoztatása, és a „fasiszta veszélyre” való utalás. Bokros felszólalásában a Radnóti idézet a “fasiszta veszély” aláfestését hivatott szolgálni. Radnóti Miklós tragikus sorsának, és életművének aprópénzre váltása ez.

Bokros felszólalásának a továbbiakban, érdemben nincs is semmi köze Radnóti Miklós verséhez. Az idézet minden összefüggés nélkül lóg a levegőben. Bokros az Európai Parlamentben a magyarokra össztűzként zúduló hamis vádak közepette, a Radnóti idézettel megtüzdelt Kilencparancsolatában többek között azt fejtegeti, hogy a magyar választópolgárok kétharmadát képviselő magyar kormány miniszterelnöke azért nem “méltó” az európai uniós elnökségre, mert az a szegények helyett a gazdagokat juttatja előnybe. Mondja ezt Bokros Lajos, akinek a neve Magyarországon a népet kifosztó, megnyomorító „Bokros csomag” szitokszónak minősülő fogalmával azonos.
 
Bokros Lajosnak egy régebbi felszólalásában is volt egy, a fentihez hasonló józan ésszel felfoghatatlan, és szellemtelen retorikai „ötlete: ”Bokros, az Európai Parlamentben, ahol a magyar is hivatalos nyelv, szlovákul szólalt fel az ellen a szlovák nyelvtörvény ellen, amely arra kényszeríti a Felvidéki magyarokat, hogy hivatalos megszólalásaikban kötelezően ne anyanyelvükön, hanem szlovákul beszéljenek. (Feltételezhető, hogy Bokros szlovák nyelvű felszólalását az EU Parlament fordító szolgálata szinkronban, és kötelezően fordítja magyarra az ott ülő többi magyarországi képviselő, és a magyar nyelvű ügyvitel számára.)

Bokros Lajos jelenlegi „ötlete”, hogy a minden mértéket meghaladó magyarellenes támadások közepette a mártírhalált halt Radnóti Miklós: „Nem tudhatom…” c. versét magyarellenes érvként idézze, egyszerre veti fel Bokros Lajos alapvető műveltségének kérdését, valamint józan határozóképességének, személyes gátlástalanságának, és erkölcsi züllöttségi fokának a kérdéseit is. Bokros akkor, és ott támadja hazáját, amikor azt kívülről mások is támadják. Ettől mélyebbre egy ország állampolgára már nem süllyedhet. Aki a hazáját érő támadások közepette a „Good, or bad, it’s my country” („Jó, vagy rossz, az én hazám.”) elvét megszegi az a világ minden nemzetének szemében hazaárulónak minősül. Bokros Lajos fenti megnyilatkozása kapcsán felmerül az európai parlamenti képviselet általános emberi minőségének kérdése is.  Milyen testület az, amelynek egy Bokros Lajos is tagja lehet?  

A jelenlegi írás a továbbiakban nem is a politikáról szól, hanem arról, hogy miért nincs helye, illetve miért nem lehetséges Radnóti Miklós: „Nem tudhatom…” c. versét sem politikai, sem irodalmi, vagy másnemű vitában a magyarok ellen fordítani, amint azt Bokros Lajos megkísérelte.

Amint mondottuk, Bokros nem az egész verset olvasta fel, csak ennek a magyar nemzeti költészetünk minden rezdülését kivetítő magyar versnek az első hat, és fél sorát. Igaz, hogy amint a cseppben benne van a tenger, úgy a jó vers minden részletében is benne van a vers egésze, de csak azok számára, akik ismerik a vers minden félszavának, és összecsengésének legmesszebbmenő utalásait. A fenti megállapítás kérdés formájában így hangzik: Mit kell ahhoz tudni, hogy valaki Radnóti Miklós: „Nem tudhatom…” c. versének első hat, és fél sora alapján megértse, illetve átélje magát a verset. A fenti kérdésre maga a fenti vers végtelenül gazdag, és árnyalt részletei, és a végtelenben feloldódó utalásai adják meg a választ: Mindent. Mindent a magyarokról, és mindent a magyar költészetről.  Ha nem is mindent tényszerűen, és részleteiben, de a szívünkkel, távoli emlékeinkkel, a magyar szavak hangzásainak bennünk élő ritmusával ismerni kell a magyar költészet egészét. Az Ó magyar Mária siralomtól kezdve, Babits Mihály: „Áldás a magyarra c. versének: „...sorsom a hazámnak sorsa” hitvallásának a költészet területén túlívelő sorait.  

Cs. Varga István:  “Radnóti Miklós: Nem tudhatom...” címen egy párját ritkító tanulmányt írt a fenti versről a Tiszatáj Diákmellékletének 1997. áprilisi 43. számában. A szerző többek között a következőket állapítja meg Radnóti Miklós: “Nem tudhatom…” c versének értelmezéséről: (Radnóti Miklós) “Tagadja a népnyi méretű, vagyis kollektív bűnösséget. A magyarság háborúba lépésének okait ismerve, a népet szánandó áldozatnak, és nem megtorlást érdemlő bűnösnek tartja.”  Cs. Varga István szerint, Radnóti Miklós versének megértéséhez ismerni, és szeretni kell József Attila: Hazám c. versének ide vonatkozó sorait: „S mégis magyarnak számkivetve, / lelkem sikoltva megriad – / édes Hazám, fogadj szívedbe, / hadd legyek hűséges fiad!” A Radnóti vers, mind minden egységes műalkotás, annak záró sorai nélkül elveszítené jelenőségét. A vers záró sorainak megértéséhez viszont ismerni kell nemcsak a magyar Himnuszt, de a Himnusz megzenésített változatának a felettünk elvonuló felhők halk ritmusát követő dallamát is.

A vers egésze, tehát nem támasztja alá Bokros mondanivalóját, mert a “Nem tudhatom…” c. vers nem a felpanaszolás, netán a magyarokat lefasisztázó, és a magyarokat az ügyeletes nagyhatalomnál feljelentő vers, hanem annak az ellenkezője. (Ilyen vers a magyar költészetben nem is létezhet. Ha, ilyen iromány létezik is, az a magyar versek általános tulajdonságai alapján nem is vers. Labanc költészetünk nincs.) Radnóti Miklós fenti versének egységes mondanivalója azonos minden jó értelemben vett magyar hazafias vers kifelé irányuló pontosan háromszáz évvel ezelőtt megfogalmazott mondanivalójával: “Ne bántsd a magyart.” Ennek a nemzetfenntartó parancsnak a megvalósítása azonban már nem a költő dolga, hanem a magyar törvényhozás feladata.  Erről szól a magyar médiatörvény, és ezért támadják. Erről kell szólnia a készülő új magyar alkotmánynak is. És kezdődik majd minden, előröl. A magyarok pedig ezidáig még  állják. Remélhetőleg, egy másik ezer évig.