Gyurcsány Ferenc szó szerint azt mondta: „Tetten érhető ez 1968 negligálásától kezdve a legutóbbi, a regisztrált élettársi közösséget elutasító alkotmánybírósági határozatig nagyon sok ponton. Egyfajta konzervatív fordulat szisztematikus előkészítése érzékelhető, s ez már messze nem pártpolitikai kérdés. Engem megriaszt, ha az Alkotmánybíróság úgy gondolja, hogy korlátoznia kell két embernek azt a jogát, hogy házasságon kívül kössék össze az életüket. Nincs kétségem afelől, hogy nem a közvetlen jog birodalma határozta meg a döntést, hanem a jognak valami többszörös áttétellel való magyarázata, amelynek a legmélyén az alkotmánybírák egyéni, konzervatív értékválasztása áll. De ha így megy tovább, a házasság anyakönyvezése előbb-utóbb visszakerül az egyházakhoz, kötelező lesz a hitoktatás, míg végül a legfőbb hatalom megmondja, miként kell élni és értékeket választani. Ez nem a Fidesz és az MSZP vitája, hanem egy korábban már idejétmúltnak hitt konzervativizmus és az emancipált, szekularizált, demokratikus szabadság vitája. Meg kell nyomni a vészcsengőt.”

Az MSZP elnökének kijelentése minden normális embert rémülettel tölt el, a konzervativizmussal való riogatás ugyanis azt jelzi, az MSZP visszatalált gyökereihez, amikor pártja elődje 1945 után – igaz, akkor még szovjet katonai segédlettel – rontott rá a keresztény, konzervatív értékekre, az egyházra, és dúlta szét majd fél évszázadon át az emberi közösségeket összetartó normákat.

Gyurcsány Ferenc már számtalanszor bebizonyította, hogy személy szerint rosszul tűri az olyan hagyományos értékek kalodáját, mint a tisztesség, az igazmondás, a szociális érzékenység, a családokkal és a nemzettel szembeni elkötelezettség. A miniszterelnök életútjának fényében tudható, hogy számára ismeretlen terep a becsületes, egyenlő esélyű vállalkozás, amikor is a tehetség, a kreativitás a siker záloga, s nem a kapcsolati tőke, nem a befolyásos anyós által folyósított fedezet nélküli hitel téglázza a siker útját. Pedig mint tudjuk, a miniszterelnök ifjúi hevületében majdnem az egyház szolgálatába állt és még „rendszeresen bérmálkozni is szokott”.

Az interjúban szó esik a költségvetés elfogadásáról, amikor is a konzervatív szellemiség előretörésétől rettegő miniszterelnök „őszinte” szavakkal ecseteli, hogy „ennek a sikernek a forrása nem valamiféle bonyolult politikai machináció, hanem annak a megértése, hogy a parlament többsége a kormányzás folytatásában érdekelt”. Igaza van Gyurcsány Ferencnek a győzelem mögött valójában nagyon is egyszerű, minden gondolkodó ember számára könnyen átlátható machináció folyt, kit megzsaroltak, kit megvettek azért, hogy az igen gomb nyomásával hatalomban tartsa a nemzetmentő gúnyába öltöztetett MSZP-t.

A miniszterelnök szerint „nem lehetett nem meghallani, hogy az ország nagy többsége szerint a politikai vezetőknek össze kell fogniuk. Abnormális helyzet, hogy évek óta nincs közvetlen párbeszéd az MSZP és a Fidesz elnöke közt.” De vajon az a bizonyos – kommunikációs fegyverekkel irányított – összefogáspárti többség a maga hétköznapi életében folytatna-e párbeszédet olyan emberrel, akinek pillája sem rebben, miközben nagy nyilvánosság előtt a szemébe hazudik, akiről az évek folyamán bebizonyosodott, hogy az sem igaz, amit kérdez, aki saját hatalmának megőrzéséért bármilyen nemtelen dologra képes, akinek e dicső célért egy ország romba döntése sem jelent túl nagy árat?  

Nem az az abnormális, ha valaki egyszerűen hátat fordít egy ilyen embernek, hanem az, ha egy asztalhoz ülve tárgyal vele, s maga is részt vállal e személy szerecsenmosdatásában.

Az az abnormális, hogy valaki a hazugságot igazságként tünteti fel, hogy bűnőzökkel veszi körül magát, és népesíti be az adófizetők pénzén fenntartott hivatalok vezetését, az az abnormális, hogy az egyén normatartásáról, a törvényességről szónokol az, akinek az egész élete a normaszegésről, a törvények megkerüléséről szól. Az az abnormális, hogy az az ember, aki összeverette október 23-án a Fidesz nagygyűlés résztvevőit, az az alattvalóból polgárrá válás folyamatáról, demokráciáról beszél.

Igaza van a miniszterelnöknek, meg kell nyomni a vészcsengőt, de nem azért, mert ordas konzervatív eszmék fenyegetnek, hanem azért, mert hazánkban százezrek veszítik el munkahelyeiket, mert gyermekek éheznek, mert milliók élnek létbizonytalanságban, és mert a hazugság és a gátlástalanság mételyezi meg mindennapjainkat.