Megint jönnek, jelentgetnek…

Szilágyi Sándor történész, a Millenárus c. történelmi sorozatának tizedik kötetében (1898, 472.o) azt írja, hogy a Bach korszak idején nem százan, de ezren álltak az elnyomó osztrák hatalom szolgálatában. Az elnyomó hatalom hóhérsegédek, zsinóros mentékbe öltöztetett Bach huszárok, kémek és hazaárulók seregével tartotta rettegésben a testben és lélekben is megvert magyarokat. A Bach korszak tíz évig tartott. A kommunista diktatúra és a kommunista elit neoliberálissá vedlett helytartóinak uralma több mint hatvan évig tartott Magyarországon. Ez idő alatt Bach huszárokból, Quislingekből, III/III-as, III/II-ből, bomlasztókból, és a múltjukat a mai napig titkoló hóhérsegédekből bőven jutott a nyugati magyar emigrációba - beleértve Kanadát is.

Kaslik Péter

A nyugati magyar emigrációban a besúgók és a „titkos poroszlók” az emigrációs lét velejárójának számítottak. Nem volt olyan magyar közösség, vagy magyar rendezvény, ahol ne lehetett volna találgatni, hogy ki a besúgó, vagy ki a bomlasztó. A tapasztalat alapján azt mondhatjuk, hogy akiről az emigrációban a múltban azt híresztelték, hogy besúgó, vagy bomlasztó volt, arról utólag a legtöbb esetben „kiderűlődött”, mint Medgyesssy Péterről, hogy valójában besúgó, vagy bomlasztó volt.

Ezeknek a szép időknek ma már vége. A titkos besúgók és a tikos jelentéseket írók ideje lejárt. Az egykor, itt köztünk tevékenykedő aljas és mélységesen megvetett és titkosam működő „besúgó” ma megdicsőült, és kiemelt hírességként a nyilvánosság előtt végzi feladatát. Ma, Kanadában is nyíltan, nemzetközi konferenciákon és a világot behálózó nagyvállalati sajtó hasábjain jelentenek a magyarokról. Nem egyes emberekről, hanem az egész nemzetről. Ezek a vádak, a Trianonhoz vezető magyarellenes propaganda alapvető tételeire épülnek, melyek szerint: 1. A magyarok politikailag összeférhetetlenek. 2. A magyarok nem képesek beilleszkedni Európába, mert nem igazán európaiak. 3. A magyarok képtelenek a saját sorsuk irányítására, s éretlenek a demokráciára.  

A fenti vádak hangoztatásához azonban nem titkos poroszlókra, hanem éppen ellenkezőleg, híres és ismert személyekre van szükség. Ha ilyen személyek nem találhatóak, vagy a magukra valamit adó tényleges tekintélyek erre az aljas feladatra nem vállalkoznak, akkor mesterségesen létrehozott, külön erre a célra híressé tett “tekintélyeket” kell a semmiből (és a senkikből) kreálni. Ezt a célt szolgálják a különböző, államilag adományozott, és kétes hátterű alapítványok általi nagydobra vert kitüntetések, egyetemi katedrákkal való megajándékozások, és „nemzetközi hírű írókká” avatások stb.

Így jutunk el a kanadai sajtóban zajló összhangolt, s a jelenleg is zajló magyarellenes kampányhoz, és annak kanadai szereplőihez. A torontói Magyar Élet c. hetilap a közelmúltban több magyar szervezet és számos magánszemély által aláírt Tiltakozást(1) tett közzé, amely részletesen tárgyalja a kanadai angol nyelvű sajtóban megjelent magyarellenes írások igaztalan rágalmait, és megnevezi azok szerzőit. (Ha még nem tette meg, kérjük írja alá Tiltakozásunkat:  http://www.magyarelet.ca/petition/ ). A jelenlegi írás a továbbiakban ezeknek a magyarellenes írásoknak az egyes szerzőit igyekszik közelebbről bemutatni.

Christopher Adam

A magyarok ellen zajló hazugságkampány kanadai kirendeltségének újonnan feltűnt csillaga, és úgymond irodavezetője ma Christopher Adam. Christopher Adam a kanadai magyar emigráció úgynevezett akadémiai kasztjához sorolja magát, de a „terepen” is igen serényen tevékenykedik. Christopher Adam, jelenleg az ottawai Carleton Egyetem oktatója, és doktori kandidátusa, aki angol és magyar nyelven is ír. Sokat, és sok helyre. Az iróniák iróniája, hogy Christopher Adam, a nemzetközi magyarellenes kampány kanadai résztvevőjeként, doktori disszertációját, a saját bevallása szerint a Kádár korszak titkosszolgálatának a kanadai magyarok elleni kémkedéséről írja. Ezt nevezzük az elmélet és a gyakorlat marxista alapú dialektikus egységének.  

A következőkben vizsgáljuk meg Christopher Adam: „Hungary erases the past and whitewashes the future” (2) (Magyarország eltörli a múltat, és megszépíti a jövőt.”  National Post, 2011.  január 13.) című cikkét. A fenti rövid, darabos és zaklatott hangvételű cikk a bizonyítékok nélküli magyarellenes vádak tárháza. A cikk, bizonyítékok hiányában a hangzatos stílus és a fölényeskedő és zavaros nyelvhasználat eszközeivel igyekszik hatni. Van benne minden. A sajtótörvény ellen felhozott, ma már bebizonyítottan hamis vádak felületes ismétlése, a Fidesz „diktatórikus párttá” alakulása, a magyar politikai kultúra, és államiság ócsárlása. Érthetetlen például, hogy a cikk alapján a görögországi és portugáliai pénzügyi válságnak mi köze a magyar soros EU elnőkséghez. A fenti, logikailag értelmetlen fejtegetés valójában azt sugallja, hogy  a magyarok képtelenek hat hónapig az EU soros elnökség feladatainak ellátására, mert a magyarok nem igazán európaiak. Ezeket a hazug vádakat utoljára Trianonnal kapcsolatban terjesztették a magyarokról.  

Christopher Adam írásának szigorúan vett tárgya, egy a cikkben meg nem nevezett magyarországi kormányhatározat, amely a cikk írója szerint arra vonatkozik, hogy “a magyar törvényhozás, miként rendelkezzen az ország múltjáról.” Ez így egyetlen ország, vagy törvény esetében sem lehet igaz. A cikk állítása alapján a parlamenti többségben lévő kormánypárt a fenti törvény segítségével kívánja megszépíteni a (kommunista??) múltat. A cikk egszerre vádolja a Fideszt szélsőjobboldali elhajlásokkal és a kommunista múlt megszépítésének a szándékával.

Christopher Adam cikkének minden egyes valamelyest is érthető állítása téves, vagy tudatos félrevezetés. A szerző nem tudatja az olvasókkal, hogy az általa meg nem nevezett, tehát önállóan ellenőrizhetetlen, (A 1283/2010. XII. 15. számú kormányhatározatról van szó)(3) nem minden titkosszolgálati okiratra, hanem csupán a “nem jogállami keretek között rögzített”, a meglevő törvények ellenében, tehát törvénytelenül megszerzett adatokra vonatkozna. A törvénytelenül megszerzett adatok nem is minősülnek hivatalos okiratoknak. A cikk azt sem tudatja az olvasókkal, hogy a törvénytelenül megszerzett értesülések bármely jogállamban, így az EU más országaiban sem minősülnek nyilvános okiratoknak, és az államnak sem joga, sem kötelessége nincs, hogy azokat tárolja.  Ezek az adatok, a Magyarországon már a jelenleg érvényben lévő törvények alapján is azokat illetik meg, akikről ezek a törvénytelen feljegyzések szólnak. Ma Kanadában is ugyanezek a törvényes alapelvek vonatkoznak a törvénytelenül megszerzett értesülések esteiben. Arról ne is beszéljünk, hogy Christopher Adam egy kanadai újságban kifogásolja, hogy egy szuverén állam milyen törvényt hozzon, vagy ne hozzon a saját hatáskörében. Ide tarozik az is, hogy a világ minden jelenlegi bajának közepette a nemzetközi sajtó kanadai részlege Magyarországról, és a magyarokról írja még a magyarok számára is értelmezhetetlen cikkeit. A kanadai olvasók nagy része talán meg sem tudná mutatni Magyarországot a térképen.  

Az is bántó, hogy a kanadai sajtó csak a rossz híreket, és a minden bizonyítékot, vagy ellenvéleményt nélkülöző híreszteléseket közöl a magyarokról, és Magyarországról. Aki megkísérelt cikket írni országos jellegű napilapban, az tudja, hogy a szerkesztő a cikk minden állítására alapos, és egyértelmű bizonyítékot igényel. Ezek a bizonyítékok nem szükségszerűen jelennek meg a cikkben. Azokat külön háttéranyagként tárolják. Érhetetlen, hogy Christopher Adam fenti írása hogyan láthatott napvilágot. Vagy talán nem is olyan érthetetlen. Christopher Adam írásának tényleges mondanivalója a kanadaiak számára, hogy a magyarok méltatlanok minden komolyabb megfontolásra, „nem igazán  európaiak” és képtelenek a saját sorsuk irányítására.

Christopher Adam számára a fenti cikknek a kanadai National Post-ban való elhelyezése csak a magyarellenes propaganda terjesztésének első államosa. A fenti cikkre hivatkozva, Christopher Adam aláírásgyűjtő akciót szervez Kanadában egy másik szuverén ország, még nem létező, és alapjában véve kiegészítő jellegű, a jövőben esetleg elkészítendő, és a magyar parlament által a jövőben esetleg jóváhagyott, vagy elutasított törvénytervezet elkészítése ellen. Az aláírásgyüjtó akció, Kenedi János „történész” által írt  kísérő dokumentuma a több mint ezer éves Magyarországot, „vékony, és törékeny politikai kultúrával rendelkező” országnak minősít, és „államilag dirigált nyilvánosságról, és „fluid politikai helyzetről” beszél. Maga az  aláírási ív szövege,(4) is hazugságra épül, mert az nem jelöli meg, hogy nem törvénytelenül megszerzett adatokról, és az érintettek érdekeinek elsőbbségi jogáról van szó. Ezt a megtévesztő és hazugságon alapuló és első pillantásra is nyilvánvalóan hézagosan megfogalamzott petíciót Christopher Adam állítása szerint majdnem kétezer kanadai, és nemzetközi akadémikus írta alá.

Ezt követően a magyarországi Népszava cikket ír a kanadai aláírásgyűjtő akcióról, a magyarországi Klubrádió interjút készít(5) Christopher Adammal az aláírásgyűjtő akcióról. Christopher Adam pedig az általa szerkesztett Kanadai Magyar Hírlapban cikket ír arról, hogy a Népszava cikket ír Christopher Adam kanadai aláírásgyűjtő akciójáróról, a Klubrádió pedig interjút készített Christopher Adammal az aláírásgyűjtő akcióról. A Népszava, a Klubrádió, pedig hírt közöl arról, hogy Christopher Adam cikket írt a Kanadai Magyar Hírlapban arról, hogy a Népszava, és a Klubrádió….Folytassam?

Christopher Adam a templomokban is prédikál, az egyház szocioliberális szerepéről is értekezik, s emellett a montreali Magyar Krónika egyik főszerkesztője, s az egyik kanadai magyar tudományos társaság alelnöke is, aki ugyanakkor a doktori disszertációján is dolgozik. Jogos a kérdés: Miből él ez az ember? Mennyit fizet rendes áron a National Post egy 714 szóból álló cikkért? Amint már említettük, Christopher Adam az ottawai Carleton Egyetem előadója, aki fizetését a kanadai adófizetők pénzéből kapja, beleértve a kanadai magyar adófizetőket is, akiknek a lejáratásán, és ócsárlásán Christopher Adam ma itt ellenünk ilyen nagy hévvel dolgozik. Kérdés az is, hogy Christopher Adam a magyar ügyekkel való ilyen fokú elfoglaltsága mellet képes e megfelelően ellátni a Carleton Egyetemen fizetett előadói kötelezettségeit.

Por, és szemét minden hurcolkodásnál akad, de nekünk kanadai magyaroknak az újkeletű Bach huszárokból, Quislingekből, kémekből, és hazaárulókból ismét bőven jutott. Nem csak jó hírt akarunk hallani. Az igazat. Végső ideje lenne ezekben a kérdésekben tenni is már valamit.

Lábjegyzetek, és források

1. Tiltakozás Kanadából Magyarország és a magyarok elleni sértő és becsületünkbe gázoló sorozatos médiatámadások ellen
http://www.magyarelet.ca/petition/

2. Christopher Adam: Hungary erases the past and whitewashes the future
http://fullcomment.nationalpost.com/2011/01/13/christopher-adam-hungary…

3. A Kormány 1283/2010. (XII. 15.) Korm. Határozata az állambiztonsági szolgálatoknál keletkezett iratokkal összefüggõ kormányzati feladatokról http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/mk10190.pdf

4. A Witness to the Past Salvaging Hungary’s archival heritage 12.o
http://www.rev.hu/rev/images/content/rendezvenyek/christopher.pdf
5. Christopher Adam - Radio Interview (Hungarian)
http://www.youtube.com/watch?v=MxEsn3CxjHg

Háttéranyag: Kenedi János, magyarországi “történész” a magyarokról angolul, és fordítva.
http://www.rev.hu/rev/images/content/rendezvenyek/christopher.pdf

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!