Mivel nálunk semmi sem úgy van, mint másutt, a mi pártjaink hiába képezték le induláskor, legalább nevükben a nyugati mintát, hamarosan vedleni kezdtek s egy liberálisból és egy szocialistából létrejött a ballib, amely sem demokrata, sem szocialista nem volt egy percig sem, miután személyi állományát illetően mindkettő a bolsevista utódpártból, az MSZMP-ből sarjadt. A liberálisok Rákosi elvtárs csodálóinak és Lukács György tanítványainak, illetve a híveik leszármazottai voltak egykoron, a szocialisták pedig aktív tagjai az MSZMP-nek.

Miután a nyolcvanas években útjaik átmenetileg elváltak, de céljuk egyaránt a hatalom megszerzése, illetve megőrzése volt, az átmeneti kudarc után 1994-ben újra egymásra találtak.

Addigi rivalizálásuk magyarázata tulajdonképpen a hatalmi kérdés volt. Mindkét csoport úgy tartotta, hogy egyedül ők méltóak és alkalmasak az országban, illetve eszmetársaikkal együtt az egész világon a hatalom gyakorlására. A kommunisták a munkásosztály nevében, a liberálisok az értelmiség nevében. Ugyanis ők a haladók, mindenki más maradi reakciós, rosszabb esetben rasszista, náci, fasiszta.

A haladás pedig mindig azt jelentette, ami az adott pillanat érdekeiket szolgálta. A hatalom gyakorlása öncéllá vált, mindent a megtartásának szolgálatába állítottak, a cél szentesítette az eszközöket, az eszközök pedig egyre mocskosabbá váltak.

A hazai viszonyokra leszűkítve a történetet, a minden áron való hatalom-megőrzésen túl, már hosszú ideje semmiféle erkölcsi és elvi szempontra nem tudtak hivatkozni. Állandóan azt bizonygatták, hogy azért kell a ballib koalíciónak hatalmon maradnia, mert csak ők értenek a kormányzáshoz, az ő reformgondolataik útján fejlődhetik európaivá ez a civilizálatlan, kultúrátlan, elmaradott ország.

Most, hogy megbuktak és a felmorzsolódás veszélye fenyegeti őket, híres véleményformáló értelmiségük írások tucatjaiban próbál magyarázatot találni egyrészt a bukásra, másrészt a saját kiúttalanságára.

Ha ezeket olvassuk, látható, hogy valójában nem képesek szembenézni a valósággal, nem próbálják tükörbe nézni és felismerni, hogy milyenek és mit is akartak igazában.

Nem értik, hogy életidegen, a valóságtól elrugaszkodott ideológiát akartak ráerőszakolni a hatalmuknak alávetett nagy többségre.

Ennek az ideológiának – a neoliberális libertarianizmusnak, a mindent felforgatni, mindent felforgatni, mindent megváltoztatni a puszta változtatásnak kedvéért, az anarchista szabadosság kiélésének kedvéért belegázoltak a békés mindennapi élet, erkölcs és munka összes normáiba. Nem vették észre, hogy ezek a zavaros elméletek nagyon is alkalmasak rá, hogy közönséges nihilista bűnözők, az egész értelmiségi és lumpen alvilág mekkora zsákmányra talált ebben, a gátlástalanok számára korlátlan lehetőségeket biztosító szabadosság-eszményben. Nem vették észre, hogy bűnözők telepedtek a nyakukra és végül maguk is értelmiségi és gazdasági, fehérgalléros, vagy közönséges bűnözővé váltak. Élősdi kihasználóivá a korlátlan lehetőségeknek. Már nemcsak mentegették, majd védték, de végül gyakorolták a szabad rablást.

És, ha az elmúlt két hét baloldali elemzési kísérleteit olvassuk, még mindig nem jutottak el odáig, hogy beismerjék, dilettáns felelőtlenség volt a ballib elmélet gyakorlati megvalósítása az egészségügyben, az oktatásban, a közigazgatásban, a bűnüldözésben és közönséges csalás, sikkasztás, vagyonkimentés, hamis csőd a szocialisták által gyakorolt rablógazdaságban.

Még mindig csak ott tartanak a felismerésben és egymás gyanúsítgatásában, hogy ügyetlenek voltak, rossz volt a propagandájuk, hatástalan a médiaszereplésük, nem találtak megfelelő szereplőket a bajok elleplezésére, belső vitákkal töltötték idejüket, nem léptek fel kellő eréllyel a rasszizmus és fasizmus, antiszemitizmus ellen. Nem „leplezték le az ellenséget”, mint atyáik, akik szovjet fegyverekkel a hátuk mögött olyan sikerrel gyakoroltak, és összetartás helyett rivalizáltak. A hálátlan nép pedig felült az ellenzék hatásos agitációjának, amely nyolc éven át felőrölte az ő ellenállásukat.

Az „agitáció” tartalmát, igazságát meg sem hallják. Hiszen egyedül ők lennének alkalmasak továbbra is a hatalom gyakorlására. Mert ők a haladók, a demokraták, ők maguk testestül-szellemestül a „másság”.

A híres „másság” az egyetlen érték, amelynek nem könnyű megtalálni az ellenkezőjét – legalábbis számukra. Mert az az önazonosság és a belőle fakadó felelősségtudat. De éppen ilyen fontos a nemzeti és személyi önismeret, az öntudat. próbálják meg ezen a ponton feltárni, hogy miért söpörte el őket a történelem.