Politikai népszerűség

Hónapról hónapra készülnek a pártok népszerűségét kiegészítő listák az egyes fontosabb közéleti személyiségek népszerűségéről. Míg a pártok egymáshoz mért erőviszonyait izgatottan figyeljük, nem sok figyelmet szentelünk az egyes politikusok közvéleményben mérhető népszerűségének, sőt aki egyáltalán belenéz ezekbe az adatokba, nem kis kétellyel ingatja a fejét. Ez, vagy az? Ugyan miért pont ő?

<span class="cim"><span class="datum2">d-y-ó </span></span>


Nem csoda, mert maga a mérési módszer erősen bizonytalan. A megkérdezettek elé tesznek egy hosszú listát és osztályoznia kell a rajta szereplőket rokon- vagy ellenszenv foka szerint. A szavazási hajlandóság még csak hagyján. De éppen mostanában tettek közzé egy olyan felmérést, amely szerint a szavazókorú lakosság felének a leghalványabb sejtelme és érdeklődése sem nyilvánul meg politikai kérdések iránt. További egynegyedének teljes zavaros és megbízhatatlan ismeretei vannak a politika világáról és összesen egynegyedük az, akiknek adni lehet véleményére. Nyilván ennek az egynegyednek a köréből kerülnek ki azok, akiknek a véleménye tükröződik a kutatásokban. Úgy tűnik, hogy ennek az egynegyednek is romlóban van a memóriája.

A kutatások ugyanis nemcsak a népszerűség, hanem az ismertség fokát is mérik. Valamikor a vezető politikusok, pártvezérek ismertsége megközelítette a száz százalékot. De ki emlékezik ma már olyan pártelnökökre, mint Petrasovics Anna? Lezsák? Für Lajos? Giczy György? Lassan feledésbe merül talán még Torgyán doktor és Csurka is. Akik talpon maradtak: Orbán, Gyurcsány, Dávid Ibolya, a mindenkori SZDSZ-elnök és újoncnak számít Semjén Zsolt. Valamikor az első három ismertsége elérte a a kilencvenkilenc százalékot. Múlt decemberben már csak kilencvenkettő volt, sőt Dávid Ibolyáé ennél is kevesebb. Idén júniusra minden száz válaszadóból már tizenegy nem tudja, hogy kicsoda Orbán Viktor és kicsoda Gyurcsány Ferenc.

Náluk is kevesebben tudják, hogy ki az a Sólyom László, Szili Katalin és persze Dávid Ibolya, aki lassan a népszerűtlenebbek felé sodródik, bár még mindig fej-fejjel tartja helyét az őt megelőző Orbán Viktorral. Kókát pedig máris kezdik elfelejteni. Jó pár éven át okozott fejtörést sokaknak Dávid Ibolya népszerűsége a közvéleményben, miközben saját pátriájában nemcsak, hogy nem nyert a választáson, de miután szakított a Fidesszel, alig kapott néhány szavazatot. Tehát előzőleg is a javára visszalépő Fidesznek köszönhette, hogy bejutott a parlamentbe. Népszerűsége éppen azoknak körében magas, akik egyébként semmi szín alatt sem szavaznának rá és tőle várják, hogy rombolja a jobboldal esélyeit. Mit ér az effajta, ellenérzésből eredő népszerűség?

De valószínűleg ez áll fenn Szili Katalin esetében is. Ő viszont a baloldal fekete báránya és tőle azt várják a jobboldaliak, amit Dávidtól a másik oldal. A legtitokzatosabb az élvonalban Göncz Kinga szereplése, töltsön be bármilyen funkciót és legyen ismertsége magasabb vagy alacsonyabb, ő mindig az élvonalban szerepel. Az pedig már a komikum határát súrolja, hogy a krónikus sereghajtó, Kövér László, ugyanazzal a népszerűtlenséggel felküzdötte magát a középmezőnybe, mert az MSZP vezéregyéniségei annyira lejáratták magukat. De ezzel a népszerűtlenséggel is szilárdan tartják pozíciójukat a kormány és az ország élén.

A politikusok népszerűségi mérésének tulajdonképpeni értelme az lehet, hogy rétegenként, korcsoportonként, iskolázottság szerint is figyeli a politikusokról alkotott véleményt. De erről sem derül ki más, mint, hogy az aszerint változik, kinek mit ígérnek az egyes politikusok vagy pártjaik. Summa-summárum: ez a fajta közvélemény kutatás részben azt igazolja, amit józan paraszti ésszel bárki kitalálhat magától is, másrészt azt, amire józan ésszel nincs magyarázat.

Talán éppen ezért érdekes? Vagy sem.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!