Kőszeg Ferenc a Beszélő című szamizdat, majd legális hetilap, később folyóirat alapítója, szerkesztője és munkatársa volt évtizedeken át, de a rendszerváltozás után két cikluson át az SZDSZ képviselője is. Soha nem törekedett kormányzati pozícióba, nem titkolta ellenvéleményét, ha valamivel nem értett egyet.

Fokozatosan felhagyott az aktív pártpolitizálással és most már kívülről szemléli volt pártja bakugrásait. Az ÉS augusztus 18-i számában Sakk-Matt címmel Magyar Bálint pártalapítási és -szétverési pályafutásához kapcsolódva elmeséli az SZDSZ valószínűleg eddig leghitelesebb történetét a Szabad Kezdeményezések Hálózata nevű ellenállási csoportosulástól napjainkig.

A Hálózatból – szerinte – Magyar Bálint politikai ambíciói révén lett párt, amely a négyigenes népszavazáskor úgy megerősödött, hogy esélye volt az első szabad választás megnyerésére. Miután a jobboldal tudott kormányt alakítani, a Szadesz vezetőség és a média nagy része a pártállam és az utódpárt helyett az Antall-kormányt tartotta a veszedelmesebbnek és tévesen úgy ítélte meg, hogy a kormány diktatúrára tör. Ez a magyarázata annak is, hogy a taxissztrájk idején a lázadók mellé állt – Kőszeg szerint.

Ettől kezdve a pártban két irányzat létezett, az egyik a  „rendszerváltó”, vagyis a „radiszadi” amely továbbra is a pártállam maradványait tartotta veszélyesebbnek és az „ellenzéki” vagyis az, amely mindenáron le akarta győzni a jobboldalt.

Tölgyessy már 1992-ben – amikor az MSZP még csak tizenöt százalékon állt és a legnépszerűbb párt az akkor még liberális Fidesz volt – már úgy ítélte meg, hogy lehetséges az MSZP győzelme 1994-ben, mert a lakótelepek népe akkor már az MSZP mögött kezdett felsorakozni, a felmérések szerint.

Tölgyessyt meg is buktatták, a radi-szadi meggyengült és megerősödött a chartás irányzat, amely mindenáron kormányra akart kerülni. A chartások úgy számoltak, hogy az MDF meggyengülésével a liberálisok lesznek a választás után kormányalapítási helyzetben és az MSZP jó lesz szövetségesnek. Csakhogy a választás fordítva sült el, az MSZP abszolút nyertes lett 1994-ben. A chartások pedig Magyar Bálint vezérletével mindenáron kormányozni akartak. Ebben támogatták őket jelentős vállalkozói csoportok és a nyugati országok nagykövetei is. Így aztán Horn bevette őket a kormányba, ezzel is javítva Nyugat felé arculatát. A Fidesz pedig, amely papíron az SZDSZ partnere volt, de már a Chartában sem szerepelt, az 1994-es önkormányzati választásokon már a Polgári Szövetség tagjaként vett részt. Érdemes egy bekezdés erejéig megállnunk a „nyugati nagykövetek” kifejezésnél, mert ez az első, balról jövő beismerése annak, hogy Uniós és amerikai vezető körök valóban beleszóltak belügyeinkbe, méghozzá a baloldal javára.

Vajon ebből az a közkeletű és széles körökben elterjedt vélekedés következik-e, hogy hát akkor ott egye meg a fene a Nyugatot, mi majd megleszünk a magunk portáján és csak utáljuk őket bátran tovább, úgy mint eddig, a Horthy-korszakban, a pártállami időkben és a mai napig is? Mert ez a nyugat-utálat mai napig is ömlik a jobboldali orgánumokból, azzal az örökös szemrehányással vegyesen, hogy mindig cserbenhagytak bennünket, mikor tőlük várjuk a támaszt.

Márpedig az országot érdekei igenis az utálatos Nyugathoz kötik! De a felszínen úszkáló nyugatellenesség mindig elég ahhoz, hogy a baloldal, jelen esetben az MSZP és az SZDSZ, nem kis anyagi áldozatokkal meglovagolja és elhitesse, hogy csakis ő, csakis ők biztosíthatják a Nyugat számára igenis fontos magyar odatartozást. Ennek szimbóluma Horn, a határnyitó – ami egy nagy humbug – és az ő politikai brancsa, amely aztán tálcán szolgál fel bennünket egyenrangú partnerség helyett alázatos  és éhenkórász csatlósnak?

Az ördögi Magyar Bálint volt tehát Kőszeg szerint, aki belevitte az SZDSZ-t az MSZP-koalícióba, ahonnan nem volt többé szabadulás, noha azóta számtalanszor felvetődött, hogy ki kellene szállni a süllyedő hajóból. De hova lett azóta a radi-szadi?

Tölgyessy réges-régen otthagyta. Aztán sorban az SZDSZ összes prominensei, de méginkább szavazótábora, amelynek háromnegyed része 1998-ra eltűnt, illetve félmillióan átálltak a Fideszhez.

Az SZDSZ aztán szépen megszavazta a Bokros-csomagot, belemászott a Tocsik-ügybe 114 millió erejéig – ezt is Kőszeg ismeri be most, sok év távolából – 2002-ben ismét koalícióra lépett, lenyelte a D-209-es miniszterelnököt, elfogadta Gyurcsányt Őszödöstől, Molnár Lajost, Horváth Ágnest, Kóka Jánost, most pedig Kőszeg szerint reménytelenül próbálkozik a „kint is vagyok – bent is vagyok” politikával, talán jobb lenne ha megkockáztatná az előre hozott választásokat. Magyar Bálint pedig, aki Kőszeg szerint mindennek fő mozgatója volt, miután az általa alapított SZDSZ-t szétverte, távozik a belpolitikából egy kényelmes nemzetközi pozícióba.

Kérdezhetjük: vajon létezik-e annyi nemzetközi szinekúra az EU-ban és egyebütt, ahová Kovács László, Haraszti, Magyar Bálint után azt a számtalan bukott figurát elhelyezhetnék „nyugati” patrónusaik? Mert már nagyon készülődik Demszky és Gyurcsányi is.