Náray-Stabó professzor a Magyar nemzet egyik legutóbbi számában úgy kíván javítani országimázsunkon, hogy erre szakosodott intézményre van szükség, amely foglalkozásszerűen, plusz önkéntes segítőkkel harcba száll a nyugati média ferdítéseivel és rágalmaival. (Amelyek, ne legyen erről kétségünk, nemcsak azoktól származnak, akik mindent és mindenkit gyűlölnek, aki-ami magyar. Bár gyakran talán maguk sem tudnák megmondani, miből származik ez a gyűlölet – talán saját eredendő frusztráltságukból, amelyet önteltséggel kompenzálnak.)
d-y-ó
De valójában a saját házunk táján kellene szétnéznünk, és felderítenünk, azok mellett a hír- és pénzforrások mellett, amelyek ezt a rendszeres hadjáratot folytatják, magát a nyersanyagot is, amelyből ezek dolgoznak: a magyar valóságot. Szembe kell néznünk azzal is, hogy milyenek vagyunk mi magunk valójában?
Seton-Watson esete emlékeztessen bennünket, hogy vajon hogyan fogadjuk azokat, akik a mi ügyeinket vizslatják? És hogy milyenek a mi ügyeink? Mert sokmilliónyi külföldi, akik megfordulnak nálunk, nem fognak azért a nyugati sajtóban hálálkodó levelet írni, ha azt kapják és tapasztalják, amit vártak. De az a három, akit leütnek az utcasarkon, vagy becsap egy pincér, világgá kiáltja – jogos – sérelmét. És a sajtónak – nyugati, vagy keleti – erre a háromra van szüksége, hogy minden rosszat elmondjon. Mert a médiának már csak ilyen a természete, ha nem szeret egy országot.
Vásárhelyi Mária éppen legutóbb írta, hogy a média „naturaliter” liberális. „Természeténél fogva” – ha kiforgatjuk Szent Ágoston szavát az emberi lélekről. Márpedig a liberálisok „naturaliter” gyűlölnek mindent, ami magyar – Herczeg Ferenc szerint. A két dolog így jön össze.
Mivel pedig a nyugati újságírók többsége Vásárhelyi szerint „naturaliter” liberális, mire számíthatunk azoktól az ötödrangú nyugati tudósítóktól, akiket rossz sorsuk, esetleg kenyérproblémáik hozzánk száműznek a napfényes Nyugat-Európából? Nem kell megerőltetniük magukat, találnak hálás anyagot bőven, szállítunk mindent, amire szükségük lehet.
Tudniillik a jobboldali magyar közvélemény abban a hitben él, hogy csak a jobboldal magyar. Nyugatról nézve azonban az ország a magyar, Gyurcsányostól, Szilvásystól, Ibolyástól, Medgyessystől, Horn Gyulástól, Kádárostól, Rákosistól, Szálasistól és Vona Gáborostól, ahol egy – libatenyésztők pénzét elsikkasztó – Bajnai lehet miniszterelnök és amíg ő az, addig kollégái, Európa-szerte és bárhol paroláznak vele, mert nem tehetnek mást, ha formailag törvényesen ő az. A dolog sara pedig a mi sarunk, összmagyaroké. És nincs az a „feladatra szakosodott intézmény”, amely ezt le tudja tagadni.
Ha majd leendő kormányunk megkezdi a Bajnai-Gyurcsány-Medgyessy kormányok mocsarának lecsapolását, a sötét panamák felszámolását, akkor végre olvashatjuk majd a nyugati lapokban amit most nem, hogy az új kormány hozzálátott ugyan a gyurcsányisták panamáinak felszámolásához, de Magyarország Európa egyik legkorruptabb országa, ezen a téren csak Pirézia és Umbuldia sötétebb. És azt is, hogy az új kormány boszorkányüldözést folytat a neoliberálisok és a szocialisták, vagyis a „baloldal” ellen. Éppen csak az marad majd ki a tudósításokból, hogy a két dolog, a korrupció és a baloldal elleni eljárás összefügg.
Persze van az ügynek média-háttere is, amelyről mélyen hallgatnak majd, és nem lehet bizonyítani. Ez pedig az, hogy mibe került a magyaroknak kemény valutában az, hogy a legolvasottabb világlapok éveken át elismerően foglalkoztak, olykor akár kolumnás terjedelemben vagy melléklet formájában a Gyurcsány-reformmal és a fasizálódó jobboldali ellenzékkel. Tekintve, hogy a média a piacról él és a kis halak is jó halak. A világlapok jóindulata pedig nem azon múlik, hogy derék belmagyar és külmagyar levelezők, netalán sajtóattasék, vagy nagykövetek cikkekkel bombázzák-e ezeket a lapokat, hanem hogy mekkora csekket mellékelnek hozzá. És azon felül még a mondanivalónak is elég érdekesnek kell lennie, márpedig egy hendikepes ország, amelynek évszázadok óta rossz a sajtója, akkor érdekes, ha rosszat írnak róla. Kivéve, ha éppen a liberálisok vannak kormányon, mert ők jók, a többiek fasiszták
Nem nehéz elképzelni, hogy akadt majd akkor érdekesebb téma is, mint a Fidesz-kormány hétköznapjai és jótettei. Már rajzolódnak is ki az új téma körvonalai.
Ha nem sikerül a Jobbikot idejében semlegesíteni, a következő néhány év slágere Magyarország hagyományos lejáratására a Jobbik-téma lesz. Már pedzik. Olyan hírek járják a nyugati médiában, hogy a Jobbikot bizonyos muszlin körök pénzelik. Ha ez igaz, vagy ha ezt el lehet hitetni, akkor valóban képtelen helyzet áll elő.
Képzeljünk el egy olyan parlamenti pártot, amelynek uniós képviselői is vannak, de amely nem az EU és az Atlanti Szövetség politikáját hirdeti majd, miközben az ország ezeknek a szervezeteknek tagja, hanem Iránhoz, azon keresztül a tálibokhoz, azon keresztül az Al Kaidához köthető. Mert ilyen pártok ugyan léteznek, de nem az uniós parlamentben vagy hazájuk parlamentjében, hanem valahol az illegalitás határán.
Ha nem akarjuk, hogy ez legyen a következő évtizedek hazánkat további hosszú korszakra lejárató témája, akkor elsősorban itthon kell a közvéleményben rendet teremteni, a teljesen megzavarodott választók seregeit észhez téríteni. Most, hogy a Jobbik megerősödött, zavaros fejű vezetői gátlástalanul hordanak össze mindenféle képtelenségeket.
Nyíltan kell beszélni ezekről a problémákról, nem arról szövögetni szép álmokat, hogy ha majd egyszer Fidesz-kormány lesz, hogyan fogjuk egy „erre hivatott szervezettel” magunkhoz édesgetni a nyugati liberális sajtót. Tóth Andrásék, vagy Szilvásyék kiszabadították a palackból a szélső jobbot. Az államcsődön kívül ezt hagyták ránk.
