Félmeztelen gyerekekkel reklámozzák a melegfesztivált

Botrányos reklámmal hirdetik a közelgő budapesti homoszexuális rendezvényt, ugyanis a promotáló plakáton három gyermek szerepel. Úgy tűnik – mivel a Magyar Reklámetikai Kódex rendelkezése szerint „gyermekek és fiatalkorúak nem szerepeltethetők az olyan termékek, szolgáltatások reklámjában, amelyek reklámozására alapvetően alkalmatlanok” –, egy esetlegesen elindított etikai eljárás elmarasztaló határozatot is hozhat.

A hirdetésen három gyermek látható egy felirattal, mely szerint: „Gyerekként azért is kiálltál, amiről azt sem tudtad, miről szól! Most rólad van szó! Magadért kell kiállnod!”

Fazekas Ildikó, az Önszabályozó Reklámtestület elnöke kijelentette: egyáltalán nem jó, hogy bármilyen, szexuális tartalommal bíró reklámban gyerekek szerepelnek. Úgy véli, nagy a felelőssége a médiának abban, hogy az ilyen tartalmakat közzéteszi-e, szerinte a médiának segíteni kell abban, hogy az ilyen üzenetek csak a meghatározott célcsoporthoz jussanak el.

Markovich Réka, a Magyar Reklámszövetség főtitkára úgy véli, hogy „első ránézésre” aggályos lehet a hirdetmény, ám ezt csak az etikai eljárás során lehet tisztázni. A Magyar Reklámetikai Kódex alábbi passzusába ütközés lehetőségét mindenképpen felveti a reklám: „Gyermekek és fiatalkorúak nem szerepeltethetők az olyan termékek, szolgáltatások reklámjában, amelyek reklámozására alapvetően alkalmatlanok” – idézi az MRK-t a főtitkár (12. cikkely (11) bekezdés). A fenti esetek nyilvánvalóan azokra a reklámokra korlátozódnak – folytatja Markovich Réka –, amelyek nem gyerekeknek szólnak, szerepeltetésük ilyenkor azért kíván különösen nagy elővigyázatosságot, mert a gyermekek magukhoz hasonló szereplőket látva érdeklődéssel fordulnak a reklám felé – ami egy szexuális hovatartozáson alapuló esemény esetében etikusságában megkérdőjelezhető.

„Tilos közzétenni olyan reklámot, amely a gyermek- és fiatalkorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődését károsíthatja, így különösen, ha a gyermek- és fiatalkorúakat veszélyes, erőszakos, továbbá a szexualitást hangsúlyozó helyzetben mutatja be” – idézi a „csak általánosságban” fogalmazó gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. (5.§ (2)) törvényt. Hozzátette azt is, hogy „ennek a tényállásnak való megfelelés természetesen (hatósági) mérlegelés kérdése.”

MNO

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!